Tűzlovag - The Minion (1998)

  Amikor az embernek már annyi horrorfilmje van, hogy nyilvántartásban kell vezetni, akkor egy-egy ilyen tartalom meglepetésként éri és hangulatba is hozza. Valamiért az ilyen ősi - démonos téma megtetézve Dolph Lundgren-nel igencsak jó mixnek hangzik számomra, ráadásul a '90-es években elkészülve... Olyan csalogató, mint egy tűzforró nyári napon a jéghideg molyirtó koktél. Vágjunk is bele az ismertetőbe.

 New York, 1999 trópusi hangulatú karácsonyára készülődik a nagyváros, közeledik 2000. Eme időszak különösen alkalmas volt arra, hogy egyesek a világvégét vizionálják, úgy látszik a kerek dátumok félelmetesek. Egy metró alatti barlangban hihetetlen régészeti leletre bukkannak. Az indián származású Karen Goodleaf archeológus meglepő következtetésre jut: a templomos lovagok már Amerika felfedezése előtt megjárták az Újvilágot. Éppen egy talizmánból bányász ki egy különös kulcsot, amikor rárohan egy őrjöngő és morgó férfi - ám váratlan megmentője érkezik, aki egy nagy szöges vaskesztyűvel megöli a támadót, majd se szó se beszéd le akar lépni a lelettel. A nő ezt nem hagyja, követi a nagydarab és szótlan figurát, követelve tőle a világhírt jelentő kincset. Mint kiderül, Lukas Sadorov az ősi templomos lovagrend mai napig létező szervezetének a tagja, majd a hitetlenkedő Karen azt is megtudja, hogy üldözőjük egy testből-testbe vándorló démon, aki a pokol kapujának a kulcsát akarja, mely most az ő kezükbe került. Megindul a menekülés, igyekeznek immáron közösen elpusztítani a relikviát, amely elhozza a világ végét. A démon követi őket és a kezébe kerül az ereklye... Minden áron meg kell állítani a hullaösvényt maga után hagyó gonoszt és csukva tartani az átjárót...

 A film természetesen "direct-to-video" és televíziós nyersanyagnak készült. Mindig értetlenséggel fogadtam, amikor valamelyik stúdió összekotor egy halom pénzt forgatásra, díszletre, szereplőkre, drogra, bulikra és még jól is sikerülhetne minden, de az, ami semmibe sem kerül, maga a forgatókönyv, a legszarabb. Csak néhány ötlet, csak néhány frappánsabb társalgás, csak annyi, hogy egy szenzációs felfedezésen ne egy darab régész topogjon, hogy a gépfegyveres gyilkosra legalább egy ember próbáljon meg célozni a rendőrőrs 120 tagja közül, vagy, ha ez már nem megy, legalább ne fussanak a lövésekbe. Hogy Dolph Lundgren, a rendíthetetlen ólomkatona ne csak biblia-idézetekkel kommunikáljon talányosan és egy huszonéves prosti külsejű hölgyről ne kelljen elhinnünk, hogy világklasszis archeológus. Hogy a fél film megindul egy irányba, hogyan semmisítsék meg a kulcsot, majd a végén gyors lezárásként teljesen másfelé evez. Nem sorolom, mert ezek a kis vérpatakok mégsem véreztetik el az egészet. Mert ott van benne a varázs, amiért nem tudsz legyintve a stop gombra nyomni. Összességében mégis egy mozgalmas és szerethető iparosmunka ez. A zene, a képek, a szereplők, a hangulat mind a fényes '90-es éveket idézi, amikor pont az ilyen apróságokon nem akadtak fel. A történetbe belezsúfolva indián rezervátum, nukleáris szemét, Jeruzsálem, titkos rend, pokol és sok gyilkosság. Gyakran ugrott be Chuck Norris "Hellbound" című mozija, amelyben szintén ősi ereklyét kutató démon, régésznő és kemény fiú ugrik össze - majd lefutásként Jeruzsálemben érkezik a végjáték. Ahogyan a rendőrőrs lemészárlása a "Terminatort" idézi, de legyünk bőkezűek, tegyük bele a "Letaszítva" és az "Ítéletnap" című remekeket. Sok kis puzzle, amely azonban összefő szépen a kondérban és egy emészthető levest kapunk. Unatkozni lehetetlen rajta, bár izgalmakkal nem okoz diszritmiát, sok előrelátható eseménye a használt kliséknek köszönhető. Ha a való életben a párbeszédek így folynának, eret harapnék magamon. Talán feltűnő az ingázásom, vajon a sok negatívum mellett hogyan tudnám jóra kihozni a filmet... Na várj: ez egy olyan pizza, amit telepakoltak brokkolival. Ha éhes vagy még befalod azt is, mert a többi feltét jó. Szóval egy igazi B-film 3 millió dollárból egy ikonikus de kissé unott főszereplővel, sok akcióval, sok panellel... Legalább nem olyan szarkupac és idegesítő, mint néhány mozi manapság, hanem élvezhető. 

Szeánsz - Seance (2021)

 Olykor elkap a kísértés, hogy a hazai filmforgalmazókat egy székbe kötözzem és elektromosan sokkoljam krokodilcsipesszel a heréjükön. Egyetlen kérdésem lenne, habzó szájjal üvöltve: Magyarázd el bazmeg, miért ezeket a fos filmeket hozod Magyarországra és szinkronizáltatod le??? 

 Ebből kitalálhatjátok, hogy a "Szeánsz" nem a szívem csücske.

 Kezdjük a tartalommal: leányiskola, ahol szellemidézést követően egy csaj kizuhan az ablakon. Megüresedett helyére Camille érkezik, aki szemmel láthatóan idősebb az osztálytársainál (na nem mintha azok ne lennének úgy 20 évesek nagyrészt...) , de ez nem fontos, hiszen, ha már ezen fennakadunk, mi lesz még később. Természetesen a "kísértetjárta" szobát kapja meg, majd összekülönbözik az oskolás alfanőstényekkel, akik persze mind részt vettek a rosszul végződött szeánszon. Meglepő, de miután összeverik közösen, nem köpi be őket, mert akkor nyakára hágna az ilyen ócska panelból összepakolt filmek klisészabványainak. Helyette velük együtt egy újabb ceremóniában vesz részt, amelyen jelentkezik az elhunyt lány kísértete... Ezt követően sorra halálozni kezd a leánycsapat, mi pedig összeszorult szívvel gondolunk arra, hogy miért nem néztünk inkább egy dokumentumfilmet a belga csipkeverés módszereiről.

 Ez a film egy gánymunka. Minden benne van, amit egyenként is utálunk a műfajban, viszont itt ömlesztve kapjuk. A leányiskola, ahol két opció van: vagy félhomály van, vagy vaksötét, nem számít, odakinn éppen verőfényes napsütés van-e. A könyvtárban, a raktárban a fürdőszobában, a lakószobában, még órán is (!) mindenhol ezer kis lámpácska pislog, amelyek csak növelik a sötétséget. Felejtsd el a neonfényt, a világosságot, még tanulni is 1 wattos égőcskével ülnek le. Arról nem is beszélve, hogy a lámpák villognak, mert az kötelező az efféle filmekben. Minden szereplő egy két lábon járó klisé. Azt hiszed nem érkezik egy cseresznye a torta tetejére ez ügyben? De igen, ott van a "jóképű" karbantartó, aki naná, hogy az iskola igazgatónőjének a fia. Érted, anyád egy ilyen nagy hírű intézményt vezet, te meg a tamponokat kotorászod a csajok wc-jéből. Életszerű. Az édesanyja viszont egy igazi domináns vénasszony, akit egyenesen Dachau-ból szerződtettek le, mert durva lenne, ha kilógna a tinihorrorok közül ez a film. Camille, a főszereplő sem nő a szívünkhöz, miért kedvelnénk ezáltal bárkit is ebben a katyvaszban? A "kísértet a lánykollégiumban" klisé már olyan szinten elkoptatott, hogy én irulok-pirulok az alkotók helyett - ezen az sem segít, hogy félidőben műfajt váltanak, hogy a végére slasher-ré alakuljon a béna lábakon imbolygó sztori. Jóval az átlag alatt mozog az egész, néhány jumpscare pedig nem hozza helyre az olyan elkoptatott közhelyet, mint a takarót fejére húzó lány mellett megjelenő szellem, vagy a lánycsapat összetételét, netán magát a történet alakulását. A végére némileg feljavul, hogy aztán teli talppal tapossa szét újra felhorgadó reményeinket a halálesetek motivációjával és elkövetőjével. Nem áll össze egésszé, röhejes a tét, amely nem ér meg egy sokszoros gyilkosságot. Mintha egy nyalókáért agyonlőném a kisboltost. Az egész en bloc érthetetlen, miért került képernyőre, olyan, mintha valami gyerek firkantotta volna a szkriptet, miután megnézett néhány tinihorrort és Scooby Doo kalandjait, de nem tudta volna eldönteni, vajon a Sötét folyosókat, vagy a Sikolyt, utánozza-e le. Mindezt megtetézve vontatottsággal és azzal, hogy percnyi izgalmat sem dob ránk, semmiféle újat nem nyújt, maximum annak, aki életében először lát ilyet - bár a rémes karakterek miatt lehet, hogy még egy óvodás is inkább döntene a Teletubbies mellett. A végére még egy WTF kung-fu harc is bele kerül, amelynek a befejezése röhejesre sikeredik. Ez egy indokolatlan film, amely nagy ívben kerülendő. 

Gyilkos Halloween - Halloween Kills (2021)

 Megérkezett újra Michael Myers és hozott magával egy véres, ámde elég disszonáns érzéseket okozó történetet. Gyorsan fussuk le a tiszteletköröket. Mint azt tudjuk, a nagy sikerű Halloween-t újra előszedték a sutból már 2018-ban és egy egész trilógiát ígértek nekünk. A nagy show és a bomba természetesen az volt, hogy visszatért Laurie Strode, azaz Jamie Lee Curtis, aki nosztalgia könnyeit csalta szemeinkbe, mint ahogyan például a mai napig visszasírjuk Sigourney Weaver és az Alien párosát. Természetesen a modern idők hangján szólalt már meg a régi gitár, Laurie harcos némberré öregedett, csapdákkal kipreparált házban lakva, Sarah Connor-alteregóként ragaszkodik rögeszméjéhez, amelyben nem is csalódik: a gyilkos ismét megjelenik és válogatás nélkül öl. A képbe belép immár a fiatalabb nemzedék is, talán a staféta áthullhat majd az ő markukba, előkerül a hősnő leánya és nagyanyja harcias vérét öröklő unokája.

Michael Myers tehát kiszabadul újra és folytatja a szíve szerint neki tetsző foglalatosságot és az előző rész végén felcsillan a remény (már annak, aki nem tudta, hogy folytatódik), hogy sikerült rárobbantani Laurie házát.

 Hát nem, piszkosul nem jött össze, ennek örömére hősünk kikecmereg a tűzből és rögvest neki áll redukálni a tűzoltók számát. Ezzel párhuzamosan előkerülnek a réges-régi ismerősök a legelső részből, a túlélő gyermekek, akik felnőttként még mindig nem heverték ki ifjonti traumájukat. Múltidéző jelenetek következnek, aztán a szikár jelen: Laurie kórházba kerül mert fáj a hasa, ami nem is indokolatlan, hiszen konyhakéssel lett beledöfve, nekünk még pár évvel ezelőtt. A város apraja-nagyja feldühödve, élükön a múlt túlélőivel, embervadászatra indulnak, megelégelve Haddonfield turisztikai tönkretételét, amelyet a kisvárosi gyilkos hírneve okozott. Ja, meg biztos rohadtul unalmas lehet, hogy majdnem minden kurva Halloween-t rettegésben kell tölteniük már évek óta, mert az elmegyógyintézetek sosem tudják rendesen bezárni Mikey-t. A csőcselék amolyan Black Lives Matter-hévvel kezd őrjöngeni és a rendfenntartókat félresöpörni. Pisztoly, baseball ütő, shotgun, talán még tortakenő kés is a kezekbe kerül, remek alkalmat adva a kavarodásban annak, hogy tömeggyilkosunk kiélhesse magát. Míg a csürhe egy másik szökött elmebeteget üldöz és kerget a halálba, ő sem rest, melózik rendesen azon, hogy holnap több kenyér jusson a boltokban a város lakóinak. Nagy nehezen kimatekozzák, hová is húz a szíve Myers-nek és igyekeznek ott lecsapni rá. Hogy ez mennyire sikerül? Talán elég annyit mondani: a következő rész innen folytatódik...

Szomorúvá tesz a tudat, hogy az alkotók igyekeztek többé tenni egy jó slashert annál, ami: vérben tocsogó, bodycount-ban szárnyaló horrornál. A tétet megemelték, és belefűztek olyan történetszálakat, drámákat, néha csavarokat, amelyek megfekszik a gyomrunkat. Értem én, hogy ez most mozira készül, igyekezzünk megfűszerezni, felglancolni minden olyan manapság elvárt cuccal, ami majd magasabb polcra helyezi önmagánál a sztorit. Értem, hogy a mai generációnak nem elég az öldöklés, ezért szirupos visszaemlékezések és a káosz közepén nosztalgikus egymásra találások kellettek, csakhogy ezek folyamatosan megtörik az események dinamikáját. A gyakran visszaváltott sebesség döcögőssé tette számomra a filmet, nyugodtan ki lehetett volna vagdosni azt a 20 percet, amivel több a kelleténél. Ennél már csak a balfasz-faktor idegesítőbb, hogy egyszeriben minden hülye cowboy lesz és lőnek bele a vakvilágba, az egész város amolyan fáklyás-kaszás frankenstein-es üldözésbe kezd. Logikus lépés gyilkosunktól, hogy az idiótákat lekaszabolja - magunk sem tennénk másként. A túlzásba hajszolt irracionális reakciók és filmízű viselkedés a hitelesség kárára megy, gyakorta kibillentik a nézőt, aki a lelke mélyén érzi, hogy perpillanat a készítők hülyére veszik őt és csak alibiznek, hogy a középső résznek legyen valami története. És ha már itt tartunk, az izgalomszintet rendesen lecsavarja, hogy jól tudjuk, folytatás is van, nem sok zsetont hagytak ezáltal az asztalon - mert lássuk be: Laurie lánya és unokája nem tétek, senkit sem érdekel a sorsuk, csak az, hogy milyen míves halálesettel gazdagítják a széria kincsestárát. Értem én, hogy szervesen kapcsolódik a két részhez, amolyan összekötő kapocs, de valójában mindenki Laurie és a gonosz összecsapását várja igazán, ám csalódást okoz, olyan, mintha a "Bolygó neve: Halálban" Ripley csak a gyengélkedőben heverészne végig. De lépjünk át a pozitív tartományba is. A gyilkosságok ötletesek, véresek, brutálisak, az imádott zenével együtt pedig libabőrt okoznak. A képiség, a hangulat, a beállítások nagyszerűen hozzák az elvárt horrorfilmes borzongást számunkra, abban nincs is hiba, nem okoz csalódást. Sajnos nehéz legyűrni az a mellékízt a szánkban, hogy ez a rész felesleges volt, csak a két tortakrém közötti száraz tésztalap. Ennek örömére várom a "Halloween Ends"-et és a végső összecsapást.

Idő - Old (2021)

 Egy újabb képregényfilm - csak éppen nem egy Marvel vagy DC-s csetepaté, hanem egy svájci alkotás, a "Sandcastle" alapján vezet bennünket Shyamalan egy valós és halálos veszedelem témájába: az öregedésbe.

 Pedig minden olyan remekül kezdődik. Egyszerűen imádni való, egy földi paradicsom, ahová a Cappa család megérkezik. Apa, anya, kisfiú és nővére. Velkám drink a szállodában, első osztályú kiszolgálás és kényeztetés. Persze nem minden ilyen csodás: anya beteg és elhagyni tervezi a családot. Próbáljuk azért kiélvezni ezt a részletnyi mennyországot, van egy fantasztikusan szép partrész, indul is egy kisbusz, hogy a vendégeket eljuttassa oda. A sofőr irányt mutat nekik, majd el is pályázik, miközben nagy reményekkel vágnak át a szűk kis szoroson egy végeláthatatlannak tűnő sziklarengetegben a gyönyörű partra. Már van is ott egy nyaraló, egy híres rapsztár, bár eléggé magába roskadva ücsörög. Majd barátnéja holttestét a partra sodorja a víz. Ez még nem a borzalom, de máris pánikhelyzet alakul ki a kis csapatban. Térerő nincs, ezért valaki elindul segítségért - mindössze pár méternyire jut a visszaúton a járatban, majd eszméletét veszti. Hihetetlen, de igaz: egyszerűen nincs kiút. És még hihetetlenebb, de igaz: a gyerekek pár óra alatt elkezdenek kamaszodni. Anya tumorja gyorsan megnövekszik és a sebek azonnal begyógyulnak. Tudatosul: az idő ezen a helyen felgyorsul, mindannyian sebesen öregedni kezdenek. Az egérfogó rájuk zárult, az óceán felé nincs menekvés, a járat eszméletlenül dob vissza - egyik kedves útitársuk pedig gyilkolásra hajlamos skizofrén. Valami célzatosság lehet abban, hogy pont őket szállították erre a helyre? Túl lehet élni egy ilyen gyilkos tempójú vénülést...?

 Nyugtalanító utazásra visz bennünket a történet. Egy reális rémálom, amelyre az ember gyűlöl gondolni, a szomorú és visszafordíthatatlan elfáradás, amelynek végállomása menthetetlenül a pusztulás. Minden instabil, folyamatosan újabb kérdések és felfedezések tartják ébren az érdeklődést. Rájátszanak erre a kamera beállításai, a bizonytalanságot sugalló határozatlansága, a jól érzékeltetett érzelmekre reagáló reakciói. A néző elmerengene a melankolikus mondanivalón, de mindig történik valami, olykor szomorú, olykor izgalmas máskor pedig megrázó dolog, amely nem hagyja nyugodni az embert. Alaphangon nyomasztó minden, zene szinte nincs is, csikorgások, dübörgések dolgoznak együtt a pillanatnyi mondanivalóval. Az idő pedig telik, mintha egy lassan zuhanó repülőn ülnének a szereplők, amelynek ablakában már megjelenik a katasztrófa közeledő helyszíne. Az elkerülhetetlen halál metaforája time-lapse stílusban, persze rejtéllyel és izgalmakkal feldúsítva. Végignézhetjük a létünket gyorsan pörgetve, némi figyelmeztetéssel, jobb, ha nem úgy gondolkodunk, mintha örökké élnénk. Persze prédikálásról szó sincs, csak gondolatébresztésről, hiszen mégiscsak egy misztikus-thrillerről beszélünk. El lehet merülni benne, elvárásokat félredobva... Ha egy szóval kellene jellemeznem az egészet: furcsa. Nem hétköznapi ebben semmi, a megvalósítástól a forgatókönyvön keresztül a láttatott látvánnyal együtt.

 De egy levesben nem csak finom hús van, akadnak negatívumok is, az öregedés néha logikátlanul érkezik, kinek jobban, kinek kevésbé. Kétségekkel eltelve nézem, hogy a 6 éves kisfiú hogyan gondolkodhat felnőttként, hiszen pár óra alatt tapasztalatok híján az elméje nem nagyon változhat - az életét mondhatni az óceánparton élte le. Túl könnyű húzás az is, hogy a kis srác mindenkit kikérdez a szakmájáról és nevéről - csak, hogy ezzel majd később ne kelljen szarakodni. A befejezés pedig elveszi a misztikumot és sután egy kutyaközönséges hollywoodi végjátékot kapunk - nem illik bele az egészbe.

 Zavarba ejtő alkotás, érdemes megnézni, mert semmi megszokott nincs benne, emellett feszültséggel teli, hangulatos - olykor gondolatébresztő és  érdekes.

Az Usher-ház bukása - House of Usher (1960)

  Az ifjú Philip Winthrop Bostonból az Usher-házhoz utazik, amely egy kopár és riasztó mocsaras területen álló elhanyagolt kúria. Útjának célja, hogy menyasszonyát, Madeline-t végre hazahívja onnan és összeházasodjanak. Különös körülmények fogadják, ahogyan párjának bátyja Roderick is extravagáns figura. Nem bírja a zajokat, az érintést, az erős fényt, az illatokat és az ízes ételeket. A férfi teljes elutasítással fogadja Philip ötletét, miszerint a lányt magával vigye a városba - azt állítja, Madeline nagyon beteges. Ráadásul utal arra, hogy családjukat elátkozott vérvonal sújtja, amely minden felmenőjüket őrületbe és gyilkolásba taszította - és amely gonoszság beivódott magába az épületbe is, amelyben élnek. Nem akarja hagyni, hogy következő generációkra hagyatékozódjon ez a sötét örökség. 

 A fiatalember természetesen nem lett meggyőzve és határozottan ragaszkodik terveihez, még a szabódó és valóban kissé betegnek tűnő Madeline-t is meggyőzi, milyen szép jövő vár rájuk... Ám a lány egy, a bátyjával folytatott heves vita után állítólag szívgyengeségben elhalálozik. Roderick késlekedés nélkül a családi kriptába zárja a holttestet, majd felszólítja a gyászoló vőlegényt, hagyja el a házat. Philip azonban megtudja az inastól: szerelme hajlamos a katalepsziára, amely miatt a megtévesztésig a halálhoz hasonló tüneteket produkálhat. Koporsóját üresen találja, ezért őrjöngve keresi kedvesét, ám az egyre zaklatottabbnak és őrültebbnek tűnő Roderick nem hajlandó elárulni, hol a lány. Csak annyi szakad ki belőle, hogy az élve eltemetés Madeline-t megőrjítette... Aki aztán végzetet hoz az elátkozott Usher-házra és lakóira... 

 Válaszként a televízió elterjedésére, megszületett a futószalagos olcsó mozifilmek gyártása, amelyek nem a megszokott témákat boncolgatták, inkább erotikával, vérrel és egyéb prüdériát elvető témákkal csalogatták a filmszínházakba a nézőket. Erre a hullámra kapaszkodott fel az AIP (American International Pictures), hogy low budget alkotásaival minél nagyobb haszon fejében szinte hetek alatt leszállítsanak egy-egy "remekművet"... Naná, hogy a produceri és rendezői nyeregbe maga Roger Corman pattant, hogy a Hammer Studio sikeres gótikus horrorjainak a mintájára előrántsa Edgar Allan Poe remekeit és megfilmesítse azokat. Döntésének legnagyobb motivációját leginkább az adta, hogy Poe művei nem voltak jogdíjasak, így kézben voltak a jó sztorik, nem túl hosszú forgatási idővel máris hullott a Hammer-utánzatokból a pénzeső. Megszületett a Poe-ciklus, ami nyolc részből állt, és amely erős minőségi ugrás az addig sokad rangú szörnyfilmes gagyikban utazó AIP-nek. A lelkesedés olyan pozitívumokat hozott magával, hogy ezek már színesben készültek, továbbá sikerült a nagy nevű Vincent Price-ot is alkalmazniuk, amely tény szintén erősen emelte az alkotások fényét.

 Ennek a ciklusnak az első része a "House of Usher", forgatókönyvét a neves sci-fi/horror író Richard Matheson vetette papírra, hogy aztán laza három hét alatt el is készítsék. A mindössze négy szereplővel rendelkező történet valóban erős gótikus légkörrel rendelkezik, el kell ismerni, ügyesen importálták az angol stúdió borzongató stílusjegyeit. A ködös és sivár mocsár, a baljós épület a homályban, a pókhálós kazamaták, csontvázak, koporsók, kripta, furcsa szereplők és beteges festmények együttesen felelősek a nyomasztó atmoszféra megteremtéséért. Poe eredetijéhez képest csupán a viszonyok változtak, hiszen az elbeszélésben a vendég maga Roderick régi barátjaként jön a kúriába, Lady Madeleine-t nem is ismeri meg igazán, míg itt kimondottan hozzá érkezik a jegyeseként. Ezáltal belefűztek egy romantikus szálat, amely a prózai művet elevenebbé, közelebbivé hozta a nézők számára. A hátborzongató rejtély felkelti a kíváncsiságot, bár egy bizonyos ponton túl már kimondottan idegesítővé válnak a semmitmondó válaszok, amelyet mi nézők az ifjú Philippel együtt kapunk, "Úgysem értené", "Jobban tenné, ha távozna"... Mindvégig bizonytalanságban hagynak bennünket, vajon valós-e az elátkozott család mendemondája, vagy csak bebeszélik maguknak fatalista módon az ott élők eme determinált végzetet. Price brilliroz Roderick szerepében, a túlfinomodott család hiperérzékeny tagjaként olyan, mint egy meleg kutyapedikűrös, szigorú báty - mégis gyenge ember, mintha némi vérfertőző féltékenység is lángolna benne húga irányába. Poe zaklatott és lidércnyomásos írásmódja átüt a filmkockákon, az operatőr munkájától a díszletekig mindenütt, Corman pedig ragyogóan rendez. Nem sokkolni kívánnak, hanem megmeríteni bennünket a melankolikusan sötét hangulatban, a reményveszettségben, amely őrületben csúcsosodik ki. A befejezés után pedig el lehet gondolkodni azon, vajon egy önbeteljesítő jóslat, vagy egy valódi átok okozta-e a szörnyű véget... 

Az ügyesen összerakott és hangulatos film tartalmaz bizonyos túlzásokat, mint például a hosszas kutatás a lány után, amely bolyongás nyilván az épület borzadályos labirintusát akarja bemutatni, de egy percnél tovább tartóan már kínosan feszengünk, vagy Philip technicolor színekben tündöklő álma, amely szintén a kelleténél jóval tovább tart. Mindezek persze apróságok ahhoz képest, hogy egy feltűnően jó Poe-adaptációt láthatunk, nagyon hatásosan bemutatva, kiemelkedő színészi munkával és rémálom-szerű környezetben.  

Bad Apples (2018)

 

  Amikor a "Baphomet" című semmiséget szakajtó szarként aposztrofáltam, még nem tudtam, hogy hamarosan egy medencényi ürülékbe ugrok fejest... Pedig le is írtam: nem szabad olyan filmet nézni, amelyet ugyanaz az ember írt, rendezett és még szerepel is benne. Szolgáljon mentségemre, hogy nem nagyon szeretek előre kotorászni, kedvelem, ha egy alkotás meglep. Hát ez most aztán sikerült. Ilyen fáradt émelygést nem is tudom, éreztem-e eddig horror láttán, s mivel munkahelyen szenvedtem végig, még a levelezésemet is 5 percenként néztem, hátha akad valami meló, bármi, csak kilábalhassak ebből a szeméthalomból. Na de lássuk, miért is nem szabad bele sem nézni - szubjektíven:

 Biztató kezdés, Halloween van, ami azt jelenti, hogy gyilkosság lesz, mert ilyenkor lehet csak igazán, Eugén névnapon például nem menő. Egy ikrekkel terhes nőt hasba szurkálnak a saját konyhájában, majd gyilkosa átvágja a saját torkát is. (Eme incidensre a végén egy rettentően idegesítő, szekunder szégyent elménkbe égető társalgás ad magyarázatot, ahol három ütni való ostoba picsa ijesztgeti egymást szintén Halloween idején.) Naná, hogy a "gyomorműtétet" követően holtan gyorsan a padlócsempére szül két magzatot, amelyek élnek. Valóságos csoda, adjunk hálát az Úrnak. Hirtelen nagyon meglepő ugrással a gyerekek felnőttek, ők az ikerlányok, akik folyton álarcban vannak. Hogy ez milyen koncepció, mit akar ezzel mondani az alkotó és akar-e egyáltalán mondani valamit ezzel az az állat, ne firtassuk. Két műanyag maszkban vannak otthon, abban kerékpároznak, sőt, az iskolába is viselik, mindössze az ötödik perc és máris emelkedik a vérnyomásom ekkora faszság láttán. Huszáros vágással megismerjük a kisváros új tanárnőjét, Ellát, akiért kínosan hosszú és érdektelen állásinterjún izgulhatunk, hátha gyorsan kinyírják, de sajnos nem. Ő lesz az egyébként, aki a 85 perc kilencven százalékát vontatott és lapos társalgással tölti ki férjével, akit még a mentőben is ütnék. Most érkeztek a városba és a dobozokból kicsomagolni is lusták, helyette megállíthatatlanul pofázzák át a filmet, elképesztően érdektelen és fárasztó dialógusokkal. Vérben forgó szemekkel hallgattam a locsogásukat, azt hiszem ilyentájt volt az első alkalom, hogy körülnéztem, hátha van egy kis munka, hogy megacélozzam magam, mert itt már az agyam leadta a vészjelzéseket. Időközben az iskola igazgatóját a maszkos tesók lemészárolják, majd beletűznek egy amerikai zászlót a gyomrába, nem tudom, milyen elgondolásból. Ha azt hiszed, hogy a felfedezett holttest miatt lezárnák a várost, keresnék a gyilkosokat, szirénák hangja és villogók fényének tömkelege árasztana el mindent, nagyot tévedsz. Semmi ilyesmi nem történik, hiszen a forgatókönyv író-rendező gyermeteg álmába csöppentünk, hagyni kell kibontakozni a két testvérke ótvar sztoriját. Akik ráadásul idétlenül pukedlizgetnek, meg táncikálnak állandóan, hogy még feszültebbé váljon a néző az idegtől. A cselekmény fő vonala ugye Ella és párja csevegése, ám eközben az ikrek nekiállnak mellékesen a szomszédságot gyilkolászni. Kicsit érthetetlen, hogy egy város közepén hogy a faszba laknak emberek lakókocsiban és miért hagyják, hogy két süldőlányka megölje őket, de ez a film már az elkészülte okán is rejtély számomra. Tanárnőnk kávét készít, beszélgetnek, tököt faragnak, beszélgetnek, fürdik, beszélgetnek. És itt jött el az a pont, hogy a kezem az "ugrás" billentyűre helyeztem, mert már nyüszítettem a kíntól. Férjura, a jópofizós debil végre eltakarodik dolgozni a kórházba, ahol első napját tölti, s rögvest megjelennek a küszöbön a fantáziadús "csokit vagy csalunk" kiáltással a gyilkos kis picsák. Mivel nem kapnak csokit, elhatározzák, hogy behatolnak a házba, amelyet eddig mindenhol játszi könnyedséggel megtettek, így itt is. Eközben az egyik szomszédot mentő viszi be, mert élve maradt. Erre Ella férje izgulni kezd, mert becses neje egyedül van otthon, ezért hazaindulna. Ennek érdekében egy kb. húsz (!!!) perces beszélgetésbe merülve elmeséli az életüket egy kolléganőjének. Igazi stresszfaktor ez a film. A gonosz lányok tányérokat törnek, miközben hősnőnk sikoltozva ül a földön, lehet már unta az anyóstól kapott étkészletet, mert jól láthatóan nem tesz semmit a dolog ellen. Kap egy kést a hátába, mire eszébe jut, hogy be kellene zárkózni a fürdőszobába, amiért nem hibáztathatjuk, hiszen ettől a filmtől nekem is gyomorgörcsöm lett. Fickója hazatér, akinek a mellkasába faragnak egy töklámpás mintát és a gyomrába gyertyát helyeznek. Biztos vagyok benne, tévedhetetlenül érzem, hogy az egész szar emiatt a momentum miatt készült el, ez volt a fő vízió, ami köré épült a rengeteg haszontalan sallang. Megmutatják kintről, bentről, minden irányból, büszkén és sokáig. Kitalált az író egy ilyen hullát, aztán rittyentett mellé egy foshabos körítést. Ella ezt meglátva szépen megöli az ellenállást nem mutató maszkos idiótákat, akik csak úgy hagyják magukat. Ennyi? Nem. Jön az ígért kurva idegesítő fecsegés, pár év múlva ugyanabban a házban, egy terhes nő és két barátnője között. Ha éltél már át mesterkéltebb és tenyérbemászóbb diskurálást, akkor térdet hajtok előtted. Az egész film megölt, de az utolsó 15 perc még meg is basz. Hú, ki ne hagyjam, kiderül, hogy a torkon szúrt ikrek élnek. 

 Bumm, teljesen a padlón vagyok, kiütöttek. Sok szart láttam már, de ez korona a kupac tetején. Még ma, másnap is ökölbe szorul a kezem, ha visszagondolok erre a filmszemétre. Gagyi, érdektelen, és a gyilkosságokat erőltetett művészkedő effektekkel nézhetetlenné tevő, elképesztően elviselhetetlen végtermék. Mindenki hülye, ellenszenves, ráadásul ripacsok, tehetség szikráját lehugyozó amatőrök, a forgatókönyv csapnivaló, arra jó, hogy zsíros kenyeret csomagoljanak bele, a rendezés szörnyű. A zene nem illik hozzá, kicsi a költségvetés, fantáziátlan, egy másfél órás üresjárat. Azt hiszed jó poén lesz megnézni, mert szereted a trash múvikat? Hát tévedsz, ez mindennek a legalja, nem szórakoztatóan köpet, hanem idegesítően. Na tessék, már reggelről idegbe rakott. Kerüld el.

Baphomet (2021)

 

 A filmnek becézett szakajtó szar - ahogyan én láttam:

 Komoly sátánisták kántálnak baljósan egy ronda fogsorú, ebay-ről vásárolt fordított keresztet viselő faszi vezetésével. Gyorsan eret vágnak egy fiatal lányon, hogy megadják az alaphangulatot az ezt követő idill képsorokhoz. (A végére már mi magunkon is szívesen megejtenénk eme szuicid műtétet...) Bemutatják nekünk az ideális családot, lepkék, napsütés, minden. Rebecca állapotos, szüleinél tartózkodik éppen, míg párja, Mark Malibuban van távol, valami sintértelepen dolgozva. Egyszer csak megérkezik egy szarrágó mosolyú fiatalember, aki echte Jehova Tanúja és azt kéri Jacob-tól, a családfőtől, miszerint a hátsó csalitost, ja nem, a bírtokát házastól cakompakk adja már el nekik, akikről csak mi nézők tudjuk, hogy a gonosz szolgái. Nincs az a pénz - hangzik a válasz, de tudjuk, ez nem marad ennyiben, mert a kisköcsög még csúnyán visszanéz. Ettől kezdve mintha megátkozták volna őket. Mark-ot szörfözés közben megeszi félig egy cápa és jobblétre szenderül, míg anyósát az ágyban torkon harapja egy kígyó, de nem úgy, ahogy gondoljuk. Fogyatkozik a família, Rebecca elvetél, meg valami gyanús gyertyákat kap, amelyek meggyújtása után bevesz 30 maréknyi szőlőcukor tablettát borral, majd megjárja a túlvilágot, ahol a pokolban ismerősökkel fut össze, a sátánistákkal. Sajnos felébred a kórházban és most már tudja, kiknek köszönhető a sorozatos tragédia, amin végigmennek. Talán eme percig félkomolyan is vehettük volna az egészet, de innentől a film teljesen elborul, mint a trágyás talicska és folyamatos agyrém baromságokkal bombázzák agysejtjeinket. A rendőrök tényleg ki lettek rendelve, hogy átok esetén vigyázzanak rájuk? (Valahogy így hangozhatott: Adam2, Adam 2, Neville-éknél 666-os eset van, ismétlem 666-os... - Vettem főnök, már megint a jó öreg sötét mágia, indulok is és őrködöm...). Rebecca nem szarozik, felkeres egy helyi boszorkányt, mert minden városban laknak ilyenek, de nem értem, a rendőröknek mennyire esik hatáskörébe boszorkánytaxi? Hősnőnk kitervelte, hogy mert nem bírja a fickója nélkül, ezért támasszák fel neki, természetesen ezt lazán meg lehet ejteni, csak akkor az homályos nekem, ha úgy hipp-hopp meg lehet ezt csinálni, akkor mi a lófaszért nem szaladgál itt körülöttünk a fél túlvilág? Rebecca édesapját totál idiótának nézi, amikor az szkeptikusan fogadja a feltámasztási maszlagot, olyan fejjel néz rá, mint egy hülye gyerekre. Mit meg nem tesz a szülő a kölke kedvéért, van aki xbox-ot vesz, van aki megcsócsált vízi hullát ás ki a temetőből... Abrakadabra, Márknak visszanőnek a testrészei haza lehet vinni, bár még egy ideig szunyókálni fog. Marybeth, a boszorkány ránézésből megállapítja, hogy a garázs alatt el van temetve valami szörnyű. Vajon kútásásban is tudna segédkezni? A lelkükre köti, mindenáron védjék meg a kutat a gonosz követőitől, aztán otthagyja őket a francba, elpályázik, biztos tilosban parkol a seprűjével. Mark visszatérése után az eddig is csak épphogy totyogó sztori végképp megpihen, nekiállnak irritálóan enyelegni és gondold el, hogy ezzel basszák el az időt, holott az egész filmszenny összesen 70 perc!

 Erősítés érkezik, a helyi zsaruk, mert a sátánista munkásbrigád annyira kutat akar ásni a lebetonozott garázs közepén, hogy képesek ostrom alá venni hőseinket. Nem hiszek a szememnek, amikor az egyik zsaru előhúz a gatyájából egy halom dinamitot. És itt valódira gondoltam, nem a farkára! Aszongya, gondolta magával hozza, ha már volt otthon egy pár darab. Bazmeg, örülök, hogy nem állt éppen a kikötőjükben egy csatahajó, mert akkor azzal érkezett volna. A halottaiból feléledt Mark megmutatja magát a rendőröknek, akik hamar napirendre térnek a sétáló hulla fölött, sőt, még fegyvert is adnak neki - de tudjuk, arrafelé még szavazni is elmennek... Mark valószínűleg a túlvilágon lőgyakorlatot vett, mert a sétáló sátánistákat úgy lövi, mint a céllövöldében a kakasos nyalóka pálcikáját, de Rebecca is pusztító. Persze legyűrik őket, de elámulsz, milyen szöveget tol a lekötözött Rebinek az egyik gonoszov, idézem: "-Te naiv kis számító kurva." Az agyam elhajítom, most akkor baszki naiv, vagy számító??? Ez a két dolog éles ellentéte egymásnak, de nem is értem ezen a faszságon miért is akadok fel, hiszen az őrület folytatódik. Marybeth visszatért (minek ment el, tamponért???) és kiszabadítja őket, Mark pedig úgy gondolja ma is meg akar halni, talán rutint akar szerezni, ezért bemerészkedik a garázsba, ahol mindössze fél óra alatt feltörték a betont és el is szállították, mivel csak egy kis földkupac áll a lyuk mellett... Kötélen leereszkedik egy helységbe (ez van a föld alatt, gondolom betonozáskor nem vették észre, alapásásról meg nem is hallottak még ottan a távoli Ámerikában) megdobálja dinamittal a gonoszt feltámasztó népséget, amik maximum egy szilveszteri petárda hatékonyságát mutatják, bár még a környékbeli ebek miatt sem írnak haragos faszbúk posztokat a mániákus kutyatartók... De minden hiába, Baphomet feltámad és jól megrak mindenkit, mint a szénásszekeret.

Na ennyi volt a film, teljesen legyalulta az elmém, ha nincs rutinom az ilyenekben már habzó szájú idióta lennék. Ja, az is vagyok... Többek között azt nem értem, hogy ha a végén erőszakkal rontanak a házra, tűzharcba keveredve a rendőrökkel - akkor mi a lófaszért volt az egész hókuszpókusz csörgőkígyóstól-cápástól meg vásárlási ajánlatostól??? Nem így kellett volna kezdeni? Mindenki jobban járt volna, főleg a nézők. Nem mehetünk el szó nélkül a színészek, különösen a Rebeccát játszó Rebecca Weaver mellett sem: idegesítő és tehetségtelen ripacsok. A hölgy rémisztően antipatikus, pezsgőt bontottam volna, ha megböki valamelyik rohadék, de még ehhez is balfaszok voltak. Írta és rendezte Matthan Harris, akit a nyálas szájú Mark-ként is láthatunk a filmben. Tanulság, sokadjára: nem szabad olyan filmet nézni, amit ugyanaz az ember ír - rendez és bohóckodik is benne. Ezek csak valami gyermeki álmot akarnak megvalósítani, mindegy milyen szarral, csak minél többet lássák a nevüket kiírva a képernyőre. Ez az alkotás olyan, mint egy pöcegödör: eleinte bokáig belelépve még kibírod, de aztán villámgyorsan elviselhetetlenné válik. Réges-régen a Szív TV-n adtak ilyeneket, amely még a 90-es években megbocsájtható volt, ma már viszont felháborító időtolvajlásnak érzem. Nézd meg, ha akarod, ne csak én szenvedjek.

Vaksötét 2. - Don't Breathe 2. (2021)

 

 A vak ember visszanéz - ám immáron egy terminátoros fordulattal ő már egy jó gyilkológép.

A pusztuló Detroitban éldegél Phoenix, a fiatal lányka és az első részből megismert férfi. A gyermek azt hiszi, az öreg a valódi apja, ezért ha örömmel nem is, de végigcsinálja a rátukmált "túlélő-leckéket". Valójában egy égő házból menekült el 8 évvel ezelőtt és a Vak Ember talált rá. Ahogy tinisedik Phoenix, úgy vágyik mások társaságára, ezért kikönyörgi, hogy Hernandez, nevelőapja segítője bevigye egy kicsit a városba. Ott egy nyilvános wc-ben belefut egy férfiba, aki furán és tolakodón viselkedik vele, szerencséjére Árnyék, a kutyája elég visszatartó erő ahhoz, hogy bármi baj történjen... Ahhoz viszont nem, hogy hazáig kövessék őket és este akcióba lépjenek, ráadásul egy különös okból akarják elrabolni a gyermeket. 

 A Vak Ember azonban alaposan keresztbe tesz a társaságnak, a kezében minden gyilkos fegyverré válik, pillanatragasztó, turistagázpalack, kerti szerszámok... De ez vajon ahhoz elég lesz-e, hogy a kislány megtudván az igazat, mellette akarjon-e maradni...? Az gyerekrablók viszont nem adják fel, minden erővel akarják Phoenix-et, méghozzá igen nyomós indokból van szükségük rá.

 A vártnál jobban teljesít a film minden téren. A folytatások hagyománya szerint nagyobb a tét, több az akció, több a brutalitás és magasabb szintre helyezi az egészet azzal, hogy itt az ellenfelek már nem kisstílű betörők, hanem komoly és profi gengszterek. Kissé meglepett ez a történet, meg voltam győződve az előző rész befejezését látva, hogy az a szál folytatódik, de egy teljesen új vonal bontakozik ki. Remek feszültségkeltő jelenetek borzolják az idegeket, felváltva a véres pillanatokkal, és jót tesznek a csavarok is a sztoriban. Kellemes ötlet az elbizonytalanítás, amelyet alkalmaznak és néha az ember már nem tudja ki mellett foglaljon állást, morálisan kinek adjon igazat - na persze a végjáték feloldja a dilemmát. Egyetlen ártatlan ember a gonoszok tengerében a kislány, akit szinte folyamatos érzelmi sokkhatás ér, miközben maga sem tudja, hová akar sodródni. A Vak Ember pedig végzi a dolgát, amit elvárunk tőle, olyan, mint Daredevil, érzékszervei már-már szuperhősiek, továbbá mint a Terminator, még ronccsá zúzva is hajtja a "programja". Persze kerültek homokszemek a gépezetbe, mint olyan logikátlanságok, miszerint, ha élve kell a gyermek, akkor miért akarja az egyik támadó egy vízzel teli szekrénybe dobott elektromos kábellel kinyírni, vagy legalábbis 99%-ban halálos veszélybe keverni... Ami pedig még zavaróbb, hogy az öreg, aki olyan természetességgel pusztítja az embereket, mint ahogyan lélegzik, miért nem képes egy rá támadó acsargó kutyát kivégezni, miért hagyja életben... Persze később fény vetül arra, miért így alakult a forgatókönyv, de ezt a fordulatot ettől még erőltetettebbnek éreztem. Spojlerezés nélkül pedig le sem írhatom, miért is kétséges számomra a gyerek birtoklásának az OKA, azaz mindennek az oka.

 De ettől függetlenül egy kegyetlenül izgalmas és sokszor felfokozott suspense vár a nézőre, jól sodor, csak indokolt esetben pihen meg pár percre. Vérben és kegyetlenségben nincs hiány, a rendezés profi a vágások jó ütemben lökik a sztorit. A vége kissé szirupos az én ízlésemnek, de ettől függetlenül csak ajánlani tudom.

Daddy's Girl (2018)

 

Ez egy nagyon szépen elkészített film... Csak a végére kicsorbul...

A tinédzser éveit épphogy kinövő Zoe-nak (aki eredetileg Chloe) mondhatni kellemetlen élete van. Anyja öngyilkos lett, mostohaapja pedig szexre használja őt. De nem csak ez a ronda szokása van apucinak: lánya segítségével fiatal hölgyeket visz haza, ahol aztán halálra kínozza őket. Zoe ezt ambivalens érzésekkel reagálja le: hol vidáman beleveti magát a buliba, hol sajnálja áldozataikat. Néha felajánlja apja távollétében a megváltó halált a lányoknak, akik általában élnek (haha) is ezzel... A kisvárosban szolgál seriffhelyettesként Scott, aki Irakban volt katonai rendőr, és az autószerelő, Zoe faterja felettébb ismerős neki. Aktáiban kotorászva ráébred: a fickó a hírhedt Abu Ghraib-i börtönben részt vett a foglyok szörnyű kínzásaiban. Innentől kezdve figyelni kezdi őket.. Egy vagány leány is érkezik stoppal a porfészekbe, ahol a kocsmában pultosként helyezkedik el: szemmel láthatóan kemény fából faragták. Persze eljön az ő ideje is, hogy megjárja apuci kis poklát. Vajon sikerül-e megállítani az őrültet és vajon kinek és hogyan...?

Kellemes csalódás volt a film, nem is tudom, mit vártam, a címe alapján valami gyengébbet, de szerencsénkre gyorsan belendült és elborzasztott nem pusztán erőszakosságával, hanem a majdnem-vérfertőző kapcsolat szenvtelen ábrázolásával is. Üresjárat nem nagyon akad, bár nehezen is férne el egy szimplán 80 perces alkotásban. Kendőzetlenül véres és ki tudja váltani a nézőből a tehetetlenség érzését, ahogyan elnézzük a szenvedésre ítélt szép lányokat. A fényképezés nagyszerű, élénk színek, ügyes hangulatteremtés. Sajnos a forgatókönyv érzelmi része azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Zoe lelkivilága kiismerhetetlen és irracionális. Nem totyogós gyermek már, nincs rászorulva apjára, mégis részt vesz a zsákmányszerzésben, olykor kelletlenül, olykor élvezettel. Nincs kitisztázva, mit miért tesz, mintha két ellentétes gondolkodású szereplőt figyelnénk egy személyben. Látható borzongása ellenére nem kínál menekülést, csak a halált a zsákmánynak. Nem érzem kidolgozottnak, holott az ő karaktere a legfontosabb, legmeghatározóbb. A befejezés is csak eljön, ahogyan fent írtam, kicsorbulva, méltatlanul a szépen elkészített mozihoz. A lezárás egyszerű, amely által feleslegesnek ítélhetjük meg az egész filmet, értetlenül nézzük az eddig fennálló motivációk hirtelen tetté érlelődését. Miért pont most, miért nem bármikor történt a fordulat...? Az epilógus pedig egyértelműen nem illik sehová, ez a kirakós darab nem állja meg a helyét, olyan, mint Füles szögelt farka. És beszélhetünk a zsaruról, akinek az egész történetvonala teljesen felesleges, max annyira jó, hogy megismertesse a gonosz múltját. Szóval szép kivitelezés, ám a tartalmi része a végére eléggé sántít. Mint olvasom, a forgatókönyv már vagy 10 éve elkészült, de a MeToo nevű elmebaj miatt vártak vele, változtattak is rajta, gondolom ezért folyik szét az egész elvarratlan szálakba, karakterekbe. Köszi. Nem rossz filmélmény, ha az ember csak felszínesen nézi és nem akar mélyebben belegondolni... Egyszer érdemes megnézni.

Watchers Reborn (1998)

  Luke Skywalker a dühös wuki ellen!!!

Corman cége még egy bőrt lenyúz arról a nyüves kutyáról, de immáron beszállt mellé társproducernek és főszereplőnek maga Mark Hamill!

 Úgyhogy a széria utolsó része következik: negyedszerre is belevágunk, az úgy látszik megunhatatlan kutya versus szörnyeteg, vagy a szakavatottaknak "Einstein vs. Outsider" kerettörténetbe. Kísérleti laborból szabadulnak egyszerre a géntechnikával előállított kurva-intelligens golden retriever (legalábbis kutya szinten okos, azért gyököt biztos nem tud vonni...) és a pusztító monszter, amik pszichikailag össze van kötve egymással. Afféle "Search & Destroy" üzemmódban vannak, eb keres, lény öl. A nemzetvédelmisek szintén ugyanerre rendezkedtek be, kegyetlen parancsot kapnak, a titkos alanyokat el kell pusztítani. Dr. Grace Hunter, aki volt szíves mindkettőt előállítani, erősen ódzkodik kedvencei kinyíratásától, különösen Buksi miatt. A szörny gyorsan meggyilkol valami állatkerti őrt, biztos felbaszta a zoocsemege ára, ide érkezik helyszínelni másnap Murphy és Gus nyomozó. A kutya tapad Murphy-re, de az leszarja, átpasszolja kollégájának, vigye haza, ő úgysem főszereplő. Az ebet követő Outsider végez Gus-sal, majd társától, Murphy-től elveszik a nyomozás jogát, egyenesen a rohadék ügynökök. Ám belebotlik Einstein-be és hazaviszi, ahol ráébred, hogy a blöki le tudja írni saját nevét barbecue szósszal, meg tud ugatni, tehát egy zseni. Az állatkertben megismerkedett Grace doktornővel, őt hívja a bolhabusz sérülését megvizsgálni, nem sejtvén, milyen szerepet játszik a hölgy az ügyben. A lány vonakodik beavatni az igazságba a zsarut, de ez csak addig tart, míg jól meg nem támadja őt a fenevad, aztán már kiteríti kártyáit megmentőjének... Ez pedig azzal jár, hogy villámgyorsan nyúlcipőt húznak és kutyafuttában (haha) menekülésbe kezdenek. Természetesen egy hegyvidéki kis kellemes fakunyhóba rejtőznek hármasban, ahol végre Murphy detektív meghághatja Grace-t - a kutyát kizárják az ajtó elé... Pedig milyen perverz dolog lenne úgy szexelni, hogy egy intelligens hím kutya néz közben... Na, szóval a gátlástalan nemzetvédelmisek is nyomukba erednek a bestia mellett, aki időnként azért kitép néhány szemet. A golyóálló lény pusztításba kezd az ügynökök között, ám elrabolja a doktornőt - Luke Skyw... Murphy-re hárul a feladat, hogy alaposan megmentse.

Kellemes csalódást okozott a film, azt hittem, hogy a harmadik rész után még lefelé ívelőbb lesz a színvonal, de nem. Bár tegyük hozzá, az előzőhöz képest még egy chilis-hasmenés is kellemesebb élmény... A forgatókönyv komplexebb, a szórakoztatófaktor magas és cseppet sem unalmas. Jópofa társalgások, sok poénnal fűszerezve, ráadásul tele akcióval és sok-sok vérrel. Valószínűleg Mark Hamill tiszteletére vettek erőt magukon és összeszögeltek egy tisztességes szkriptet, amely ugyan nem hibátlan, jó pár logikai error életleníti, ez azonban nem megy a kellemes kikapcsolódás kárára, amelyet okoz. A rém kissé nevetségesen van megalkotva, olyan, mintha Alf és Chewbacca szerelemgyermeke lenne - de így legalább Hamill hazai pályán mozoghat. Megható befejezésére pedig cuki Moncsicsivé válik, amikor megszólal a molycsemege és mi megbocsájtjuk neki a lemészárolt fél várost. A másik főszereplőnk Lisa Wilcox, a szakavatottaknak ismerősen cseng a neve (nem japán!) a Rémálom az Elm Utcában 4. és 5. részében alakítja Alice-t. Ő is hozza a az elvártat, csinos, aranyos, szóval nem lehet panaszunk. Kedvenc Jedi lovagunk pedig lazán nyomja az egysoros poénokat, bár kissé fáradtnak tűnik, mint aki egy hónapja nem aludt, és ugyanaz a hülyegyerek frizurája van, mint fénykorában, amikor még a Dagonya-rendszerben fénykaszát élezett. Az igazi antihős Lem ügynök, akit Stephen Macht alakít, méghozzá karizmatikusan, komoly teljesítményt nyújt, igazi rohadékságával nagyban emeli a film fényét. Néha kissé bugyutábbak az akciós részek és érthetetlenek, de ennyi belefér, na. Egy nem túl nagy költségvetésű, cseppet sem unalmas kimondottan élvezetes horror, számomra helyrehozta a sorozat renoméját, amelyet a harmadik rész tönkretett. Ajánlom mindenkinek, természetesen önállóan is nézhető. Ez nem azt jelenti, hogy egyedül nézd meg, hanem más részektől független...

Watchers 3. (1994)

 Meg is érkeztünk a harmadik részhez, amit, jól tudom, már alig vártatok.. (Haha.) Összefoglalva: Benji vs. Predator. Lássunk neki!

A producer Roger Corman úgy látszik, még mindig látott potenciált a sztoriban, vagy csak maradt a vágóasztalról lehullva néhány filmkocka, netán még szerződése volt az Einsteint játszó kutyával, amit ki akart használni, úgyis csak 10 kiló debreceniért vállalta a főszerepet. Azt hiszitek, vicceltem az újrafelhasználással, de nem: költséghatékonyság van, ezért mindenféle szégyenérzet nélkül az előző rész elejét láthatjuk újra. Persze nem kell csodálkozni Corman valóban így dolgozik. A folytatás azonban már másképpen alakul, ugyanis a városból egyszerre áthelyeződtünk a dzsungelbe, valahol Közép-Amerikába, mert annyira, de annyira inspiráló volt a Predator, húzzunk le még egy bőrt róla. Tehát egy repülőről "orvosi segédeszközök" feliratú ládában ejtőernyővel lehullik a nagyokos eb és génpajtása az Outsider nevezetű szörnyeteg. Aki lemaradt volna az előző részekről, annak röviden: A hadsereg nagy találmánya volt, hogy a kutya felkutatja az ellenfelet, majd a gyilkológép szörny követi, mert "érzik" egymást, ezáltal hullik majd az ellen. (Már ez a harmadik próbálkozásuk, ezek kurvára semmiből sem tanulnak.) Szóval csahosunk, Einstein hamar összehaverkodik egy néma ifjúval, míg a monszter heveny halálozási-ráta növelésbe kezd valami katonai táborban. Aztán egy börtönben találjuk magunkat, ahonnan régi ismerősünk kerül elő, Paul Ferguson őrnagy, a második részből. Igaz, már más játssza a szerepét, de a nevéről felismerjük a fickót. Fejes érkezik a seregből vagy honnan, és felkéri hősünket, mert igen, ő lesz az, hogy ugyan csalinkázna el a kellemetlen éghajlatú erdőségekbe valahol Perunál jobbra fordulva, mert megszakadt a kapcsolatuk az ottani osztagukkal. Senki más nem alkalmas erre, csak a jó Paul, továbbá rajta kívül még pár fegyenc, na ez lesz a koszos tizenkettő, illetve ötös. A női kvóta már a 90-es években is létezett, ezért a kis csapatba került egy hölgy is, csak mert miért ne, kell még plusz konfliktusforrás. Kedvenc csapatunk tehát megérkezik az erdőbe, de meg kell mondanom, ezek a tapasztalt harcosok olyan idegenül téblábolnak a dzsungelben, mint hetero a Rudas Fürdőben. Megtalálják a holttesteket, amelyet meglepő higgadtsággal vesznek tudomásul, bár tartani kezdenek valami ellenséges tevékenységtől, feltételezvén, hogy nem kollektív öngyilkosságot követtek el az áldozatok, saját fejüket letépvén. Nekiállnak bolyongani az őserdőben, mert nincs jobb dolguk, miközben a kutya - aki neve ellenére most nem villant valami baszott nagy IQ-t - meg a kiskölök néha feltűnik, néha meg nem. Hogy miért nem csatlakoznak a "katonákhoz", azt nem tudom, mert hát Einstennek nem csak az E = mc^2-t kellene tudnia, hanem felismerni volt társát, Paul-t, de úgy látszik ő nem látta az előző részt. Aztán a legellenszenvesebb karakter belefut a gyilkos lénybe - aki leginkább egy gumitestű Süsüre hasonlít - és az jól megfossza a fejétől, a testét meg felakasztja egy fára, mert ő szorgalmasan nézte a "Ragadozót". Időközben megtudjuk, hogy műholdról figyelik őket, a rohadt megbízójuk, aki csak azért küldte oda őket, hogy csemegeként szolgáljanak a perui vendégmunkások után, desszert gyanánt Süsünek. Végre megtörténik a szívmelengető találkozás, a csapat tagjai immár a kiscsávó meg az ebe is, bár őszintén szólva egyik sem túl informatív. Beugrik az is, hogy a szörnyeteg nem bírja a fényt, ezért elvonulnak a barlangjához, hogy elkenjék a száját, de az éppen most elfeledkezett foto-allergiájáról, úgyhogy nem a répáját hegyezi a hűvös kis otthonában, hanem csavarog, lehet, hogy csak a Coop-ba ugrott le egy üveg borért, meg asztali sóért. Csapdát állítanak neki, aztán amikor hazaér a házigazda, naná, hogy dühében jól megöli a csajt, mivel valószínűleg a lény antifeminista és nem bírja a női kvótát. Megkezdődik a menekülés, melynek során a fekete karaktert megujjazza, azaz átszúrja gumiujjaival a mellkasát, ezzel elárulja, hogy nem híve a BLM-nek sem. El kell érni a helikoptert, ahol az utolsó mellékszereplő is elpusztul, ettől annyira berág Paul, hogy esze ágában sincs kimenekíteni a gyereket-kutyát-önmagát, hanem bosszút esküszik. Újabb csapdát állít egy félig felépített díszlet faluban, mindent bevetve. Farönkök, kilométer kötél, a kölök is belelkesül és percek alatt kiás egy négy méter hosszú és fél méter mély csapdát. Klasszik fakaróhegyezés, majd meglepő módon a kézigránátok tetejét csak úgy lecsavarva, mint egy kóla kupakját, lőport is előszednek. Jön a végjáték, minden úgy megy, ahogy eltervezték, lépésről lépésre, majd szarva a kényelmes helikopterre, lecsorognak az alkonyi folyón kenuban a fasztuggyahova.

Mint szavaimból kiolvashattátok, nem voltam megelégedve ezzel az egésszel. A második rész után beléptünk a tékás hulladék korszakba, a "Watchers" kereteibe beleszuszakolták a Predatort. Bánná a franc, ha jól sikerült volna. de nem. Semmi eredeti nincs már benne, ötlettelen forgatókönyv, bugyuta sztorilájn, erőltetett, mint szex az aranylakodalmon. Semmi értelme nem volt elkészíteni, mert nem tartalmaz sem izgalmat, sem feszültséget, no meg speciális effektet sem. Pénzt sem sokat áldoztak bele, amit mondjuk megértek, mert a forgatókönyvet gyanítom valaki szarás közben firkanthatta wc papírra, ha szerencsénk van, tintával... Nem kellett volna elkészülnie, több bőrt már nem lehet lenyúzni erről a kutyáról, hogy stílszerű legyek ismét, mint mindig. Kimondottan untam, nem tudott lekötni, hosszúnak találtam az 1 óra 20 perces játékidőt, még úgy is, hogy munkaidőben néztem! A logikai bakugrásokon majdnem lábamat törtem, a sok agyatlanságról nem is beszélve. Az Outsider valóban borzalmasra sikerült, csak nem ijesztően, hanem röhejesen. Gumiujjai és egyéb függelékei hajlanak jobbra-balra, a feje pedig akkora, mint Csányi Sándor színművész úrnak. Veszélyes, mert halálra röhögtet. Egyedül talán Wings Hauser, aki ismeri a színészmesterséget - bár főszerepében még így is mesterkéltnek tűnik, talán kínos is volt ebben a gagyiban részt vennie. Mindent összevetve ez egy csapnivaló film, Predator rip-off a rosszabb fajtából. De ne csüggedjünk... Hiszen ott van még a negyedik rész is! Jaj.

Watchers 2. (1990)

 

...ééés ismét itt van a szuper-intelligens (mármint kutyához képest) eb, no meg az "Outsider" szörnyeteg, hála annak, hogy munkaidőmben filmet nézhetek és írhatok is róla! 😃

Az előző részt mintha rebootolták volna, tehát nem tűnik folytatásnak, ezért az alaphang ugyanaz. Egy titkos állami kísérleti laboratóriumban vagyunk. Kutyusunk, immáron Einstein néven (ahogyan Koontz eredeti könyvében is...) tanulgatja mindazt, ami egy csahosnak rohadtul nem is kellene tudnia, ebben partnere Barbara, a cuki állatpszichológus. Az alsóbb szinteken azonban sötétebb titkok lapulnak, Steve Malceno professzor jóvoltából, akinek saját teremtménye mind Einstein, mind pedig az "Outsider"-nek keresztelt (bár, lehet, hogy buddhista...) gyilkos monszter is. Amikor a doki megtudja, hogy a kísérletnek fuccs, mert szeretett hibridje megölt két embert, úgy dönt, nem adja fel. Néhány vízfejű grínpíszes kreténnel zavart keltet, amelynek leple alatt el akarja lopni a szörnyeteget. Rosszul sül el, kiszabadul a gyilkológép, meg a kutya is.

Éppen a közelben, egy dzsipben két katonai rendőr szállít egy tengerészgyalogost, Paul-t, akinek meggyűlt a baja felettesével. Baleset történik Einstein jóvoltából, és Outsider kinyírja az őröket, miközben foglyuk lelécel a golden retrieverrel. A lény genetikailag kódolt feladata a kutya követése és a körülötte lévők elpusztítása. Paul volt feleségéhez állít be éjnek évadján, menekülve, mert tudja, ő a gyanúsított a gyilkosságokban. Másnap a zsarukat lerázva útnak indul, bele a vakvilágba, majd egy motelben ráébred négylábú társa intelligenciájára, aki felhívatja vele Barbarát a csini pszichomókust. Elmennek hozzá, ahol szembesülnek a ténnyel, miszerint a bestia a nyomukban van, útját pedig hullák szegélyezik. Örökké nem lehet menekülni - azért próbálkoznak vele, de aztán megunják és ellenállást kívánnak tanúsítani.

Ez a rész akciósabb és horrorosabb az elsőnél, a hangvétel azonban még fesztelenebb lett, a dialógusok humorosak és élvezetesek. A kisebb költségvetés is meglátszik rajta valamennyire, teszem hozzá, de nem szembetűnően. Nem bánom, hogy egy második bőrt is leszedtek a sztoriról, mert csak a keret volt ugyanaz, az események és karakterek egészen mások voltak. Például jóval hihetőbb egy tengerészgyalogosról az ellenállás képessége ilyen helyzetben, mint egy iskolásé - lássuk be. Jóval több véres részlettel szembesülünk, jóval "videóbarátibb" lett az alkotás, a nyomkövetős részben még a "Bolygó neve: Halál" is felrémlik... Kicsit sötétebb, izgalmasabb, brutálisabb és pörgősebb, az alkotók nem félnek szimpatikus figurákat sem feláldozni... Mindez beleillik a 90-es évek eleji mozisémába, kevesebb naivitás és báj, mint az előző évtizedben. Megkapó, ahogyan a végén teremtmény lelke is megmutatkozik, jelezvén: ő nem akart ilyen lenni, ilyenné tették, jó utalás az emberiség gonoszságára, mert végül is mi alkottuk ilyenné. A film zenéje néha meglepő és furcsa, amikor indiai boltban járunk még el is röhögtem magam a torz keleti dallamokon, valahogy néha nem találja el a hangulatot. Főhősünk, Paul, annyira főhős, hogy amint megpillantjuk, tudjuk; ő a bajnok, aki majd jól megcuccolja a szörnyet, szóval igazi daliás vitéz, jó szövegekkel és kellő lazasággal. Meglepő, de második részként - szinte annak ellenére, hogy az előző által hozott sztorit adja majdnem újra - nagyon is nézhető, ízig-vérig 90-es évek sci-fi - horror. Nézd.

Gyilkos kísérlet - Watchers (1988)

 Mivel nemrég elérhetővé vált bizonyos oldalakon a film negyedik része is, úgy döntöttem, ideje az utoljára még videón látott filmnek az újranézése, minden részével együtt. Hála Istennek, nem kellett csalódnom, nem csak a nosztalgia szépítette meg az emlékeimben: valóban nagyon jó a Watchers. 

 Robbanás történik egy kísérleti laborban: innen kiszabadul egy emberi intelligenciával rendelkező kutya és egy szörnyeteg, amely tökéletes gyilkológép, hála az amerikai kormány gátlástalanságának. Az ifjú Travis éppen egy kis pásztorórát tervez szép barátnőjével, Tracy-vel, annak pajtájában, ám megérkezik a lány apja és jobbnak látja lelépni. Nemsokára azonban újabb váratlan vendég érkezik: az elszabadult gonosz lény is, akit egy rövidítés okán OXCOM-nak (Outside Experimental Combat Mammal) is neveznek. Tracy apját megöli, a lány pedig a nemzetbiztonságiak foglya lesz. Az erről mit sem sejtő tini lovag pedig befogadja a kutyát, akit szégyenszemre "szőrpofának" (Furface) nevez el. Az OXCOM valamilyen módon genetikailag össze van kötve az ebbel és egyetlen célja, hogy azt megtalálja és átsegítse a túlvilágra. Nem elég ám, hogy egy szörnyeteg van a nyomában, mert az ő nyomában meg a teljesen gátlástalan Johnson kormányzati ügynök, aki ha lehet, még rosszabb, mert nem ösztönből öl, hanem tudatosan. 

 Furface új otthonában hamar kiderül milyen okos is, majd követve gazdiját az iskolába figyelmezteti: veszélyben vannak. persze nem csak ő fárad be a tanodába, hanem a szörnyeteg is, ahol jól megöli Travis tanárát és egy gondnokot is. A fiú és anyja menekülőre fogja, amikor a házukban is lemészárol egy "házibarátot", aki szárítót szerel és anyut kúrogatja néha. A gyilkost követő gyilkos ügynök sem kispályás, nem tudni, melyik veszélyesebb, így kocsival veszik fel a nyúlcipőt, ha élhetek ekkora hülye képzavarral... A végjátékra egy erdei házikónál kerül sor.

 Dean R. Koontz regénye Magyarországon "Virrasztók" címen került a könyvesboltokba először 1994-ben. Aki olvasta, csalódni fog, olyan szinten átírták a sztorit, szinte még az alapokba is belenyúltak, lásd a fiatal nézőknek kedvezve a tinisztár Corey Haim lett a főhős az ex-terrorelhárító férfi helyett... Koontz akkoriban még jó regényeket írt, nem önmaga wishes kiadása volt, aki mára csak botegyszerűségű történeket ír, az együgyűségig tiszta lelkű főhőssel meg szinte zoofil vonzalommal a golden retrieverek irányába. Az alapanyag tehát nem túlbonyolított, mégis ütősre sikeredett, amelyet sikerült igazán jól megfilmesíteni, még, ha erősen át is dolgozták. Komolyan azt vártam, hogy csalódni fogok, mint néhány régen imádott mozi esetében (nemrég jöttem rá például, hogy az amerikai nindzsa nagymenő viselkedése csak bunkóság. 😃 ), de szerencsére nem így történt. A végig feszített tempójú film ügyesen manipulál némi cukisággal (bár kimondottan macskás vagyok...), kis humorral és izgalmakkal. Nincs nagyon mellékszál sem,, a jó 80-as évek stílusában nem kalandozik mindenfelé, szigorúan az eseményekre koncentrál. Témája ellenére érezhető a korszak horrorjait átható könnyedség, fesztelenség és játékosság. Látszik, hogy nem kimondottan tékák számára készült harmadrangú múvi - annak ellenére, hogy B-kategóriás, szereplőit ismert színészek formázzák meg, főszerepben a laza, de tökös Heim, a jéghideg szívű gonosz Johnsont pedig perfektül alakítja Michael Ironside, aki zseniális antagonista karakterek bőrében. Negatív kritikáit a regénytől való eltérés okán kapta, mind a rendező, mind az operatőr jómunkásember, zenéje pedig sokat emel az izgalmakon. Sajnos (?) a szörny nincs sokat mutatva, és amit látunk belőle, az inkább valami hosszú szőrű majomra hajaz, de lássuk be, akkoriban még nem volt CGI.  Semmit nem von le értékéből ez a mozzanat, sőt, csak növeli titokzatosságát és rémisztőfaktorát, ha nem tolják fél percenként a pofánkba premier plánban. Meg van a varázsa, örülök, hogy ismét megnéztem (úgyis éppen melózok...), kíváncsi vagyok a második részre, tudtommal azt még nem láttam, bár gyanítom nem lesz ilyen első osztályú kis filmecske. De reménykedem - ahogyan abban is, hogy gyorsan beszerzitek ezt és odaszögezitek magatokat a képernyő elé. 

The 8th Night (2021)

 Sokszor nehezen veszem rá magam az ázsiai horrorfilmekre. Mindez csupán az én hibám, csömöröm van a kísértetesdiből, úgy érzem kissé túl lett tolva a téma, továbbá nekem annyira egyformák az arcok, nem beszélve a megjegyezhetetlen nevekről, hogy jóval több koncentrációt kívánnak, mint azt egy átlag munkanap után megengedhetek magamnak. Aztán, amikor egy-egy gyöngyszemre rálelek, nem is értem, miért kerülöm ezeket a nagyszerű alkotásokat...

 Két és fél évezreddel ezelőtt egy szörny szabadon kószált és azt tervezte, hogy örök szenvedést hoz a Földre, megnyitva a poklok kapuját. Buddha nem tudta megölni, ám végül megállította a gonoszt azzal, hogy kitépte a szemeit (egyik fekete, a másik piros). Ezek azonban megszöktek, bár a fekete megkerült gyorsan, a vörös szemet viszont harc nélkül nem sikerült elfogni. Hét ember testét használta "gázlóköveknek", testről testbe menekült, akik amolyan hídak voltak az emberiség eléréséhez, és az utolsó a Szűz Sámán volt. Végre mire Buddha meg tudta állítani a vörös szemet is, mindkettőt külön ún. Śarīra ládákba helyezte. Az egyiket a Távol-Kelet hegyei közé temette, a másikat pedig egy nyugati sivatagba, biztosítva, hogy azok soha többé ne egyesüljenek és szülessenek újjá.
 Napjainkban azonban egy megszégyenített professzor megfogadja, hogy megtalálja és felébreszti a szörny vörös szemét, és bebizonyítja a buddhista mítosz valódiságát. Ha-jung szerzetes az egyik láda védelmezője rájön, hogy a vörös szem ismét felébredt. Megkéri segédjét,Chung-seokot, hogy keresse meg Park Jin-soo száműzött szerzetest, aki azért született, hogy megakadályozza a szemek újraegyesítését. A kavarodást fokozza, hogy eközben Kim Ho-tae nyomozó ráveti magát a rejtélyes ügyre, amelyben villámgyorsan lebomlott holttesteket találnak - ahogyan a gonosz testből-testbe vándorol, az elhagyott porhüvelyek azonnal elpusztulnak. Elkezdik a vadászatot, hogy megtalálják a Szűz Sámánt, és megakadályozzák, hogy a szem rálépjen az utolsó "gázlókőre", és felébressze a szörnyet, amely elpusztítja a világunkat.
 Csak leírva hat furcsán és bonyolultan a történet, megnézve gördülékeny és szépen összerakott alapsztori. Mint fentebb írtam, erős figyelmet igényel, ahogyan a komolyabb ázsiai horrorok, ráadásul ott lapulhat a tarsolyban még az is, hogy a hitvilági utalások számunkra semmit nem mondanak, ezáltal meg sem értjük az amúgy is kissé komplikált történetet. Legutóbbi ilyen filmem után (Pikachu, a detektív, na jó, csak viccelek...) még jó fél óra keresgélés kellett a neten, hogy összerakjam a részleteket és megvilágosodjak. Mint a többi általában, ez is sokszoros csavart tartalmaz, szerencsére félelmem alaptalan volt, hogy kérdőjelek maradnak bennem, viszont kellemes utóízt ad, hogy még egy ideig törhettem rajta a fejem, végül megállapítsam, nagyon ügyes volt a szkript írója. Nem beszélve arról, ahogyan emberi apróságokkal felvértezi karaktereinket, ezáltal dimenziókat adva a figuráknak, majd múltbéli események láncolatán is végig kell vonulnunk, mire "elérjük a nirvánát", - hogy stílszerű legyek. A hallgatag ördögűző, Park Jin-soo alakja maga a tragédiahős, aki életében a szenvedés útján jár, karmája kötelezővé teszi, hogy a gonosszal való szembeszállás által leljen békét. Igazi örömet okoz egy ilyen többrétegű filmet megtekinteni, hogyan sodorja össze a sors a szálakat és hogyan fordulhat elő, hogy valaki mégis kijátssza a végzetet. A majd' 2 órás játékidő alatt egy perc üresjárat nem volt, amikor éppen nem történt valami, a rejtély nyomása és a kíváncsiság tartotta ébren érdeklődésemet, vagy finoman humoros pillanatok, ahogyan az ifjú szerzetes habzsolja az eddig tiltott nagyvilágot. Az operatőri munkát szintén csak dicsérni tudom, tökéletesen van fényképezve, bárhol is járunk, működik a varázslat, amely a zenével is összhangban van. Gondosan van összerakva, kellemes drámai felhanggal, kidolgozott szereplőkkel, néha krimi-szerű fordulatokkal vezet bennünket a végjátékig, ahol persze szintén nem a megszokott klisékkel öntenek bennünket nyakon. Erősebb a thrilleres vonulat, de így is kellemes horror... Mindenképpen figyelemre méltó, tökéletes hétvégi program. 

Breeder (2020)

 A film nézése közben nagyon feszült voltam, többször is meg kellett állítanom... Ugyanis egy rohadt szúnyog keringett állandóan a televízió előtt és az istennek sem tudtam lecsapni.

 Dániában járunk, egy fiatal párnál. Mia és Thomas Lindbergh élete nem éppen a legboldogabb. A nő gyermeket akar, ám férjével eme témában nincs közös platformon. Thomas ráadásul egy nagy cég feje, amely hamarosan megrengeti a világot a fiatalítás terén elért csodaszerével. Mindennek természetesen van egy sötét oldala, amelyről a fickó nem akar tudni, miszerint ehhez az esszenciához őssejtekre van szükség, amihez viszont csecsemők kellenek. Mindehhez pedig terhes anyukák is, akik viszont nem szívesen dobnák oda csemetéjüket vágóhídra. Így a leghumánusabb (haha) megoldás az emberrablás marad. Dr. Isabel Ruben, a főkutató, -aki egy imádni való gonosz kurva- nem csinál különösebb lelkiismereti kérdést ezzel kapcsolatban, két pszichopata segédjével tehát fiatal nőket zsákolnak be, majd valami gyárépületben drótketrecekben tartva őket, megtermékenyítés után elkobozzák a szükséges alkatrészeket. Mia azonban gyanút fog és ellátogat az intézménybe - vesztére. Foglyul ejtik és ugyanolyan megaláztatásokon végigmenve, mint a többiek, rab marad. Thomas utána indul, hogy kiszabadítsa a saját beosztottjától (!), de nem töri össze magát nagy igyekezetében. Innentől nézegethetünk megalázott és megvert, megkínzott nőket -már akinek erre van gusztusa- majd "izgulhatunk", vajon sikerül-e a komplexumból kimenekülnie a rabláncon tartott hölgyeknek.

 Nem ért annyit ez a film, hogy ennyit pötyögjek róla. Olyan, mintha valami filmszakos vizsgamunka lenne. A képi világ kimondottan amatőr és erősíti az érzésünket, hogy ezt az egészet nem gondolták komolyan. Mintha az alkotók ki akarták volna élni a szenvedélyeiket, lehugyozott nőkről, meg mocsokban fetrengő fehér bugyis lotyókról... A történet cseppet sem eredeti, mintha csak úgy maguktól alakulnának az események, forgatókönyv nélkül. Szereplőink sem robbantják magukra az Oscar-díjas szekrényt, kimondottan kifordult a szemem néha, ahogyan a Thomas Lindbergh-et alakító Anders Heinrichsen csak topogott szerepében, mint Travolta a nagyszobában. A karaktere is tesze-tosza volt, alakításával meg azt az érzést generálta bennem, hogy most nem is tudja, egyáltalán kell-e neki valamit csinálni, megzavarhatja-e jelenlétével a kamerát, netán csak bebotorkált a "csapó" felkiáltást követően véletlenül a képbe. A "The Dog" nevű elmebeteg úgy-ahogy szimpatikus volt, amikor főhősnőnket fojtogatta, kimondottan drukkoltam neki, mert több, mint másfél órát vett el az életemből az a hisztérikus kurva, igazán megérdemelné, ha elpusztulna, én meg végre szabad lennék, nem meríteném a távirányítót a percenkénti "sok van még ebből???" nézegetésemmel. Azt a pár száz korona költségvetést (nem hiszem, hogy több lett volna...) inkább költhették volna Hønsekødssuppere, netán Smørrebrødra. Egy gagyi torture porn, ráadásul elnyújtva, mint a rétestészta, dögunalmas klisékkel, logikátlansággal, értékelhetetlen színészi munkával, értéktelen rendezői semmitmondással, fos fénybeállításokkal, olyan, mint egy hosszúra nyúlt várakozás a fogorvosi rendelőben. Volt benne pozitívum is: vége lett, túl vagyok rajta. Ne kövessétek el a hibám, kerüljétek.

Naked Cannibal Campers (2020)

 Ekkora faszságot már régen láttam - szolgáljon mentségemre: munkaidőben néztem.

Rögtön az elején menekülő nő rohan az erdőn át, majd egy faházas kempingbe ér, ahol három kiélt kurva fogadja őt, majd megölik és elfogyasztják. Eközben idióták kis csapata horgászni indul ugyanoda, összeismerkednek a kannibál-boszorkány lotyókkal - innentől már fabatkát sem adnánk az életükért. De van itt ám természetfeletti szál is - az erdőben bóklászik egy félszemű kretén is, aki ért a mágiához, kék színű animációt tud tenyeréből elővarázsolni. Ezt felhasználva feltámassza a film elején megölt nő fickóját, aki, mondanom sem kell, szintén barom. Így ketten nagy-nagy leszámolásra indulnak a gonosz és általában ruhátlan boszorkányok ellen. A horgászni induló három fiatalember eközben szépen egyenként elhalálozik, minek következtében hosszú percekig nézhetjük, ahogyan a nők meztelenül eszik húsukat és vérrel kenik össze magukat és egymást. Hogy ennek mi a lófasz értelme van, azt nem tudom, ugyanis ezek után azonnal zuhanyozni mennek és újabb percekig gyönyörködhetünk abban, ahogyan mosakodnak. Megérkeznek a botcsinálta boszorkányvadászok, gépfegyver- és pisztolypárbaj kezdődik... 

 Jót tett a filmnek, hogy összesen egy óra az egész. Tulajdonképpen ez a sztori egy 6 perces xhamster-videóban is elfért volna. Szinte minden vágás után némi természettudományos felhanggal bogarakat, növényeket nézhetünk értetlenül. A hölgyek valószínűleg eme szerepüket pár csík kokainért vállalták. Esztétikailag ugyan szép húsosak, de testüket láthatólag kissé már lestrapálta életmódjuk. Mégis: az egyetlen értelmes és nézhető momentumai ennek a marhaságnak. Értem én, hogy szándékosan szar az egész, hogy nem kínlódtak különösebb forgatókönyvvel, hogy poénnak szánták (remélem!), hogy a színészi teljesítmény alig vetekedik az Arany János utcai óvodáscsoport: Mehemed, ki sosem látott tehenet című kamaradrámáéval, de ez akkor is borzalmas. Talán afféle eyecandy akar lenni a szex és horror rajongóinak, na de, mint érintett, azt kell mondanom, így sem állta meg a helyét. Az effektek is nevetségesek, a fegyverek torkolattüzeit mintha valami 1990-es videojátékból másolták volna, a varázslat kék csodája pedig sírásra késztet. A dialógusok olykor eget verően röhejesek, nos, ez viszont valóban szándékos, néha azért jót mulattam a két degenerált boszorkányvadász debil párbeszédén. Jó néhány trash filmet láttam már, de ez azokhoz képest meg mintha komolyan vette volna magát, ezért igen soknak találtam az üresjáratokat. Exploitation-nek sem nevezném, hiszen azok azért jóval pörgősebbek és tartalmaznak némi életet magukban, míg itt néha percekig gyalogló embereket látunk, időhúzó jelenetekkel borzolják leginkább az idegeinket. 

Szarul hangzik, de a helyzet az, hogy még a trash mércét sem nagyon üti meg ez az egész.

Nagy szerencsém, hogy nem itthon kellett végignéznem.

Maximum a ruhátlan lányok a pozitívum, de arra meg van bőven rövidebb és mégis tartalmasabb filmecske internetszerte...

Great White (2021)

 A "Nagy fehér" még véletlenül sem egy dokumentumfilm valami Afrika-kutatóról és nem is pornófilm. 

 Fiatal férfival és barátnőjével cápatámadás végez rögtön az elején. Majd ugrunk Charlie és kedvese cégéhez, akik felbérelhetők sétarepülésre hidroplánjukkal az óceán fölött. Egy gazdag ázsiai pár fogadja fel őket, velük tart Benny is, aki olyan mindenes a kis társaságnál. Öten indulnak útnak, cél a "Pokol-zátony", ahol meglelik a bevezetőben megölt fickó holttestét... Telefonján az utolsó kép elárulja, nem egyedül hajókázott, így a társa keresésére mennek a repülővel és meg is lelik a felborult hajót. A ragadozó azonban ráront a hidroplánra amely ezáltal elsüllyed, így távol mindentől mentőtutajon kell túlélniük cápákkal körülvéve az elkövetkezendő napokat, amíg partot nem lelnek.

 Jó ideje tartogattam már ezt a múvit, mert az utóbbi idők témába vágó alkotásai nem voltak különösebben meggyőzőek. Belátom tévedtem, egészen pofás kis film kerekedett belőle. Nem csak izgalmakat tartogat, de emellett nyomasztó a végtelennek tűnő víz, a fenyegető cápák és a parányi szimpátia széttörését követő feszültség az utasok között. Zsigerileg érezhető, ahogyan a földi paradicsom, a gyönyörű óceán átalakul a szemünk láttára szinte pillanatok alatt vészjósló víztömeggé. Elgondolkodtató és érdekes, csak egy percre veszítjük el a kontrollt és máris a kegyetlen természet veszi át az uralmat, majd halak eszik az embereket. Érted...? Ami kint van a spájzban konzervbe feldolgozva. Váratlan meglepetéseket is érik a nézőt, néha pedig a suspense a végsőkig fokozva van, bár becsúszott pár hatásvadász jelenet is. Zeneileg rendben, bár nem kiemelkedő ez ügyben, de nem is vár az ember minden ilyen sztorihoz egy John Williams orkesztrát. A víz alatti képek nagyszerűek, a fényképezés hibátlan munka. Nem bonyolult a szkript, de mégis érezni, hogy van benne valami, azt hiszem az alaphelyzet máris plusz pontokat ad, ezért eleve előnnyel indul. A karakterek is egyszerűek, papírforma kiosztás, de nem lélektelenek, ahogyan az néha nagy blockbustereknél is előfordul. Teljes mértékben élvezhető, én olykor kimondottan megfeszültem a nézése közben, kiemelkedő a cápás-dömpingből. Nézd meg a "Nagy fehért"!!! (Privátban küldöm a képet róla, haha. 😃 ) 

Könyv: Josh Malerman: Malorie (Madarak a dobozban 2.)

 Malorie visszatért, újra elmerülhetünk abban a világban, ahol mindenki vakon botorkál... de érdemes-e?

 "A madarak a dobozban" folytatása két évvel később játszódik, tehát Malorie és gyermekei (az egyik fogadott...) a tábor menedékében éldegéltek eddig. Gyorsan lezavarja írónk ezt a részt, itt is hiba történik, és elszabadul az őrület, így a kis család elmenekül innen is. 

 Újabb 10 évet ugrunk, Tom és Olympia már kamaszodik és egy saját kis menedéket leltek hármasban. Tom nagy kísérletezőkedvvel van megáldva, míg fogadott húga óvatosabb. Anyjuk kissé paranoid viselkedése már zavarja őket.. (Engem is...) Egy napon bezörgetnek hozzájuk, egy idegen, aki népszámlálóként mutatja be magát, de az óvatosság okán nem engedik be, így az csak úgy otthagyja a küszöbükön az összes eddig összegyűjtött adatot és beszámolót. (???) A kíváncsi fiatalok felfedezik, hogy a papírok tanúsága szerint Malorie szülei életben vannak és el is lehet utazni hozzájuk, egy bizonyos "vakvonaton", amely újra közlekedik. Sutba dobva minden eddigi félelmét, anyjuk összecsomagol és elindul velük a "vakvilágba". 🙂 

 Josh Malerman már legutóbb, a "Vizsgálat" című művével sem szerzett sok jó pontot, egyszerűen riasztó, ahogyan nem tud összefaragni valami hihető és életszagú történetet a fikción belül, ahogyan a karaktereket is egyszerűen alárendeli a sztorinak, ezért mindenki totálisan logikátlanul gondolkodik és cselekszik. Mintha Malerman földönkívüli lenne, akinek halovány fogalma sincs az emberiségről, a valóságról, a humán reakciókról és észjárásról. Mint a hülye gyerek, aki a kis játékban a háromszög-formába kalapáccsal veri bele a hengert. Ugyan mennyire hihető, hogy hősnőnk 12 év elteltével is még mindig egy embertől retteg folyamatosan, éjjel és nappal? Minden gondolata a gonosz Gary körül forog, ahogyan annak meg körülötte. Kedves író úr, nem lenne egyszerűbb, ha a folytatásban realista módon az új kalandokra koncentrálnánk? Itt azért nem Batman és Joker örök ellenséges párharcáról van szó, hanem két közönséges figuráról, akik talán elsodródhatnának egy teljesen vakon élt világban egymástól. Mintha 12 év alatt nem történt volna semmi, ugyanonnan folytatódik a sztori, szereplőink belefagytak az idő borostyánkövébe. A történet egy labirintus, melynek mentén kötelező végigverni a szereplőket az előre megszabott úton, dacolva ellentmondásokkal, logikával és racionalitással. Malorie soha senkivel nem keres kapcsolatot és retteg a külvilágtól, ja nem, azért a szomszédot ismeri, aki teljesen be van zárkózva, de vele szóba áll. Az évek alatt összegyűjtött népszámlálási adatok és feljegyzett események, mende-mondák jegyzékét, amelyeket rettentő veszélyek árán szerzett meg az ismeretlen fickó, azt csak úgy odadobja valakinek az ajtaja elé, szevasztok, befejeztem, holnaptól mondjuk elmegyek fagyit főzni. Egy kihallgatott beszélgetéstől, aminek se füle-se farka, hősnőnk tiszta őrületbe kergeti magát, elmebetegként kezd el viselkedni.

 A könyv lassú mocsárban topog 80%-ban, aztán úgy lezáródik, mint egy mese, pillanatok alatt, gondolom már az író úr is unta az egészet. Amit nem csodálok. Időnk nagyrészét Malorie elméjében töltjük, amelyben állandó paranoia keveredik a dögunalmas múltidézésekkel. Egy vonatra felkapaszkodás, amely pár másodperces esemény, itt öt oldalon keresztül esik meg, hogy alaposan kikanalazhassuk az összes létező hülye félelmét-szorongását-gondolatát a fejéből. Ez az aprólékos részletesség, ez a bő lére eresztett tirádázás a regény utolsó 30 oldalán abszolút nem jellemző, a gyors lezárás olyan, mintha rossz szex végén inkább sietősen kivernénk magunknak. Mint amikor az iskolai fogalmazás elérte a kiadott 30 sort, így a végére odabiggyesszük: "nagyon jó volt a nyaralás, remélem jövőre is ilyen lesz". Közhelyes, össze-vissza ritmus, nagyrészt unalmas, vontatott, túl sok lelkizés, majd a katarzis összecsapott, lélektelen. Nem tudom, miért íródott meg ez a folytatás, talán a sikerre való újabb felkapaszkodás, második bőr lenyúzása... Azt meg végképp nem tudom, én miért olvastam el...  

Könyv: Kevin Lyon: Kevin horrornaplója

 Kevin írt egy horrornaplót. Én meg hülye fejemmel elolvastam. Nagy hiba volt.

Párizsban járunk a '30-as években... Itt éldegél Kevin, kinek egész gyermekkora szívás. Mindenki utálja, arrébb löki, kimondott indulatot kelt maga irányába szimplán csak a kisugárzásával. (Mondjuk ilyen embereket én is ismerek...) Anyja prosti, apja pedig gyilkos volt - azt hiszem ez nem a legjobb útlevél az élethez. Hősünk azonban csak egy érzelmileg érték-eltolódott, erősen naiv 17 éves, akit Evelyn nénikéje kastélyába visznek az intézetből. Ott rövidesen felfedezi, hogy a család megmaradt tagja a kertésszel összefogva szorgalmasan gyilkolászik, hogy a holttesteket jól eladják. Erkölcsi érzékét nem zavarja különösebben a dolog, csak amikor megkérik, hogy szálljon be a buliba, akkor szökik meg, majd visszakerül a  javítóba. Onnan aztán kikölcsönzik gazdagok, hogy egy kielégítetlen feleség kanja legyen, de még ehhez is balfasz, mint ahogyan ebben a regényben szinte mindenki a józan észnek ellentmondóan viselkedik. Mivel még a szexhez is szerencsétlen, így visszatér Evelyn nénihez, skrupulusait félredobva beszáll a családi bizniszbe. Megtörténik a nagy beavatás és megtudjuk azt a húdeizgalmas tényt, amely rejtély már körömrágásig foglalkoztatott bennünket... Ja, nem. Tehát kiderül, hogy háromféle ember létezik, ezt arcmérésekkel a la Lombroso lehet felismerni, és mind csak a magafajtával érzi jól magát. Ennek érdekében a pénzesebbek preparált emberfejeket vásárolnak tőlük, mert az megnyugtatja őket, jobb, mint a rózsaszín szobabelső Xanax-szal, vagy a kötögetés. És a belőlük kivont testnedvekből élet-elixírt készítenek. Kevint pedig azért utálja már velem együtt mindenki tudattalanul (én tudatosan...), mert a legritkább csoportba tartozik, de amúgy ez a legdrágább. A kölök munkába fog és unalmas módon öldököl familiárisan, mígnem találkozik egy hozzá hasonló gyagyás és antipatikus lánnyal, ez bonyodalmakat okoz, majd végre vége ennek a bagolyköpetnek.  

 Kevin Lyon az újságcikkek tanúsága szerint debreceni író, álnéven alkot. Ezt mondjuk megértem, mert szívesen betörném az ablakát ezzel az ostoba fércművel. Eleinte elfogadja az ember, hogy istenem, a főszereplőnk egy tinédzser, aki szellemileg és erkölcsileg kb. egy 5 éves szintjén leledzik, de a végére nemcsak, hogy szemet szúr már ez a retardált gondolkodásmód, hanem meg is forgatja a szemünkben a kést. Maga Kevin lénye egy olyan karakter, amely bődületesen röhejes. Olyan morális magasságokban lebeg, hogy a szíve szakad meg, amikor a szeme láttára agyonvernek egy fiatalt, de ő azért vidáman öldököl és hordja haza az áldozatait. Ez kérem egy faszság, egy olyan izzasztó szellemi székelés eredménye, amelytől agyi aranyért kaphatott az író. Egy túltolt és torzított képet fest a világról is, amelyben fő figuránk leledzik. Itt mindenki nekrofil, nimfomán, gonosz és vérszomjas, kivéve a gyilkos Kevin. 

 Nem izgalmas, nem fordulatos, fárasztó és infantilis. Naplóformátumú stílusa már maga felborzolja tollaimat (igen, madár vagyok, hogy a kezembe vettem...), mert 89%-ban párbeszédekből áll. Hát ki a franc ír naplót a társalgásaiból??? A borítón, de még belül is, mindenféle brutális figyelmeztetések szolgálnak figyelemfelkeltésre, miszerint 18 éven felülieknek, jajj, ha elolvasod, elapad a tehened teje és kiszárad a forrás. Na, itt a lényege az egésznek: a sok locsi-fecsi mellett egyedül szinte a gyilkosságok vannak kidolgozva, tulajdonképpen az egész egy keret a gyilkosság-fantáziák maszturbációs képeihez. Nem lehet csak úgy kiadni ilyet, rittyentsünk mellé valami eget verően bugyuta mesét, máris piacra dobhatjuk a szerencsétleneknek. Olyan, mint a történettel rendelkező pornófilmek, a körítés mellékes, senkit nem érdekel kinek a gatyájából ágaskodik a fasz, mi a sztorilájn, azt át is tekerhetjük. 

 Az első pár oldal után gyanakodni kezdtem: ez biztos, hogy magyar író - előtte nem néztem utána. A gyenge és erőltetett elbeszélés, a szarból gyurmázott karakterek azonnal a "John Cure" és "Michael Mansfield" vonalra emlékeztettek, horrorfilm élményekből összetákolt gyerekes és komolyabb stilisztikát nélkülöző botrányosan felháborító, nívótlan firkálmányok, olyanoknak, akik az irodalmat csak mint kötelező iskolai tantárgyat ismerik.

 Alkotónk szorgos kontár: Kevin felnőtt kalandjait több kötetben is kipasszírozta magából. Kösz, de kösz nem.

Semmiképpen ne vedd a kezedbe, kivéve, ha nincs a bográcsozáshoz gyújtós, vagy papír nélkül rekedsz egy kerti budiban.

Curse of the Undead (1959)

 Hangzatos címe ellenére egy igen szolid kis vámpírfilm, ráadásul westernbe oltva.

 Az alaphelyzet ismerős a vadnyugati témában jártasabbaknak: a piszok Buffer szomszédját, Dr. Carter-t zaklatja folyamatosan, hogy az adja el neki birtokát. Ennek érdekében mindent megtesz: elzárja a patakot és elverik a doki fiát is. Ezenközben a kisvárosban furcsa kórság támadja meg a helyi fiatal leányokat: vészes vérszegénység folyományaként elhaláloznak. Az orvos is jobblétre szenderül egy sötét éjjelen, amely gyermekeiben, a szép Doloresben és a neurotikus Timben bosszúvágyat kelt, holott nem a csibész Buffer volt a gyilkosa. Ám ez nem akadályozza meg Timet, hogy részegen párbajt provokáljon és hagyja ott a fogát ezáltal. Dolores ezt már nem akarja annyiban hagyni, vérdíjat tűz ki Buffer fejére. A városban lebzselő gyanús pisztolyhős, Drake Robey jelentkezik is a munkára. A szomszédnak inába száll a bátorsága, és amikor a seriff és Dan tiszteletes (aki bimbózó kapcsolatban áll Dolores-sel) meglátogatja, hajlandó súlyos összeget fizetni kártérítésként, csak, hogy a szenvedélyes nő elálljon szándékától. Drake engedélyt kér, ha már a bérgyilkosság cancelled, hadd maradjon a Carter ranchon, amolyan kisegítő melósnak, kap is szállást, naná, hogy a temető szomszédságában álló házikóban. Ugyanis ő egy vámpír, ha nem sejtettük volna. Dan tiszteletes erősen ellenzi a dolgot, de Dolorest szemmel láthatóan megbűvölte a vérszívó cowboy, sőt, éjjel az meg is látogatja vérvétel céljából. A lelkész egy régi naplót felfedezve megtudja Drake Robey titkát és mindent megtesz, hogy szíve hölgyét ráébressze: akit befogadott egy álságos élőhalott...

 A klasszikus western vonalát ügyesen vegyíti a horrorral a kissé talán lassúnak tűnő eseményfolyam. Engem azonban elbűvölt ez a crossover, több ilyen film kellene, mennyivel színesebb és érdekesebb történeteket lehetne a vadnyugati sztorikból összerakni a belefűzött természetfelettivel. A dialógusok is meglepően frappánsak és jól kidolgozottak a szópárbajok is. A kor b-mozijainak kissé harsány színészi játéka már-már megkedvelteti itt magát, Kathleen Crowley, a makrancos Dolores szerepében imádni való, Michael Pate (Drake) pedig valóban fenyegető jelenség, aki olykor sikeresen kelt szimpátiát a nézőben. Nagy meglepetésekkel nem kényeztetnek bennünket, bár a befejezése nekem nagyon sutának és elsietettnek tűnt. A 75 perces játékidő alatt nem lettem különösebben felzaklatva az izgalomtól, de a történet és a vezetése nem volt egyáltalán unalmas. Hangulata is van, az árnyék-fény játék kellemesen borússá és sötétté teszi, olykor drámaivá. Több ez egy átlagwesternnél és több egy átlaghorrornál, talán pont a kettő találkozása emeli ki az akkori mozik tömkelegéből. Mindkét műfaj jellegzetességeit magán hordozza, ötletes turmix, amely nemhogy nem fekszi meg a gyomrunkat, hanem kellemesen eltelíti. Nem állítom, hogy kötelező darab, de én javaslom megtekintésre, hiszen különleges kis csemege, már ezért is érdemes végignézni...