Henry fiatal tanár, anyjával él és színészi álmokat dédelget. Egy éjjel zavaros és szörnyű rémálmot lát: iskolai lövöldözés során rengetegen meghalnak munkahelyén. A lidércnyomás után ez valóban megtörténik, miközben kolléganőjével, Jessica-val iszogatnak, csak ők ketten ússzák meg. Mindketten nehezen dolgozzák fel, túlélő bűntudatuk van. Henry furcsa alakokat lát, akik mindenhová követik, majd elkíséri a nőt egy terápiás csoportba, ahol megtudja, Jessica is észleli ezeket. A fenyegető és egyre félelmetesebb kísérteties figurák már nem hagyják békén, miközben ráébred, neki is meg kellett volna halnia a lövöldözésben. Egy, a helyi hullaházban dolgozó ismerőse elárulja neki, hogy különös dolgok történnek: éjjelente néhány hulla eltűnik, majd később újra előkerülnek... Az őt kísértő halottak már gyilkolászni is elkezdenek... Őt és Jessica-t akarják.
Egy igazi polihisztorral van dolgunk, kérem szépen. Christopher Wesley Moore megírta, lerendezte, sőt szerepet is játszik alkotásában. S fakadt már ezelőtt ugyanebben a felállásban több rémfilm is kezéből, erős húzódozást érzek azok felfedezésére. A mindent belengő amatörizmus, a művészieskedés, az elkalandozó és lényegtelen történetszálak fonata korbácsként sértette lelkemet. Céltalan párbeszédek, a sztorihoz semmit nem adó magánéleti problémák, lassú hömpölygés, szinte meder nélkül. Egy nagy üresjárat a film, és amikor néha beindul, már akkor is annak tűnik. A mindent belengő elégikus sivárság, megfejelve az alacsony költségvetéssel nem tudja hangulatba hozni a nézőt. A sok családi kínlódás mellett szinte elsikkad a horror, a túldramatizáltság megfojtotta az izgalomra valóban okot adó eseményeket. Úgy behúz a melankóliája, hogy azt teljesen átélve letargiába esve néztem végig. Hosszú monológok a semmiről - és lehet, hogy a valóságban is így beszélünk, de ez itt kérem egy film, itt abban a másfél órában basszunk már valamit arra a sokat emlegetett asztalra. És nem, nem érdekel mit akar mondani az elszakadni képtelen depresszív anyáról, a nagy álmokat dédelgető fiúról, aki azonban nem tud felnőni azokhoz. A szereplők pitiánerek, kezdő színitanodás színvonalon erőlködnek, jumpscare-ek lépten-nyomon, hogy kiintegessenek a nézőnek, lécci ne aludj már el. Néha megcsillan valami, a kopár sivatagban, egy-egy jól sikerült zenei-képi összhang, néha csurran-cseppen afféle művészi villanás, de ez sajnos édeskevés. Író-direktorunk nem tudott felnőni a feladathoz, ez egy filmes szakdolgozat, amelyre azonban csak egy kettes alát adhatunk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése