Adva van egy teljesen diszfunkcionális família: a durvának emlegetett apa (de nem tűnik annak), a mellékszereplő anya, a fogyatékos fiuk és maga Emma, a leányuk, aki a főszereplő. Nélkülözhetetlen költözés után hősnőnk a padláson felfedez egy tükröt és meglátja benne magát. Ez persze nem meglepő esemény, de magát maga mögött is meglátja. Innentől kezdve indokolatlanul idiótán viselkedik, szerencse, hogy ott van neki újdonsült ismerőse, a jóképű Trevor, aki egyszerre mentőstiszt és rendőrnyomozó. (Bazmeg, véletlenül nem kazánkovács és dinnyeárús is???)
Emma meg van győződve arról, hogy volt egy ikertestvére, akit az apja "hagyott meghalni", mert az szellemi rokkantnak született. Többször is látja alteregóját, veszélyben érzi magát és retteg a házban maradni, meg retteg elhagyni is azt. (WTF???) Szülei házi pszichológust fogadnak mellé, aki kábé annyira tudja megfejteni a hülye magatartását, ahogyan mi, azaz sehogyan. Öccsét hamarosan a szeme láttára gyilkolja meg hasonmása, de nincs semmi baj, a rendőrségnél csak retardáltak dolgoznak, akik nem bevarrják az egyre őrültebb lányt a kaptárba, hanem szabadlábon hagyják. Emma egyre furább dolgokat művel, amely a forgatókönyv selejtességének köszönhető leginkább, meg, hogy kitöltsék kínkeservvel a játékidőt. Szüleit megvádolja, hogy fel akarják támasztani a halott testvérét, mert boszorkányok, vagy mi. A film katasztrófába torkollik a végére, nekünk pedig már az elejétől az volt az egész.
Tipikus tévéfilm, de a rosszabbik fajtából, tudod, amely csak éjjel lopakodik fel a Filmbox adásába, mert botrányosan szar és még néhányan komolyan meggondolnák a kábel tévé kiköttetését. Olyan, mintha 10 éveseknek készült volna, de azok közül is az infantilisebbeknek, mondjuk, akik még abban a korban is cumiznak. Egy hülye katyvasz az egész, tele hajmeresztő értelmetlenségekkel. A kedvencem Emma. A drága jó Emmácska. Olyan, mint egy hisztis kölyök, egész nap valami 18. századi hálóingben rongyol ide-oda a lakásban, minden reakciója irreális, sőt szürreális. (Mondjuk ebben a nagyszerű műremekben mindenki így van ezzel.) Felnőtt létére a takaró alá bújik, ha fél, nem eszik, aztán egyszer csak el kezd zabálni, de úgy, hogy bekeni magát a bolognai raguval, vagy mivel, aztán szájon csókolja gyűlölt apját, akinek ez ugye teljesen normális, nem is zavarja... Nagy csibész ez a Tom Malloy, aki nemcsak megírta a történetet, de a fogyatékos Frankie-t is eljátssza. Bár, lehet, hogy nem is csak szerepel: összehányt sztorija alapján el tudom képzelni, hogy valóban terhelt. És ott van még direktorunk, Mary Lambert, aki olyan távol került az általa rendezett és jól sikerült "Kedvencek temetőjétől", hogy jobban elnézném neki, ha manapság aluljárót takarítana, vagy kutat ásna. Nem tudom, miért készült el ez a film, teljesen tanácstalan vagyok. Valami büntetés, közmunka, netán pénzmosás, rituális pénzégetés...? Erőltetett, izzadtság szagú, látszik, hogy minden szereplő az operatőrrel együtt csak szenvedett, egyedül talán Tom Malloy hozta a vidám retartdáltat, de ez nála természetes állapot. Költségvetése kábé egy óvodás szülinapi buli (pilóta keksz, meg Fanta) ára, ahogyan színvonala is. Költséghatékony módon zenéje sem tartalmaz nagyzenekart, csak valaki baljósan pötyög egy zongorán. Látványról ne beszéljünk, nekem a kedvencem a pisztoly torkolat tűze. A végén bekövetkező elmaradhatatlan katarzist már kissé hisztérikusan vártam, nem mintha annyira érdekelt volna, csak véget akartam vetni a szenvedéseimnek. Tudtam, hogy kemény menet lesz, de ez alul múlta várakozásaimat is, övön aluli volt. Óvakodj tőle.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése