Shortcut (2020)

 Alessio Liguori író/rendező, és Daniele Cosci író második nagyjátékfilmes közös vállalkozása sem sikerült maradandóra, bár olyan elvont, alter' szarság után, mint az In The Trap című förmedvény sok jóra nem is számíthattunk. Sőt, ha nagyon megengedő vagyok párosunk némi fejlődés jelét mutatja, igaz ez a fejlődés legfeljebb mikroszkopikus vizsgálatok után érhető tetten. Pozitívum, hogy az In The Trap-ben főszerepet kapó herélt hangú, hipszter kinézetű Jamie Christofersent nem szerepeltették, amit akár önkritikának is felfoghatnánk, bár tényleges önkritika az lenne, ha a filmművészet helyett valami nekik testhezállóbbra nyergelnének át. Ez ugyanis láthatólag nem az ő asztaluk. Amihez talán valamelyest értenek az a megtévesztés, a néző hülyének vevése. Ez azonban hosszú távon nem kifizetődő. Mivel valószínűleg ők maguk is tudják, hogy író/rendezőként tehetségük a nullával határos így kihasználva a filmkedvelők nosztalgiára való fogékonyságát egy, a 80-as - 90-es éveket erősen megidéző filmplakáttal rukkoltak elő, szép csomagolásba rejtve a szemetüket. Mellettük szóljon, hogy maga a film is igyekszik pincsikutyaként rácsimpaszkodni a mostanság divatos nosztaligaihullámra, akár a Summer of 84, vagy a Stranger Things, de az előbbiekkel ellentétben Alessandro Liguori azon túl, hogy a jól bevált kliséket összehordta semmi többre nem volt képes. Ami anno működött, az nem azért volt, mert jól megválasztott paneleket egymásra hordtak ész nélkül, hanem azért, mert készítői rendelkeztek kreativitással, egyéniséggel, filmes tapasztalattal, netán mindegyikkel. Liguori úr azonban mindezeket a jellemzőket még egy lexikonban sem találná meg, felvértezve velük meg aztán pláne nincsen. Így lehet, hogy bár a Shortcut esetében, ellentétben az In the trap-el, legalább ötlet és elképzelés terén nem szenvedett hiányt, a megvalósítás kreativitás, egyéniség és tehetség hiányában szánalmasan nevetségesre sikerült. Megpróbálta gondosan megfigyelni mi működött más filmeknél, mint a Summer of 84 vagy a Stranger Things esetében, ám tehetség híján ez azon túl, hogy láthatóan volt már szerencséje valódi filmhez, legalább megtekintés szintjén, semmire sem volt elég. A receptet ellopni egy sztárszakácstól még nem elég ahhoz, hogy az ember Michelin-csillagot kapjon, ha még egy tojásrántottát elkészíteni is kihívás. 

Ez teljesen igaz a Shortcut esetében is. Bár a plakátja szépre sikerült és üvölt róla a 80-as évek minden bája. Maga a történet is, az iskolabusszal az erdőben rekedt tizenévesekre támadó rém formájában szinte leesik a videotékák polcáról, annyira üvölt belőle a VHS-hangulat, de összeállni egy épkézláb filmmé képtelen. Egysíkú, unalmas, vérszegény, szolgai módon lemásolt valami, amiből éppen csak az hiányzik, amitől egy film szórakoztató lehetne. 5-6 tízéves forma gyereket beültetni egy buszba, ami a semmi közepén, egy egykori katonai bázis alagútrendszerében ragad, ahol valami fényre érzékeny izé megpróbálja őket levadászni szörnyen kevés. Arról nem is eszélve, hogy mivel gyerekekről van szó előre borítékolható volt, hogy különösebb baja nem lesz senkinek, ezért beleírtak néhány felnőtt szereplőt is a filmbe, akik közül egyedül az iskolabuszt vezető okos, humoros négernek volt releváns keresnivalója a filmben.  Annyiban legalábbis, hogy ha nincs buszvezető nem tudnak eljutni az alagútba, ahol lerobbanhatnak. De akkor film sincsen, amit nagyon nem bántam volna. A másik felnőtt szereplő, a valahonnan elszabadult, kiskorúakra specializálódott sorozatgyilkos felbukkanása az isten háta mögött lefulladt kisbuszban szánalmasan erőltetett és kínosan feltűnő, hogy csak azért került a film környékére, hogy legyen legalább egy áldozata is a monszternek, lénynek, akárminek. Hogy utána a kölykök felvehessék a harcot a Gonosszal, akiről az égvilágon semmi sem derül ki. Legfeljebb annyi, hogy korábban már elkapott egy kislányt, akinek bátyja megmenekült, majd haláláig a barlangban (katonai alagútrendszerben) élt, és a szörny (?) felkutatásának szentelte az életét, teleragasztgatva az alagút falát újságkivágásokkal, meg minden lószarral, csak Samantha Fox poszterrel nem. Magyarán retardált volt, és végül ott halt meg a hülyeségével együtt. Az okos lurkók természetesen mindezt a titkot felfejtik, majd megütköznek az alagútban kószáló lénnyel. Magyarázat nincsen semmire, erre nem futotta a készítők szellemi képességeiből, de így legalább nyolcvan perc után véget is ér kínzatásunk. A plakát legalább szép volt.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © Villámkritikák Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur