A tulajok - The Owners (2020)

 

Három fiatal semmirekellő, és a szarból kilábalni kívánó Nathan kapcsolt része Mary, kiszemelnek egy idős gazdag párt, akiket gyerekjáték lesz kirabolni. Azt est leszálltával azonban balfaszságuknak hála sehol nem tartanak a pincében lelt páncélajtóval, amely mögött a nagy fogást remélik. Úgy döntenek, magasabbra teszik a szimpla betörés lécét, és megvárják a hazaérkező párt, hogy a számkombinációt kiszedjék belőlük. Mivel a társaság egy trampli nőből, egy idegbetegből, egy pszichopatából, továbbá egy retardáltból áll, borítékolható a konfliktus. A megérkező pár nem akar segíteni nekik, de a feszültség szikrát vet, és elszabadulnak az indulatok. Egy halott, és egy sérült marad ott, az öreg dokit és feleségét eloldozzák, hogy segítsenek a sebesült társuknak. Kiderül, hogy a kedves idős házasok talán valójában nem azok a szánni való gyenge ártatlan figurák, ahogyan azt láttatták magukról.

 A 2011-es francia "Une Nuit de pleine lune" című képregény alapján készült film politikailag korrektre tompította kapásból a mesét: hiányzik Karim, a marokkói bevándorló, aki szeretne hazatérni, éppen ezért bármire képes. De tekintsünk el ettől a hibától, amely azonban napjainkra oly' jellemzője a szinten tartott butaságnak. Érdekes módon a 2019-es Villains hasonlatossága is rögtön belénk döf, mint a zsebben hagyott csavarhúzó... A jól induló film taszító karaktereivel érdekesen startol, aztán kicsit hosszan leülve már csak pislákol a remény bennünk a komolyabb horrorra, végül a folyamatos szerencsétlenkedésen feldühödve szinte csak mindannyiuk sebes elpusztulásáért drukkolunk. Amúgy sem kedveltem meg egyik szereplőt sem, tét nélkül már csak a befejezést vártam, merre lendül ki az inga. Ha sajnáljuk is főhősünket, mindent legyűr az elemi ökölbeszorulás, a sok érthetetlen elhalasztott lehetőség által okozott bosszúság. Képregényben érdekes lehet, filmként már kevésbé működik. A fluktuáló eseménytempó kényelmetlen érzést okoz a nézőnek, egyre könnyebben veszítettem el az érdeklődésem a történtek láttán. Az őrületben is van rendszer, itt is megtudjuk a motivációkat, csak sajnos a súlypont annyira eltolódik, hogy ez már mellékessé válik a túlélésért folytatott harcra kihegyezett sztoriban - amelyre pedig sajnos egyre szkeptikusabban tekintünk. Képügyileg vannak szép beállítások persze, bár nem tudom értelmezni a végharcban a képernyő közepére lecsökkenő szűkített nézetet. Izgalom azért akad, feszkó is, és az ezen jelenetek alatt megszólaló zene vérforraló, sokat segít belezökkenni a történésekbe. Ritmustalan, elnyújtott, néha pedig kissé tragikomédiának is tűnik. A betörő banda amúgy karakteres, igazán jól alakítanak, ez dicséretes. A szilárd alapok ellenére olyan, mintha nem tudták volna eldönteni, merre is akarnak kanyarodni a mesével. Ez nem az én filmem, (bár bőven nézhetőbb és érdekesebb, és bármi, mint mondjuk a Paranormal Attraction...) , és gyanítom, mások sem fogják imádni, persze a lehetőség nyitott, ez itt nem a szentírás, ízlések és kotonok...