Gonosz csoda - The Unholy (2021)

  Evan Spiliotopoulos író/rendező neve bár valószínűleg nem cseng ismerősen, de ettől függetlenül nem számít kezdőnek, hiszen huszonöt éve készíti több-kevesebb sikerrel filmjeit a nagyérdeműnek. Olyan alkotások köthetőek a nevéhez, mint a Charlie angyalai, Tarzan 2., Hamupipőke 3., Micimackó és a zelefánt,  Kis hableány- A kezdet kezdete, és még sorolhatnánk az ismeretlennél ismeretlenebb remekműveket, amikben többnyire forgatókönyvíróként közreműködött. Írói tehetsége, mint láthatjuk erősen megkérdőjelezhető, ám valamiért nem volt elég negyed évszázad, hogy megköszönjék lendületét, lelkesedését és más munkát ajánljanak neki. Természetesen az sem kizárt, hogy a felsorolt filmek valahol, egy másik univerzumban sikert sikerre halmoztak csak hozzám nem jutott el a hírük. Ebben az esetben elnézést kérek a feltételezésért, miszerint Spiliotopoulos író/rendező tehetsége a középszert egy pillanatra sem lépte volna át. Igaz, ha szigorúan csak a legújabb alkotásából, ami egyben az első rendezése is, indulok ki, akkor igazat kell adjak magamnak abban, hogy Evan Spiliotopoulos a szürkék hegedűse. Az Unholy ugyanis, minden felhajtás és ígéretes trailer ellenére egy tökéletesen középszerű, feledhető horrorfilm, aminek jóval nagyobb volt a füstje, mint a lángja lett végül. Nesze semmi, fogd meg jól. Sok hűhó semmiért. Feloldozás katarzis nélkül. Nagyjából ezeket az alcímeket tudnám írni az általam amúgy kifejezetten várt film kritikájához. 

Az Unholy ugyanis semmivel sem több, mint egy nagyon bájos, helyenként szerethető, rémmesébe oltott tanmese, aminek végén a gonosz elnyeri méltó büntetését, a tékozló fiú jó útra tér. Pontosan olyan film, amit egy addig elsősorban gyerek és ifjúsági filmeket, komédiákat jegyző forgatókönyvírótól elvárnánk első horrorfilmes próbálkozásként. Se több, se kevesebb. Egy közepesen kellemes vasárnapi matiné a megszokottnál sötétebb tónusban, megnyugtatóan szirupos befejezéssel. Egyetlen pozitívuma talán a népmesei sablon szigorú követése, az üzenete, hogy a rossz nem győzedelmeskedhet a jó felett és, hogy mindenki számára van második lehetőség, ha akarja és él a lehetőséggel, de mindezen erősségek csak az unalomba fulladástól mentik meg Evan Spiliotopoulos első rendezését. Egy tartalmas, maradandó élményt nyújtó filmhez rettenetesen kevés. Szereplői, szinte kivétel nélkül kidolgozatlan, üres karakterek akik más filmekből már ismerősen köszönnek vissza ránk. A Jeffrey Dean Morgan alakította Gerry Fenn, az álhírgyártáson kapott és ezért zuglapoknál aprópénzért dolgozni kénytelen, valaha szebb napokat látott egykori sztár-újságíró, aki végül jó útra tér és a hírnév helyett az elesettek védelmére kel sem újdonság. Gond nélkül behelyettesíthető a kirúgott, magányos, igazságért harcba szálló zsaru karakterébe. De ugyan úgy az összes többi karaktert is láttuk már valahol. Hol jobb, hol rosszabb kivitelben, de ettől ez még nem erény. Nincs új a nap alatt. Ismerős karakterek, ismerős történet az újdonság katarzisát nélkülözve. Amennyire vártam, akkora csalódás volt az Unholy. Mesének, tanulságos rémmesének elmegy, mert a mese minden követelményének maximálisan eleget tesz, de ez a maradandósághoz nagyon kevés.