Anonymous 616 (2018)

Kedves baráti összejövetel, kábítószer és Isten nyomába lépés - mészárlással.

 Jason és Eric a legjobb barátok, már "ezer éve", ahogyan ők aposztrofálják kapcsolatukat, így éppen ideje van sok év elteltével végre családostól összejönni... Eric egy laza ingatlanügynök, aki kezd magasabb anyagi helyzetbe váltani művészkedő csinos nőjével, Monica-val, ők látják vendégül Jasont, az Irakot már sokszor megjárt veteránt, és párját, Jenna-t. És ott van még Eric szép kis 12 éves mostohalánykája, Emily (mert minden horrorba kell egy Emily...), aki valójában 17 éves volt a forgatás idején, és ez szemmel látható, de mindegy, nézzük el ezt, talán jobb is így. Emlékek és fárasztó ideológiai csapásokon való bolyongások után következik a lényeg, mint minden rendes családnál (?), itt is előkerül a fű, majd azt követően a DMT. A legdurvább pszichedelikus drog, amely  általában óriási eufóriát okoz, ám Jason esetében nem ez történik, rosszul reagál a szerre. Kimegy hányni, ám visszafelé az egyik sötét szobában egy életre kelt számítógép-monitor megvilágosodik, és neki üzen. "Hello Jason! Mindent tudok rólad"... És valóban. Titkok, perverziók, szégyenteljes rejtegetnivalók - semmi nem marad elrejtve. Majd lassan, Jason egóját felcsavarva rávezeti, hogyan lehetne igazán gátlások nélküli lény, mit kellene tennie ahhoz, hogy felszabaduljon a korlátozó lelki akadályok alól. Minden megváltozik, amikor visszatér a társaságba, hatalmas magabiztossággal és tévképzetekkel eltelve.  Kegyetlenségét, egyenkénti szörnyű leszámolásait folyamatosan tüzeli chatpartnere... 

 Amatőr filmnek tűnik, de mégis, a sok felesleges szócséplés után elfogadható low-budget horror-thrillerré avanzsál. Nem tudhatom, vajon a dimetiltriptamin és a poszttraumás stressz koktélja, netán csak olyan paranoid-skizofrénia rángatja elő a szörnyeteget, amelyet gyermekkora óta hordoz Jason, de eljut az ultima ratio-ig, a kannibalizmusig. Vagy egyszerűen csak akartak egy ilyen sztorit, ennek érdekében bevetettek mindent, hogy a normálisnak tűnő figura a végére egy mániákus őrültté váljon... Éppen ezért nem látom különösebben alátámasztva a durva "Jekyll és Hyde" átalakulást, bár a fenti kábítószert még sosem fogyasztottam és nem is áll szándékomban. A négy fal között történik minden, kissé döcögősen, de néha felkavaróan, sokkoló módon. Inkább undort éreztem a tettek okán, mint feszültséget, vagy izgalmat, és minduntalan ott kacsingatott az index agyam háttértárolójában, hogy mivel is van indokolva, hogy egy totál értelmes fasziból Isten-komplexusos állat legyen? Vajon az ártatlan áldozatok vére felemel, magasabb rendűvé tesz? Vagy inkább csak elmebajosoknak szóló ál-egzisztenciális filozofikus faszméregetést láthatunk? Nincs felszabadulás, csak a lélekbe józansággal visszatérő önbüntetés... Annak ellenére, hogy az alapötlet nekem botladozik, mégis a kíváncsiság viszi előre a nézőt, mi sül ki ebből. Érdekesnek érdekes, néha idegesítő (kimondottan a pedofil pillanatoknál...), néha brutális. Valamit akartak ugyan üzenni az alkotók, úgy vélem, nem lehet véletlen, hogy halottakkal körülvéve is még mindig a jelen Amerikájának klasszika-filológiáján rágódik áldozat és eljövendő gyilkosa. De nem jött át, ez egyszerűen csak egy olcsó film, amelyet az érdeklődés motorja hajt előre, nem az, hogy olyan rendkívül izgalmas. Közepes - részemről.