1970 június 9.-én egy Meadowvale nevű kisváros kórházában egyszerre ad életet három különböző nő három különböző gyermeknek. Egy lánynak (Debbie) és két fiúnak (Steven és Curtis). Hogy valami misztikus is legyen a dologban ebben az időben, a gyermekek világrajöttének pillanatában, éppen teljes holdfogyatkozás van. Ez a természeti jelenség hivatott szolgáltatni baljós előjeleket. A falat azért nem kaparjuk a félelemtől, mégis csak egy holdfogyatkozásról van szó nem az Apokalipszisről, de felütésnek nem rossz.
Eltelik tíz év, 1980-ban vagyunk. A helyszín továbbra is Medaowvale. Közelebbről is annak temetője, ahol egy nyári estén fiatal pár a kiásott sírgödörben (hol máshol) próbál egymással behatóbban megismerkedni. Mondani sem kell, hogy egy ilyen cselekmény egy horrorfilmben biztos elhalálozást von maga után. Nem fogunk csalódni ezúttal sem. A srácot lapáttal veri agyon, a lányt pedig ugrálókötéllel folytja meg valaki, majd rájuk is hányja a földet. Másnap a helyi rendőrségtől kis is érkezik James Brody seriff a medaowvale-i általános iskolába, hogy kikérdezze a lurkókat a gyilkossággal kapcsolatban. Teljesen életszerű momentum egy ugrálókötélből egyből a taknyosokra gyanakodni, pláne egy kettős gyilkosság okán, de mindegy. Nem a forgatókönyv a film erőssége. Természetesen egyik gyerek sem tud semmiről, de legalább megtudjuk, hogy a tíz évvel ezelőtti holdfogyatkozáskor megszületett három csecsemő egyike, Debbie, a seriff lánya. Aki feltűnően jó barátságban van két másik osztálytársával Stevennel és Curtisszel. A kép elég hamar összeáll. A három gyerkőcöt, bár nem testvérek, de összeköti születésük különössége így elválaszthatatlan barátok és, mint később kiderül, tettestársak lesznek. A film ugyanis nem sokáig titkolja, hogy ők hárman azok, akik a két fiatallal végeztek a temetőben. És később még egy sor másik felnőttel, válogatott módszerekkel. Elsőként a gyilkosságban nyomozó seriffet, Debbie édesapját teszik el közösen láb alól egy balesetnek álcázott gyilkossággal. Majd következik a hepciáskodó tanárnőjük, akit az egyik kissrác lő agyon a suli szertárában, Debbie apjának fegyverével. A többiek pedig segítenek eltakarítani a hullát és a nyomokat, vagy éppen biztosítani a terepet, hogy senki se akadályozhassa meg az épp aktuális mészárlást. Általában ez a felállás. Egyikük gyilkol, a másik kettő pedig alibit, fegyvert biztosít, vagy éppen lesben áll, hogy senki se zavarhassa meg őket.
Szemtanú tehát nincsen, gyanakvás is csak egyetlen személy, Debbie nővérének a barátnője részéről, de pechjére a kisváros őt gondolja komplett idiótának, amiért három tízéves gyereket gyanúsít a gyilkosságsorozattal kapcsolatban. Érthető, ha Debbiék következő, és egyben végső, célpontja a gyanakvó Joyice és annak öccse, a szintén osztálytárs Timmy lesz.
Hogy végül sikerül-e a három gyerkőcnek végeznie Joyice-szal és Timmy-vel az maradjon titok, akit érdekel az nézze meg a Véres születésnapot, mert minden egyszerűsége ellenére remek darab. Ha vérben éppenséggel nem is tocsog bokáig a film, de egy ízig-vérig igazi slasher, ötletes elhalálozásokkal, és nem utolsó sorban gyilkos gyerekekkel, ami azért nem egy szokványos történet. Már ezért megérné, hogy több figyelmet kapjon.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése