Csabex véleménye:
1943-ban járunk, Új-Zélandon. A katonai támaszponton egy nő, Maude Garrett botladozik be az utolsó pillanatban egy B–17 Flying Fortress bombázó fedélzetére, ahol minden kész az indulásra. Komoly parancslevéllel érkezve, kezében egy ládával, amelyet szigorúan bizalmas anyagot tartalmaz. Természetesen a legénység gúnyos megjegyzéseitől kísérve (lévén a '40-es évek), felszálláskor szépen beutasítják a gép hasa alján díszelgő apró gömb alakú gépágyúállásba. Fent, a levegőben különös dolgot vesz észre onnan: mintha szárnyon valami furcsa állat mászna, majd rá is támad a kis kabinban, ám egy pisztolylövéssel el tudja riasztani a karmos szörnyeteget... A fedélzettel rádiókapcsolaton keresztül érintkezik, ahol eddig is gyanúsnak találták őt és küldetését, de a beszámolója a "gremlinről" és az eldurranó lövés végképp kérdőjelet von személye köré. Mindeközben japán hadi repülők támadnak rájuk, és Maude-nak sikerül bizonyítania talpraesettségét és tapasztaltságát. Odafent pedig egy újonc is észleli a lényt, de neki sem nagyon hisznek, mígnem egyiküket megsebesíti, és elrabolja a nő számára rendkívül fontos ládát. Maude nem tétovázik, az életét kockára téve kimászik a levegőben a gépre, hogy visszaszerezze és hogy leszámoljon a gonosz gremlinnel...
És igen, ez a leírás csupán a film feléig tart, mert onnantól már túl sokat elárulnék, legyen meglepetés. Igazi hullámvasút indul meg onnantól, felfokozott izgalmakkal és fizikai lehetetlenségeken átívelő, amolyan Indiana Jones-mozikban is épphogy elmenő megoldásokkal. Vérbeli kalandfilm, horrorral megspékelve, egyedi történettel, néha trash-be hajó irrealitással és erős látványvilággal megkoronázva. Az ötletes sztorit végig egyedül Chloë Grace Moretz viszi a hátán, méghozzá zseniálisan, érzelmekkel átitatva, teljes átéléssel. Szinte csak ő és a gonosz a lényeg, szinte személyessé válik a párbajuk. A helyzet érdekes, sőt ötletes, gyakran csillan meg humor is, még az első negyedig, amíg csak társalgás folyik is megragadja a figyelmet. Látványossága néha kimondott gyomorszorító érzést adhat a tériszonyosoknak, amilyen én is vagyok. A CGI nagyon becsületes munka, a zene pedig fenomenális, igazi '80-as éveket idéző elektronikus dallamok. Külön pozitívum, hogy bár feministának tűnik a történet, de amikor kiderül, hogy mi a lényege, innentől megkönnyebbülhetünk, nem akarnak éppen tanítani, szájba rágni - kivételesen. Igen sokan kritizálják, de tegyük hozzá, hogy egyrészt ezt főként olyanok teszik, akik képregényfilmeken szocializálódtak, a másik fele pedig Chloë Grace Moretz rajongóként sosem vágta ásóját ilyen filmekbe, ezért csalódottan gagyizik. Könnyed popcorn-zabálós horror alaptematikájú kalandfilm, légyszi arra a másfél órára kapcsold ki a realitáshoz ragaszkodó, fizikázó agyadat és éld bele magad, élvezd, meglátod, nagyon jó móka, mindenképpen ajánlom, ha szereted az ilyet.
Balázs véleménye:
Hát ma este is szegényebb lettem pár ezer agysejttel, miután megtekintettem Roseanne Liang író/rendező teljes agymenését. Egy dolog, hogy az alacsony költségvetés csak egy tévéfilmes minőségre volt elég amolyan Asylum-mozis kivitelben, másik dolog a történelmi hiteltelenség teljes mellőzése a második világháborúban japán repülőgépeket egymás után leszedő női pilóta esetében, harmadik dolog a CBA-reklámújság vastagságú forgatókönyv siralmas egyszerűsége, negyedik dolog a színészek amatőrizmusa, de hogy mindezt még megfejeljék olyan jelenetekkel, mint például a több ezer mérföld magasan repülő amerikai bombázó burkolatán pókemberként mászkáló főhősnő, aki miután nem sikerül visszamásznia a hatalmas monstrumba és lezuhan egy alattuk elszálló, majd felrobbanó japán vadászrepülőről visszapattan a gép gyomrába az azért már felér egy fejlövéssel. Ennél a pillanatnál gondolkodtam el azon, hogy voltaképpen egy paródiát nézek-e, vagy ez a film tényleg komolyan gondolja magát. A leírás, a film meghatározása szerint akció/horror, tehát szó sincsen vígjátékról a Shadow in the Cloud esetében. Ezt némi kételkedés után kénytelen voltam elfogadni, pláne azért a teljes paradoxonért, miszerint valami érthetetlen okból nálam működött ez a tákolmány. Ez már olyan szinten B-mozi, hogy gond nélkül meg lehet nézni, egyetlen pillanatra sem untat, pedig rém kínos az egész. Egy hatalmas szarkupac, ami mégis megnézetteti magát, igaz csak egyszer és soha többé. Sörrel, rágcsával, és a teljes komolyság nélkülözésével élvezhető mozi, de szigorúan úgy, hogy semmi jobb dolgunk nincsen, mert máskülönben erősen kiérdemli a kidobott másfél óra jelzőt. Unalmas délutánokra viszont teljesen rendben van. Történészeknek azonban csak egy levél nyugtatóval ajánlott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése