Adrian Langley író/rendező úgy ontja magából a filmeket, na jó ne túlozzunk, a mozgóképes szarkupacokat, mint ahogyan az a bizonyos lakodalmas kutya hányja ki magából a válogatás nélkül, két pofára összeevett ételeket. Rövidfilm (legtöbbször ebben utazik), krimi, akció, horror, vígjáték, dráma. Minden hangszeren játszik és mindezek tetejébe természetesen mindenhez is ért ez a remek ember. Író, rendező, producer, színész, felsorolni is képtelenség azt, amiben Langley úr már kipróbálta magát. Nehezebb lenne azt összeírni, amiben nem, bár kétségtelen valahol ott kéne keresni a neki megfelelő területet, mert a film területén már körbejárt, mint a békepipa látszólag minden eredmény nélkül. De legnagyobb örömünkre tehetségtelenségénél csak az önbizalma nagyobb, így újfent odaszart a filmművészet asztalára egy kupacot, amit volt szerencsém végignézni, igaz négy-öt nekifutás után. Nehézséget nem csak az okozott, hogy a Butchers, címéhez méltóan olyan egyszerű és súlytalan hulladék, hogy élvezeti értéke a nullához közelít, mindemellett ráadásul nem több, mint egy ezredik, tiniket elrabló degenerált redneck család álmosítóan unalmas története, hanem az, hogy még egy izzadságszagú ótvar sztorit sem sikerült e köré a csattogós-lepke bonyolultságú, és másoktól összelopkodott ötlet köré odacsapni. Semmiről, de a szó szoros értelmében semmiről nem szól, csak úgy oda van baszva a cselekmény a képernyőre, mint szar a falhoz. Két, erősen deviáns fószer, Oswald és Owen Watson éldegél kettesben egy erősen retkes kalyibában és az autójukkal a környékükön lerobban fiatalokat szedik össze, hogy módszeresen megkínozzák őket. Hát ennyi a nagy történet. Okokat még a látszat szintjén sem kíván adni a nézőnek rá a kreativitással igazán nem vádolható Langley író úr. Még a véletlen szintjén sem esnek le nekünk, nézőknek morzsák, eldobott szellemi fonalak, hogy mégis kik ezek a vélhetőleg beltenyészet eredményei, akik hőseinkre vadásznak. Persze értelmes embert nem ejt kísértésbe egy ilyen súlyú film mélyebb megismerése, mert nincs is semmi mélyebb tartalom mögötte, de legalább egy tessék-lássék sztorit igenis elvárna. Hogy legalább annak az illúziója meglegyen, hogy filmet, vagy ahhoz hasonlót nézünk. A rendező becsületére szolgáljon, hogy fejezetekre szeletelte ezt a szemetet, ezzel adva némi filmes jelleget neki, de így csak több apró semmit gyártott, mert értelem így sem szorult sem az egészbe, sem a részekbe. Egyetlen értelmes momentuma a filmnek az, amikor középtávon Oswald, a degeneráltabb Watson testvér a maga félkegyelmű módján felolvassa Shakespeare-től Hamlet monológját az egyik elrabolt és megkínzott lánynak. Értelme ennek a jelenetnek sem sok van, mert roppant hihető, hogy egy ilyen egysejtű kretén két gyilkosság és megnyúzás között elmélyül az irodalomtörténetben, miközben a saját nevét sem tudja. Mindegy is, ezen a filmen semmi, de semmi sem segíthetne, hogy egy minimális élvezeti értékkel bírjon, bár kétségtelen rendesen odapakoltak a horror-jellegnek a kínzásokkal, gyilkosságokkal, de ezek nem többek, mint máshonnan összehordott végtagok, más filmekből leesett maradékok egymásra hányva értelem nélkül. Teljességgel felejthető és értelmetlen darab.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése