A testrablók támadása - Invasion of the Body Snatchers (1956)

 

 Egy kitalált Kaliforniai kisvárosban játszódik, Santa Miraban. Visszaemlékezéssel kezdünk és gyalogolunk végig a történeten, amelyet Dr. Miles Bennell, a helyi orvos ejt meg kórházban egy pszichiáternek. Kálváriája akkor kezdődött el, amikor hazatért egy hosszabb konferenciáról és az őt fogadó asszisztense sorolja, milyen sokan várták már visszaérkezését. Még különösebb, hogy a páciensek egyszerre csak egy idő után visszamondták az igényüket a segítségre. Jó hír is van: Becky Driscoll, egykori kedvese válása után visszatért a városba és máris meglátogatja rendelőjében. Segítséget is kér: unokahúga idegennek érzi szeretett bácsikáját. Kiderül, a városban kórosan elszaporodott ez a fajta tömeghisztéria, amelyben az emberek szeretteiket különösnek és nem régi önmagaként azonosítják. Mindenben olyanok mint voltak, minden szempontból, ahogyan azt a doki Ira bácsinál is észleli, de a panaszok érzelemmentesnek írják le őket. Különös sürgős hívásra érkezik Jack Belicec barátjához kedvesével, ahol megrázó dolog fogadja: egy holttest van a billiárdasztalon, ám külsejében Jack-re hasonlít, amolyan kiforratlanul és ujjlenyomatai sincsenek. Otthagyják a fura testet, várnak vele reggelig, nem történik-e valami... Éjjel azonban riasztásra visszatér és már nem leli a hullát. Szörnyű veszélyérzete támad  a doktornak és elrohan Becky házához, ahol a pincében borzalmas felfedezést tesz, ezért magával viszi a lányt. Igazát hiába bizonygatja az értesített pszichiáter ismerősnek, de azért Miles-nál szállnak meg befogadva Jack-et és párját. Reggel az üvegházban hatalmas növényi spórákból kibomló testeket lelnek: mind a négyük hasonmását. A város már megváltozott, senkiben nem lehet bízni, menekülni kell és értesíteni a külvilágot... ha van még olyan...

 A mozi Jack Finney 1955-ös "Testrablók" című novellája alapján készült, méghozzá nem is akármilyen minőségben. Pörgő és élénk dialógusaival kiemelkedik az akkoriban sokszor időkitöltő jelleggel használt filmes párbeszédek közül. Noir-os stílusa pedig csak még élvezhetőbbé emelte az amúgy is kevés pihenővel rendelkező alkotást. Előrejelzése egy modernebb és intelligensebb sci-fi - horror érának, ahol már nem a hatalmasra nőtt szörnyetegek kontra hadsereg kissé buta kliséit veszik elő újra, hanem kiforrottabb és érettebb, elgondolkodtatóbb műveket tesznek az asztalra. A növekvő paranoiának erős vetületet ad, hogy szinte az egészet verőfényes nappal élhetjük át. Mert így még hátborzongatóbb, nem a sötétben megbújva tevékenykedik a testrablók társadalma, hanem nyílt színen, a gyanútlan emberiség orra előtt. Utal erre a vakságra a doktor hosszú menekülésének végpontja, ahogyan őrültként kiáltja az ide-oda száguldó autók között botorkálva: - ti lesztek a következők! A rendező, Don Siegel szeretett volna rámutatni az emberiség soraiban a jelentős hiátusra kultúra és érzelmek irányába, amely már akkoriban megszólaltatta a vészcsengőt, de mára már megszokott lett. Ahogyan másik nagy félelmünk, a marxizmus és kommunizmus térfoglalása is. Siegel természetesen a politikai szegmenst sem kerülhette el, egyszerre mutatja be a totalitarizmust és a McCarthyzmust, amelyek ugyan szemben álltak egymással, de mindkettő iránti paranoia ott lebegett az amerikai társadalomban, nem ismerve fel melyik a valódi veszély. Így aztán ennek a kettősségnek köszönhetően mindenki azt lát bele, amit akar, ami éppen szájíze szerint való. Elmondása szerint megpróbálta nem hangsúlyozni a politikai hivatkozásokat, mert "a mozgóképek elsősorban szórakoztatásra szolgálnak és nem prédikálásra" - véleményem szerint ez igen megszívlelendő lenne napjaink Hollywoodjának. Mégis, a világon szétáradó fertőzés mérge,  az érzelmek nélküli uniformizált világ gondolatának narratívájában szinte már vártam, hogy elvtársnak szólítják egymást a megszálltak. A nyomasztó érzést olyan félelem motiválja, amelynek hajtóereje a halálénál is erősebb, az egyén felolvadása hangyaszerű létben.

"-... és egy gondtalan világban születtek újjá.

- Ahol mindenki ugyanolyan?

- Pontosan."

 Hibái mellett sem mehetünk el szó nélkül, amelyek leginkább formaiak, ráadásul akkoriban a mozi gyermekbetegségeinek számítottak, hiszen csak korunkban várjuk el a tökéletesen passzoló logikát és szépen csiszolt építkezést. Sok az olyan túlságosan forgatókönyvismerethez kötött következtetés, amelyek bójaként irányítják hőseinket, de amelyekre magától sosem gondolna az ember. Nem hibátlan tehát, logikai és cselekményvezetési gondok is előfordulnak, ezekre részemről felesleges kitérni. Ez a film nem véletlenül lett többször feldolgozva. Feszes és izgalmas, élvezetes, a kor terméséből kiemelkedő. Az okos alapanyag és az ügyes rendező kezeiből egy igazi klasszikus került közkinccsé. Kötelező darab.