Rettegés a város alatt - Diggery 2016

 Oroszországban a kommunista rendszer annyi földalatti bázist, titkos alagutat, felfedezetlen szemetet hagyott a mélyben, hogy kimondottan erre ráállva amatőr barlangászok, a bizonyos "diggerek" komolyan nekiálltak ezeket kutatni, feltérképezni. Egy ilyen profihoz, Egor-hoz fordul Artem és Lena, miután egy éjszakai metróutazás alatt eltűntek a barátaik, csak az üres szerelvény futott be az állomásra, véresen. A kissé nyers, de profi fiatalember segítségével a metró egy elhagyatott szárnyvonalához ereszkednek le. Mindezzel párhuzamosan, felváltva láthatjuk a keresett társaság történetét is, amely különös figurákból áll. Hogyan szállnak le az alagút közepén megrekedő szerelvényről, amelyen valami szörnyűség bontakozik ki, hogyan kezdik meg bolyongásukat a kijárat keresésére és hogyan kezdenek fogyatkozni valami rém által. Keresőik belebotlanak egy egész filmforgató stábba, (kezd hasonlítani egy Leslie L. Lawrence regényhez, hogy a legelhagyatottabb helyek forgalmasabbak, mint a hongkongi főpályaudvar...) amelyet azonban rövid úton megtizedel a szörny. Néhány elejtett mondatból fedezzük fel az események miértjeit, majd érhet bennünket néhány meglepetés is... A redukálódott társaság két idősíkja a végére fut össze, egy nagyon megkapó találkozásban. 

 A film eleinte nem kötött le különösebben, az első húsz perc után ki is kapcsoltam, de nem szívesen hagyok félbe semmit, ezért némi gondolkodás után - korán lenne még aludni - újraindítottam. Majd idővel észrevettem, egyre jobban érdekel a csapatok sorsa. Az események és a karakterek a szerelmi vonallal nagyon emberiek, bár az is igaz, néhány szereplő furcsasága sosem magyarázódik meg, pedig olyan, mintha céllal lettek volna ilyenek. Ahhoz képest, hogy horror, nem sok izgalom szorongatta torkomat, ám a befejezés szinte megható és szép csattanót helyez el, amely után úgy érezzük, mégis érdemes volt végignézni. A helyszín maga alapvetően borzongásra ad okot, de kissé érthetetlen, hogy a sok éve használatlan metróvonal miért van neonfénnyel kivilágítva általában. A gonosz lényt sosem láthatjuk teljes valójában, de éppen elég az, amit mutatnak belőle, igazán gusztustalan. Vér és húsdarabolás csak természetes, hogy van benne, sok hatásos jelenet is, az operatőr bravúros munkát végez, viszont a rockos zene a gitárszóval a pörgősebb részeknél nekem kimondottan levett az élményből, elvette a borús hangulatot, némiképp megmagyarázhatatlan módon tévéfilmessé varázsolva az alkotást - igaz ez utóbbira sok lapáttal tett a magyar szinkron is sajnos. A forgatókönyv tartalmaz jó pár bakit és hülyeséget, hiányzik belőle a nyomasztó-faktor, amely számomra sajátossá és szerethetővé tesz egy ilyen filmet, de azért egynek elment, a meseszövés közelítő és összefutó szálai tetszetősek lettek. Távoli rokonsága az "Éjféli etetéssel" felfedezhető, a 80 perce pedig emészthetővé teszi.