Una notte nel cimitero / Graveyard Disturbance (1987)

 Lamberto Bava (Démonok 1., Démonok 2.) neve gondolom ismerősen cseng a horrorfilmeket kedvelők körében, bár egy nagy név még nem garancia okvetlenül a minőségre. Filmográfiája ugyanis szép számú meglehetősen feledhető alkotással van tele. Mondjuk sok mai magát rendezőnek/forgatókönyvírónak nevező és annak is gondoló kontár barom még így is megirigyelhetné az olasz májsztró munkásságát. Az is igaz, hogy irigységük tárgya nem feltétlenül ez a jóisten tudja hány címen futott, b-mozinak is csak jóindulattal nevezhető tv-filmes ökörség lesz. Én ugyanis egy harmadik címen (Dia Gruft / A kripta) akadtam bele ebbe a rettenetbe, igen autentikus formában. Német nyelven, magyar hangalámondással (narrátorosan), agyonmásolt VHS kazettáról digitalizált formában. Mit ne mondjak nosztalgikus hangulatot kölcsönzött a néhol fekete-fehér, de a legjobb pillanataiban is csak sárga, kék, zöld és piros színekben pompázó, egyetlen férfihanggal tolmácsolt, 80-as évek végi alkotás. Most, a tralierből látom, hogy nagyjából milyen is lehetett ennek a filmnek a képi világa eredetileg. Mindegy is, aki hozzám hasonlóan élt már a 90-es években, az egymásnak adogatott, agyonmásolt videokazetták varázslatos világában az tudja, miről beszélek. Mások meg úgysem értik mi ebben a szép.

A filmről annyit, hogy tökéletes mintapéldánya a horrorfilmek utolsó aranykorában készült alkotásoknak, igaz azok közül is a legócskábbaknak. Fél tucat tini egy furgonnal kirándulni indul a közeli erdőbe, ám előtte feltankolnak enni és innivalóból egy kisboltban, amit természetesen csak részben fizetnek ki, másik részét, egy karton csokit (!) pedig kabát alá rejtve visznek magukkal. A boltos utánuk ered, ám a roncsnak is csak egy autókereskedésben hívott csotrogánnyal kereket oldanak. Mondani sem kell, hogy nem sokkal azután, hogy egy temető mellett elhaladnak kijelentik, hogy eltévedtek, de visszafordulás helyett még mérföldeket haladnak tovább, amíg végképp meg nem adja magát a furgon és se előre, se hátra. A szárazjéggel imitált köd természetesen azonnal belepi az erdőt, feltűnik egy századelős, ló vontatta halottaskocsi az erdő közepén, egy világítószemű, esőkabátos csavargószerű férfi is arra botorkál, és ezen a ponton fiataljaink rájönnek, hogy valami nagyon furcsa helyre tévedtek. Hazamenni továbbra sincsen kedvük inkább tovább haladnak az erdő sűrűjében, amikor is egy hatalmas építményre bukkannak, miközben tovább gomolyog a szárazjég mindenfelé. Mint kiderül az építmény egy hatalmas síremlék, mauzóleum vagy valami hasonló. Mindez az erdő közepén. Logikát egy percig se keressünk a másfél óra alatt. A mauzóleum belsejében latin feliratos síremléket találnak. Természetesen egyikük, bár ránézésre hülye, mint a segg, perfekt módon ír és olvas a világ valamennyi holt nyelvén, így gond nélkül elolvassa a több száz éves feliratot, ami röviden és tömören arról szól, hogy mindannyian meg fognak halni. Az erdő közepén eltévedt kis csapat mit is tehetne mást, miközben egy ősrégi kazamatába tévednek, mint úgy dönt, hogy ők bizony előveszik a hálózsákot, polifómot, fogat mosnak és lefekszenek aludni. Jobb helyet ember nem tudna elképzelni az éjszakázásra, mint egy sírboltot. Ám ez sem megy simán, mert egyikük sem tud elaludni, így körülnéznek a táborhelyül választott mauzóleum környékén és mit tálának a hátulsó falánál, kapaszkodjon meg mindenki, hát egy éjszakai mulatót, kifőzdét és talponállót. Rendes neonreklámmal az ajtó felett. Ez aztán a logika csúcspontja kérem. Egy éjszakai bár az erdő közepén egy mauzóleum alatt. Mivel éhesek, hát betérnek egy sült kolbászra, valóban azért mennek, és akkor sem fordulnak sarkon, amikor meglátják, hogy a bárban meglehetősen groteszk figurák ücsörögnek, a pultos és háziúr meg maga az erdőben látott esőkabátos, pirosan világító szemű, kissé rohadó félben levő, szakadt figura. Éhesek, kéne az a sült kolbász, a többi meg le van szarva. A kolbász mellé sört is kapnak, panaszra ok nem lehet, valódi sírboltban minden kapható.

Távozásuk előtt a fogadós egy temérdek pénzt kínál, amennyiben eltöltenek egy éjszakát a bár alatti kazamatában. Normális ember már nem képes számon tartani hány szintje is van ennek a sírlabirintusnak az erdő közepén, lehet még egy ruhás, vagy egy drogériás szint is akad ott, a fene tudja. Mindenesetre hazamenni továbbra sincsen kedvük a srácoknak, lányoknak, így áll a fogadás. Egy éjszaka a fene tudja hányadik szinten az ősréginél is régebbi kazamatában, ahonnan még senki, értjük senki, sem tért vissza. Temérdek csontváz, emberi maradvány, koporsóból elmászkáló hullák, sárgadinnye nagyságú szemek, barlangban lakó és éppen vacsorázó torzszülött család KISS-pólós torzszülött-gyerekkel, de még egy személygépkocsi is található a halálos kazamatában. Hogy az hogy a jó redvás életbe került oda, nem tudom. Talán egy másik film díszletébe kerültek hőseink, vagy egy túlbuzgó kellékes minden szart összehordott a díszletraktárból: „jó lesz még ide” elgondolással, a isten se tudja, de tény, hogy egy Fiat 500-as is található a halálos kazamata mélyén.

Különösebb félelem nem járja át a nézőt, amíg az ostoba fiatalok kalandját nézzük az élőholtak és mutánsok, na és autóroncsok között, mert az egész film szerencsétlenül evickél a horror és a komédia között. De igazából mindkettőnek nagyon ócska. Komikus az egész, ez igaz, de inkább kínjában nevet az ember ezen az egészen, amit itt összehordtak „film” címszóval. Ha manapság készült volna tíz perc belenézés után a szemétben landolna. Egyedül az menti meg, teszi nézhetővé, hogy jó érzés nosztalgiázni ezeken a bájos szemeteken.