Könyv: Robert Bloch: Pszicho

Ki ne látta volna Alfred Hitchcock 1960-as Psycho című filmjét, ami alig egy évvel Robert Bloch azonos című regényének megjelenése után már mozikba is került. Joggal gondolom azt, hogy egyetlen magára valamit is adó, borzongásra vágyó filmkedvelő számára sem cseng ismeretlenül az említett alkotás.  Abban azonban legalább annyira biztos vagyok, hogy a Hitchcock remekművének irodalmi alapjául szolgáló regényt már jóval kevesebben olvasták. Ennek egyik oka lehet az, hogy a film jóval előbb elérhetővé vált hazánkban, mint Bloch könyve, aminek 1990-ben készült el az első magyar fordítása. Addigra meg mindazok, akik vevők voltak az efféle szórakozásra, már látták filmen, és mivel a mozgóképes adaptáció kifogástalanra sikeredett a legtöbbjük meg is elégedett ennyivel. Mint ahogyan jómagam is. Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie mire találkoztam a könyves formátumával, ám így utólag belátom nagy hiba volt eddig elkerülni. Az ember azt gondolná, hogy egy tökéletes film alapjául szolgáló könyv a legjobb esetben is pusztán jó  lehet, de meghaladni a hitchcocki mélységeket és magasságokat úgysem tudná. Fura ezt írni egy könyvről, amit megfilmesítettek, miközben a legtöbb esetben ez fordítva szokott történni. Az ember megnézi a filmet és, amennyiben irodalmi adaptációról van szó, alig várja, hogy megismerkedjen az eredeti történettel, ami megihlette a forgatókönyvírót/rendezőt. A Psycho estében ez nem így volt. A film tökéletesen sikerült, nem hagyott a nézőben hiányérzetet, ami Bloch regénye felé terelte volna.  

Belátom hiba volt eddig hanyagolni és azt gondolni, hogy a film elmondott mindent a személyiségzavaros Norman Batesről, az anyjával való kapcsolatáról, vagy a szerencsétlenül járt Mary Craneről, hogy a többiekről ne is tegyek említést. Nos nem, közel sem mondott el mindent a mozifilm, bármennyire sikerült is hibátlanra. Bár régen, nagyon régen láttam a filmet, de számomra a könyvből egy sokkal összetettebb, bonyolultabb figura képe bontakozik ki a főszereplő Norman Bates esetében. Intellektusa, olvasottsága, logikai következtetései irigylésre méltóak.  Na igen ez az előnye a könyvnek a filmmel szemben. A gondolatok közlésére, a cselekmények mozgatórugóinak megmagyarázására, a személyiség árnyaltabb ábrázolására a film többnyire alkalmatlan. Természetesen könyv formájában is csak abban az esetben, ha az író maga képes rá. Bloch képes, és nem csak hogy képes, de mestere is a személyiség aprólékos felépítésének, hogy szereplőinek lelke legyen, hogy háromdimenzióssá, szinte hús-vér emberré váljanak. Együtt tudunk érzeni velük, fáj és letaglóz Mary Crane értelmetlen és brutális halála. Ugyanakkor valahol legbelül átérezzük Bates motivációit is, bármennyire abnormálisak és hétköznapi ésszel felfoghatatlanok is. A regénynek van ideje és lehetősége az előzményekkel elidőzni, ha indokoltnak látja. Van lehetősége a karaktereket felépíteni és az egymáshoz vezető útjukat bemutatni. Így már közel sem annyira fekete és fehér a szereplők jellemének leosztása, mint a filmben. Bates sem csak negatív és Mary Crane, a munkáltatójától ellopott negyvenezer dollárral menekülő titkárnő sem csak egy naiv kis fruska. Hogy a többi, cseppet sem mellékszereplőről ne is beszéljünk. 

A történet meg maga a legsötétebb pszichothriller. De a horror is nyugodtan hozzátehető, mert bár a film sem volt egy könnyű darab, a regény ha lehet még súlyosabb elmélyülést nyújtott. Egyáltalán nem túlzás a fülszöveg szenzációhajhásznak tűnő figyelmeztetése, hogy ez bizony nem egy lefekvés előtti olvasmány. Bevallom először én is csak mosolyogtam rajta. Mármint a kiadó rémisztgetőnek szánt ajánlásán. Utána már nem volt kedvem mosolyogni többé. Bloch regényétől bizony nem is egyszer szó szerint kirázott a hideg és a feszültségtől szorongató, nyugtalanító érzés fogott el. Ilyet könyv csak elvétve ér el nálam. A szinte pszichológiai tankönyv pontosságával felvázolt személyiségképek, Bates gondolataiba való betekintés, a pozitív szereplők iránti féltés, amiért újra és újra kísértik a sorsot, még akkor is jeges félelemmel és izgalommal töltött el, ha a filmnek köszönhetően már pontosan tudtam a regény végét. 

Semmit sem számított, hogy láttam a filmet, mert időt sem adott ezen elmélkedni, vagy bármin, ami kiránthatott volna a történetből. Bloch regénye nem enged el, nem enged kilépni egy pillanatra sem Norman Bates őrült világából. Beránt és magához láncol, miközben kedvére játszik  az olvasó idegein. Kevés megrázóbb könyvet olvastam a Pszichonál.

Pán könyvkiadó Kft.

Budapest, 1990

166 oldal.