A magányos és kissé bigottan vallásos Maud elhagyja lepukkant lakását, hogy hospice nővérként dolgozzon egy egykori híresség, Amanda otthonában. A nő valaha neves táncosnő és koreográfus volt, de immáron rákban haldoklik. A sötét házban a gondos fiatal lány figyelmességével hamar belopja magát ellátottja szívébe, bár egyáltalán nem helyesli annak szabados életmódját. Ám mivel úgy érzi Isten bízta meg, hogy a megváltáshoz segítse a nőt utolsó napjaiban, elviseli a megbotránkoztatónak tűnő magatartást, sőt, Amanda mintha megérezné az Úr közelségét, mintha néha együtt rezdülne is vele. Még elszántabban folytatja munkáját, így ápoltja mellől eltanácsolja annak leszbikus szeretőjét. Közben azonban néha kétség veti fel a fejét benne, amelyeken úgy segít, hogy öncsonkításba kezd.
A konfliktus akkor csúcsosodik ki, amikor Amanda zajos partit ad, ahol a vendégek előtt gúnyosan felelősségre vonja, amiért atyáskodik felette... Elcsattan egy pofon, és Maud az utcán találja magát. Szűk kuckójába hazatérve elveszettebb, mint valaha, úgy érzi az Úr nem törődik vele, csalódottsága mániákus és megalázó helyzetekbe viszi... Majd elérkezik a megvilágosodás pillanata, egy pokoli éjszaka után: Isten megszólítja őt, és utasítja, hogyan menthetné meg Amanda lelkét.
Sok csalódott néző felháborodását megspórolhatták volna, ha nem úgy rakják össze az előzetest, ha nem úgy pattintják ki a szinopszisát, mintha egy körömrágós horrorfilmet osztanának meg a világgal. Ezen elvárások magasra tett lécénél elbukik az amúgy erősen nyomasztó és jól elkészített anyag. A maga drámaiságában elérték az alkotók a céljukat, hitelesen tűznek lencsevégre egy megroppant lelket, ahogyan a bűntudat és a magány kitermeli a végeredményét. Mivel nem elég erős szembenézni a sötétséggel, inkább meglovagolja és a maga kedvére alakítja. Ám a sötétség csak sötétség marad, nevezhetjük akár az Úr parancsának is. Maud kételyeit és Istennel való társalgását maga narrálja a csendes percekben, amelyek jócskán dobnak egy lapáttal az így is mélyen deprimáló hangulatra. Az operatőr perfekt módon jeleníti meg a szétcsúszás pillanatait, a permanens lázálomból nincs felébredés, sosem süt ki a nap igazán. Miközben Maud saját világában megigazul, feloldozást kap, a valóság továbbra is csak hideg és vigasztalan, érzéketlen és földhözragadt. Megadják azonban ezáltal a másik útvonalat is: lehet, hogy valójában tényleg a helyes úton jár a leány, lehetséges, hogy mi nem látjuk az igazat, csak ő? A kétértelműség és annak megválaszolatlansága még egy kis sajátos és felemelő ízt ad a történetnek.
A színészi játék soha nem akasztja meg az elmerülést ebben a sötét balladában, remekül forog a sztori Maud körül, érintve Amandát, az életvidámságot erőltető haldoklót. Ritkán ugyan, de előfordul egy kis botladozás a tempóban, ám a depresszív atmoszférából nem lóg ki semmi még ezekben a percekben sem, ez pedig igazán dicséretes. Hangulatának megfelelően lassan folydogál, nem kapkodnak, mivel leginkább a borzongató pillanatokkal is elgondolkodtatni akarnak bennünket. Nincs különösebb szájbarágás Maud múltjáról sem szerencsére, célozgatás és villanásnyi flashback ad iránymutatást. Mindent összevetve hatásos mozi, nem könnyed sétakocsikázás, inkább sötét utazás, ki-ki saját lelkivilágához közelebb álló magyarázatot fogadja el, vagy csak élvezi ezt a ravasz kettősséget, ahogyan én is. Az elrontott marketing miatt sajnos a célközönség nagy része teljesen mást várt, ezért aztán persze, hogy rezignáltan reagált, az erre fogékonyak azonban még ebben a csapatban is megtalálják a számításukat. Ceterum censeo: ha szereted a lélektanba merülő drámai és gondolatilag feszélyező műveket, tégy vele egy próbát, de ha az új "Ördögűzőt" várod, akkor várj még tovább.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése