Ehhez viszont kellett két igen nagy név, a tudós-testvérpárt alakító Christopher Lee és Peter Cushing személyében, de említésre méltó Lorna Heilbron, aki a kutató Emmanuel Hildern (Peter Cushing) lányát alakítja a filmben. Talán az ő szerepe volt a leginkább összetett és bonyolult.
A történet egy testvérpár versengéséről szól, akik mindketten jó eséllyel pályázhatnak egy igen magas tudományos díjra, bár módszereik erkölcsileg meglehetősen vitathatóak. James Hildern (Christopher Lee) egy elmegyógyintézet vezetője és nem eléggé elítélhető módon, a magatehetetlen betegeken végez kísérleteket, pontosabban végeztet az ápolókkal. A cél, a tudományos díj, szentesíti az eszközt. Testvére, Emmanuel Hildern (Peter Cushing) valamivel etikusabb, bár megszállottságban felveszi Jamesszel a versenyt, de ő legalább maga végzi a tudományos kutatásokat, beutazva a fél világot letűnt civilizációk nyomait, az emberiség eredetét kutatva. Morálisan azonban az ő hozzáállása is megkérdőjelezhető, hiszen az egyetlen gyermekét, Penelopét (Lorna Heilbron) gyakorlatilag a házba zárva tartja, amíg ő a világot járja, megtiltva neki minden érintkezést a való világgal. Lássuk be ez sem túlságosan szép viselkedés. Ha még azt is hozzátesszük, hogy Penelope nélkülözésének, magányának, elszigeteltségének különösebb haszna nincsen, hiszen az apja az utazásairól csak nem tud semmi áttörő eredménnyel hazatérni, a pénzük meg fogytán, a hatalmas kúria meg csak viszi a szégyenszemre a testvérétől kapott pénzt is, erősen megkérdőjeleződik Emmanuel magatartásának helyessége is. Amíg testvére az elmegyógyintézet lakóit, addig ő a saját lányát áldozza fel a tudomány oltárán. Egyik sem jobb, egyik sem helyeselendő.
A több évnyi, évtizednyi sikertelenség azonban megtörni látszik, amikor Emmanuel Hildern egy új-guineai kutatásról hazatérve végre valódi eredménnyel tér haza. Elképzelése szerint megtalálta a legrégebbi ember-formájú lény csontvázát, amivel bebizonyítja, hogy a neander-völgyi ember előtt élt a Földön egy, még a mainál is értelmesebb, magasabb-rendű létforma. Ez a lányát természetesen nem tölti el kirobbanó örömmel, ő jobban örül, hogy az apját végre, hónapok után, újra láthatja. Emmanuelt azonban csak a felfedezése és a tudományos siker érdekli, ezért azon nyomban a laboratóriumába siet a csontvázat elemezni.
A vizsgálatok során rájön, hogy azon a ponton ahol víz éri a csontvázat a csont húst növeszt magán, és elő szöveteket, amiből arra következtet, hogy a talált lelet magának az ember előtti Gonosznak a maradványa. Úgy véli minden, emberben rejlő gonoszság, negatívum, betegség alfáját, eredőjét találta meg, ezért, hogy a lányát megóvja az anyja sorsától, (aki egykor híres és elismert színésznő volt, de megháborodott és elmegyógyintézetbe került magára és másokra való veszélyessége miatt) vért vesz a csontváz életre kelt, majd eltávolított ujjából, amit nyugtatónak hazudva bead a lányának. Emmánuel szándéka pozitív, ám cselekedete erősen vitatható. Nem elég, hogy a lánya előtt elhazudta, hogy anyja a testvére elmegyógyintézetében kötött ki és nem évekkel korábban, hanem napokkal korábban halt meg, még kísérletet is végez rajta. Ugyanis megrögzötten rettegett attól, hogy az anyja őrületre való hajlamossága örökletes és egyszer az egy szem lánya is közönséges elmebetegként végzi. Ezért zárta el a világ elől, az idegen ingerek, behatások elől szerencsétlent. Ezért hazudta azt, hogy az anyja meghalt már régen. Minden a lánya érdekében, az ismeretlen eredetű szövetből nyert vér beadása is neki. Mentségére szóljon, hogy a csontvázat magát nem keltette életre. A levágott és életre kelt ujj formaldehidben pihent.
Nem kívánt Frankensteint játszani, a Gonoszt feléleszteni, csak minden gonoszság és pusztulás eredőjét, a vérét kívánta megszerezni. Ha azt beoltja az emberbe a halál és fájdalom nem lesz többé. Emmanuelt a pozitívum hajtja, és természetesen a tudományos díj elnyerése.
Ám, ahogy az egy rémfilmben lenni szokott a dolgok nem alakulnak jól. Penelope a beadott vértől fellázad az apja, a rabsága, az elzártsága ellen és elszökik otthonról, majd beleveti magát az élet sötét bugyraiba. Hajtja az idegen vér, a szabadság, a lázadás vágya, ami majdnem az életébe kerül, ám az anyja sorsa utolérni látszik őt.
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Emmanuel Hildern bár jót akart a lányának, az emberiségnek, mégis tragédiák egész sorát indította el. A Gonosszal játszani, még jó cél érdekében sem szerencsés. A halált, az elmúlást elkerülni meg lehetetlen, így felesleges megpróbálni is.
A Mikor a csontváz ébred a mai napig aktuális témákat dolgoz fel, egy kicsit a horror köntösébe rejtve, de csak igen visszafogottan. A mesteri színészi játék teszi mégis élvezhetővé, érdekessé, lebilincselővé az amúgy vérszegény és visszafogott feszültségű alkotást.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése