Renfield (2023)

  Őszintén szólva nem vagyok oda a horror vígjátékokért. Nagyon ritkán sikerednek élvezhetőre, mert piszok nehéz a horror és a humor között egyensúlyozni, úgy, hogy ne menjenek egymás rovására. Túl vagyok már jó pár ilyen hervatag, mosolyt fakasztani képtelen alkotáson. No és Nicolas Cage sem a szívem csücske, szegény fickó csak elvétve szerepel számomra értékelhető filmben, volt régebben egy fogadalmam, hogy nem nézek vele semmit (miután végig szenvedtem a "Next – A holnap a múlté" című okádékot...), de ezt egy párszor megszegtem azóta. Valahogy mégis, a "Renfield" trailere megragadott, talán mert esett benne néhány poén és véres akció, amely engedékennyé tett és kíváncsian elmentem moziba. ( OFF: Hozzáteszem, hogy azt sem szeretem, ha valami hülye família ül a moziban a közelemben, anyu, apu, tinédzser gyerekek, mert az ilyen bugrisok úgy képzelik, hogy ez egy nagyszerű közös ebéd, ahová mindenki röfögve ropogtathat, csámcsoghat és zöröghet a nachos plasztik tálkájával, versenyben a szívószál szörcsögtetésével, miközben üvöltve röhöghetnek teli pofával a legszarabb poénokon. És ha apu akkora tufa, hogy még egy popcorn vígjátékot sem ért, akkor majd elmagyarázzák a kölkök neki hangosan, mi a stájsz, miközben anyu háborogva felhördül minden durvább káromkodáson és akción. ON.)

 Renfield már több, mint 100 éve Drakula szolgája, famulusa. Az eredeti történetből jól ismert szerepe itt annyiban alakul át, hogy a bogarak fogyasztása emberfeletti erővel ajándékozza meg. De mit sem ér ez, amikor már piszkosul unja az egészet, a vámpír elnyomását, az áldozatok házhozszállítását. Lelkileg elnyomottként napjainkban gyűlésekre jár, ahol terápiás foglalkozásokon a toxikus kapcsolatokban elnyomottak mondhatják el bánatukat. Pislákoló lelkiismeretét követve az ottani áldozatok elnyomóit szállítja Drakulának, ám az elégedetlen, mert az ártatlan vér az, ami regenerálja és élteti igazán. Renfield belekeveredik egy maffialeszámolásba, amelyet túlélve találkozik Rebeccával, a megszállott rendőrnővel, aki a város főgengszterein akar mániákusan bosszút állni, apja meggyilkolása miatt. Megmenti a nő életét, ezáltal ő is célponttá válik, ennek folyományaként a sötétség hercege megunja önállósodási törekvéseit és saját kis sereget szervez kettejük levadászására, no meg a világuralomra való készülődésére...

 Igazán szórakoztató film kerekedett ebből, méghozzá pörgős és alig megpihenő. A humora kellemes, megmosolyogtató, semmi extra, de mégis élvezhetőbb, mint az abszurddal próbálkozó horror vígjátékok, ahol mondjuk vontatottan a vámpírok hétköznapjain kellene derülnünk. Itt ugyanis szinte marveles hangulattal van megspékelve, amely nem egy standup comedy, de vannak mulatságos részei. Mindemellett a sok akció, verekedés és gyilkolászás indokolttá teszi a 18 pluszos korhatár-besorolást. (Ennek fényében nem értem, hogy az Evil Dead Rise miért is nem kerülhet mozikba itthon...)  A vérmennyiség rengeteg, miközben a harcjelenetek a John Wick-féle ultraagresszív ázsiai stílust tükrözik,  villámgyors és kidolgozott ritmusban. Dörögnek a fegyverek, törnek a csontok és olyan ötletekkel színezik, mint a kitépett kezekkel lelándzsázott ellenfelek. A korhatárhoz hozzájárulhat a film nyelvezete is, amely valóban erősen trágár, tehát az átlag hétköznapi szóhasználatommal szembesülhettem benne. A vágások gyorsan, videoklip szerűen viszik fel az adrenalint. Szóval ez a része nagyon is rendben van. Ahogyan Nicolas Cage is végre nagyszerűen alakít, hibátlanul hozza az egoista, ámde kicsinyes ősöreg vámpírt. 

 Sajnos a történet bugyutasága is marveles olykor, néha csípte a szemem egy-egy esemény és igyekeztem kioltani tiltakozó elmém lámpásait, a "kussolj már el, ez egy popcorn mozi" elmormolásával. Amikor ez sikerült, ellazulva dőltem hátra, egyrészt, mivel pár sorral lejjebb költöztem a debil családtól, másrészt mert örömmel merültem bele ebbe a jól sikerült műfaj-kavalkádba.

 Persze van, ami (vagy aki) szemet szúr, ezt is meg kell említeni. A hősnőt alakító "Awkwafina" elnevezésű hölgy minden megjelenése irritáló volt. Bazári viselkedése rossz szájízt okozott, leginkább egy idegbeteg hörcsög képét nyújtotta. Emlékeim szerint a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája filmben is ugyanilyen karaktert hozott, amely véleményem szerint nem éppen a sokoldalú színész ismérve. A főhőssel való kialakuló vonzalma karakteridegen mindkettőjüktől, egyáltalán nem illettek össze. De félre ezzel, mert mint említém, ezen szórakoznunk kell és el kell ismernem, ez a 93 perc jóleső kikapcsolódást nyújtott, érdemes megnézni - ha lehet moziban...

The Wolf of Snow Hollow (2020)

 A film műfajbesorolása szerint: horror - vígjáték. Ez téves.

Valójában a "nézhetetlen szar" a helyes kategória.

Egy hegyvidéki behavazott kisváros a színhely. Telihold idején fiatal nőt gyilkolnak meg borzalmas körülmények között. A seriff már idős és szívproblémás, így fia, a szellemileg ezer sebből vérző John vezeti a nyomozást. Eleinte nem hisz a kollégái közt elterjedt vérfarkas mendemondának, de egy újabb gyilkosság, sőt, saját megtámadott lánya esetén szemtanúként is való részvétele okán egyre inkább hajlik a lehetetlen elismerésére. Alaposan fel kell kötnie a pantallóját, hogy sikerüljön kiderítenie, ki is mészárolja a fiatal nőket Snow Hollow-ban...

Még jól is hangzik, ugye?

Írta, rendezte és a főszerepet is próbálja játszani: Jim Cummings. Mindháromban kudarcot vallott. Ez nem vígjáték, teljes mértékben humortalan, egyetlen csámpás mosoly sem kísértette meg arcizmaimat. Nem horror, bár technikailag az ábrázolás ugyan megfelelő, de ezen kívül a rémfilmek minden elengedhetetlen kelléke hiányzik. Nem tud még csak "egyszer nézhető semmilyen" sem lenni, mert heves antipátiát keltő mozzanatok miatt még taszító is. A Cummings által alakított főhős egyszerre alkoholista, idegbeteg, ellenszenves, basáskodó, állandóan siránkozó, szorongástól űzött kretén, aki mindenkivel ordibál. Egyetlen szimpatikus tulajdonságot nem sikerült ebbe a taszító csődtömegbe beleerőszakolni. Elvált, a lánya utálja, az apja haldoklik. Részegen bőg, miközben gyermeke szintén sírva kérleli, hagyja abba, mert megijeszti őt. Ez nem komédia, hanem a "Családi kör" modern interpretációja, vagy "A gyanú árnyékában" című gagyidráma az RTL bulK-ról. Színészi eszköztára kimerül a hülye és erőltetett arcidegzsába-szerű pofavágásokban. A jelenetek összevissza hányva, követhetetlenül ugrál az időben a sztorilájn, története szétesett és kaotikus, teljes mértékben súlytalan és fakón érdektelen az egész. Horrornak semmiképpen nem nevezhetjük, mert nem félelmetes, nem izgalmas, komédiának pedig lehetetlen pozicionálni humortalansága okán, inkább dráma, ezért még megütközést is kelt a néhány oda nem illő, viccesnek szánt gyenge próbálkozással. A dialógusok szinte követhetetlenek és irracionálisak, a zenéje borzalom, a karakterek idegesítőek és cseppnyi közük sincs a realitáshoz, a kulcsfigurán keresztül pedig végképp elvérzik az egész. Az már csak egy rúgás a döglött filmbe, hogy az antagonista egy olyan szereplő, aki fel sem tűnik az egészben, csak a végén. Íme, a lufi teljesen leeresztett.

A horror - vígjáték amúgy is veszélyes terep, mert nagyon nehéz úgy adagolni az adalékokat, hogy megmaradjon mindkettő mezsgyéjén az eredmény. Speciel a magam részéről nagyon keveset kedvelek ezek közül, pont emiatt. Na ezt soha nem fogom szeretni. A horror szál itt csak ürügy, szinte mellékes. Ez nem csak egy szimplán szar múvi, ami rosszul sikerült, hanem kimondottan utálatot érzek, rettentő ellenszenves alkotás. Egyetlen pozitívumként a festői havas hegység és a táj szépen megörökített pillanatai hozhatóak fel, de amennyiben ez érdekel, akkor nézek valami dokumentumfilmet. Nagy ívben kerülendő, én szóltam, ne tévesszen meg az IMDB-n a 6,3 pontozás, valószínűleg Jim Cummings nem csak ír-rendez és szerepel, hanem pontoz is magának. Meg sok a rokon és a troll, aki ki akar baszni velünk. 80 percet vett el az életemből. A trailer is ügyesen átver - ez alapján lehetne akár jó is. Tulajdonképpen érthetetlen, hogy ha van egy stábom, felszerelésem, bérelt helyem, mindenem adott egy jó film leforgatásához... Erre egy elefántszékletet felülmúló rakást produkálni... mondjuk ehhez is kell tehetség... 

Freaky (2020)

  Miután a "Happy Death Day" annyira élvezetesre sikeredett, pókösztönöm zakatolása ellenére belevágtam Christopher Landon újabb filmjébe is...

 Millie a tipikus "vesztesek klubja" tag. Apja meghalt, anyja alkohollal vigasztalódik, barátai pedig a Blumhouse kikövezett hagyományai szerint egy feka lány (mintha manapság ők lennének hátrányban), és egy csőratyi kölök (meg ők, jahh...). A kisvárosban egy sorozatgyilkos aktív tevékenysége  könnyíti a népszámlálók melóját. A gonosz figura, aki egészen Jason Voorhees hasonmása, kellemeset a hasznossal egybekötve némi mészárlás után elrabol egy mágikus tőrt, amely alkalmas arra, hogy testcserét végezzen, ahogyan Chucky-nál, csak éppen ő eleven testbe, nem egy műanyag bábúba igyekszik. Millie épp kéznél van, és megesik az aktus. Különös reggelre ébrednek mindketten. A gyilkos Millie testében, a csinos tinilány szobácskában, míg a leányzó a nagydarab hentes formában valami bizarr búvóhelyen. Kiderül, záros határidőn belül újra kell rendezni a sakktáblát, azaz ismét megszúrni Millie testét a késsel, hogy minden a helyére álljon. Miközben a batár testbe parancsolt csaj ügyetlenkedését és barátai támogatásának megszerzését figyelhetjük, a magát dögössé formáló kisasszony egyfolytában a gyilkoláson töri a fejét.

 Sajnos ez a petárda már nem durrant akkorát, mint vártam. Bár az előzetes is megmutatta, hogy nem lesz olyan, mint a fentebb említett dicséretre méltó alkotás, mégis többet vártam. Annyi kiaknázatlan lehetőség, annyi alkalom szülte poén maradt ki, hogy elszomorító. A "Freaky" igazán mélyre vág, a "Happy Death Day"-jel ellentétben itt komoly gyilkolászás folyik és ömlik a vér, de a varázs elveszett. Olyan sokszor parkolópályára állunk menet közben, hogy felmerül, mennyire is akarták véresnek és mennyire ifjúsági vígjátéknak... Itt valahol az intelligensen mért humor elveszett és kissé erőltetettnek tűnik. Nincs  újszerű lendülete és a bizarr figurák sorakoztatása ugyanannyira nem szórakoztató, mint a mesés helyzetek összepakolása... Nem beszélve a kínos és erőltetett kötelező csókról, ami egy érett férfi és egy tinédzser kölyök között esik meg (bármennyire van a felnőtt testében egy tinilány...) . A történet enélkül is gördülékenyen menne, de nem maradhat ki a produkcióból, legalább a fiatalok kapjanak némi sikálást az agyuk barázdáin. Előkerült a több vér, több bél, amelyre legutóbb éppen rossz példaként mutattam rá, hogy a túlzott vérzivatar és ötletes emberhalálok csak a szellemileg retardáltak között fakaszt nevetést. Olyan ziccerek maradtak ki, amelyek hihetetlenül fájnak, a befejezés meg egyenesen már fárasztó és csak púp az egész hátára. Gagyi, meseszerű, elcsépelt. Még csak jobb sem akar lenni más ilyen filmeknél, szépen beilleszkedik butaságával közéjük. Elkapkodott mű, nyomokba humort tartalmaz, de ennek a rágónak halíze van, nem mentolos... Egyszer nézd meg, aztán többet nem is kell mondanom, tudod magadtól, mi legyen a sorsa. 

UI.: Minden humoros jelenet el lett lőve az előzetesben.

Boldog halálnapot! 2. - Happy Death Day 2U (2019)

Amikor már megint ugyanarra ébredsz...

Visszatérünk a kiindulási pontunkhoz. Újra az előző részben megismert reggellel kezdünk, de most Carter szobatársának, Ryan-nek a napja végződik halállal, és ébred ismét. Tree szerencsére ismeri a csíziót, és gyorsan rájönnek, magát az egész időhurkot Ryan-ék iskolai kísérletével hozták létre véletlenül. Helyre lehetne hozni a problémát - de baleset történik az okvetetlenkedő dékán miatt... És Tree újra a koleszban ébred, ahogyan eddig oly sokszor. iszonyúan csalódott, hogy újfent kezdődik elölről az őrület, nem is vesztegeti az időt, máris azonnal elrángatja Ryan-t a laborba, hogy visszatérhessen a rendes kerékvágásba. Időközben megtudja, hogy egyúttal egy párhuzamos dimenzióba is átkerült, ahol Carter-nek van már barátnője, méghozzá a kiállhatatlan Danielle. És kiderül: itt más a gyilkos személye. Továbbá, mert az időhurok véletlenül jött létre, ki kell kísérletezni a lezárását. Ennek érdekében Tree-nek minden nap végére be kell magolnia az algoritmusokat és meg kell halnia. Egy idő után eljön a pillanat, amikor választania kell: marad-e ebben a dimenzióban, ahol négy éve meghalt édesanyja most él, vagy visszatér Carter-hez a normál világba? Ráadásként meg kell mentenie a jelenlegi gyilkos kiszemelt áldozatait is.

 Ahogyan a folytatásoknál kötelező, még elszálltabb és őrültebb, mint az előző. Nagyobb löket izgalmakat is adagolnak, és szerencsére újabb rejtélyekről is gondoskodnak. Pozitívum, hogy szereplőinkre már "régi ismerősként" tekinthetünk, bár az újonnan bevontak nem nagyon vannak kidolgozva és nem sok vizet zavarnak. Rá lehet kattanni, mert olyan, mint egy sorozat, már érdekel hőseink élete, sorsának alakulása, hiszen elmondhatjuk, annyiszor láttuk már őket meghalni... 🙂 Még több humorral van töltve, de sajnos elkerülhetetlenül belekerült néhány bárgyú karakter és bugyuta eseménysor. Ugyanaz a könnyed szórakozás, mint az első, olyan szinten leköt, hogy szinte csalódottság öntött el, amikor a végére értem. Folyamatos történések, nem sok leállással, és még mindig toronymagasan viccesebb egy "Zombieland"-nél, nem beszélve a "Haláli hullák..." élvezhetetlen ingerszegénységéről, mivel nem idióták botorkálnak benne a történet kereteibe zárva, hanem maga a sztori és a szituáció humoros, amelyben a szereplők életképesek és emberiek. Ami külön dicséretes, Jessica Rothe, Tree szerepében, aki lenyűgöző mimikájával és színészi tehetségével viszi a filmet. Kedélyes horror-thriller, még mindig pozitív sávban a mérleg nyelve folytatásként is, valamivel több hibával, de lendületesen és profin. Rebesgetnek harmadik részt is... Én kíváncsian várom... 

Boldog halálnapot! - Happy Death Day (2017)

 Gyanítom, az Olvasók 90%-a látta már ezt a filmet. Amit nem is csodálnék, hiszen igazi mozijárta mainstream film, csak én ódzkodtam a "vígjáték" címke okán tőle.

 Azért dobok egy tartalmat, azoknak, akik az én cipőmben járva valami rossz érzés miatt kerülték. 

 Tehát. Tree igazi hülyepicsa. Beképzelt, önző, felszínes, elitista. Másnaposan riad fel születésnapján egy általa lúzernek tartott srác, Carter kollégiumi szobájában, buli után. Összekapja magát, és belekezd a napjába, amely csupa rá jellemző jellegzetességet tartalmaz, mint mások megalázása és saját, individuális igényei kielégítése. Miután a számunkra egocentrikus ámokfutásnak tűnő napon túl vagyunk, egyszerre csak egy álarcos fickó meggyilkolja. Ahogyan a székelyek mondják: "Nincs végzet, csak, ha bevégzed", így újra reggeli eszmélés következik, ugyanott, ugyanúgy. Minden hasonlóan folyik, és a deja vu - érzés még nem annyira erős, ám a végeredmény megint csak halál. Következnek újabb ébredések, amelyek leginkább a kivégzési módokban nyújtanak nagyobb változást az eddigiekhez képest. Tree próbálja kideríteni, ki a gyilkosa, szinte rutinszerűen végzi be esténként, miközben egyre jobban alakul át a jelleme és kerül közelebb hozzá Carter is. 

 Az "Időtlen időkig" parafrázisa, horrorként való interpretálása meglepően jól sikerült. Említhetném még az alapilag azonos "Esély a halálra ", vagy a "Wake Up and Die" filmeket is,  bár itt inkább a legelsőként említetthez hasonlatos, könnyedsége és mondanivalója terén. Rossz tapasztalataimból adódó távolságtartásom hamar feladtam, és élvezettel merültem el a fesztelen mókába. Varázsa abban áll, hogy nincsenek izzadtságszagú idiótán botorkáló Spongyabob-féle szereplők, és nem gondolták úgy, hogy minél több paradicsomlé és disznóbél a humorforrás. Nem a moralizálás és humortalan balfaszoskodás, nem a viccelődés és kreténkedés, hanem az egyszerű horrorra épült laza hangvétel emeli a vicsorogva vigyorgó komédiák fölé, amelyek halovány mosolyt sem tudnak kierőszakolni fáradt arcunkból. Ügyesen egyensúlyoz a nagyrészt komoly téma pengeélén a vidám percekkel, nem fogod a hasad a röhögéstől, de értékeled a humort, amely kivételesen nem bazári idiotizmus. Kellemes tinihorror, szívmelengető jellemfejlődéssel, a gyilkos kilétének titka kíváncsiságfokozóként, ráadásként szimpatikus szereplőkkel. Inkább a talányok okoznak izgalmat, mint az akciók, noha az is akad benne + néhány meglepő megoldás. Távolról sem hibátlan a forgatókönyv, elég egyszerű, de a tempója jó, behúz és felüdít. Profi munka minden tekintetben, szerethető karakterek, bár kissé sablonosak, némi vagánysággal megspékelve. Könnyed szórakozás, néha ilyen is kell, a folytatás is remélem ilyesmi.

Microwave Massacre (1983)

 

Bárgyú és faék egyszerűségű történet, kidolgozatlan, elnagyolt karakterek, tehetségtelen színészek, ostoba dialógusok, szelektív hulladéktárolóból kikukázott forgatókönyv, de ugyanakkor jó erős irónia is a műfaj felé. Nagyjából így lehetne összefoglalni a magát nemes egyszerűséggel "minden idők legrosszabb" horrorfilmjének aposztrofáló Microwave Massacre című, Wayne Berwick rendezte rettenetet.  

Természetesen annyira azért nem rossz, mint amennyire ezt önmagáról, olcsó reklámfogásként elhitetni próbálja. Tény és való, hogy minden elemében szar és a teljes amatörizmus jellemzi, de mégis működik és szórakoztat a maga bárgyú, ostoba, debil módján. Bár ezzel kevesen lehettek úgy, mint például  én mert a Microwave Massacre leforgatása után egy röpke húsz éves szünet következett a rendező életművében. A film történetét jegyzőjében harminc, a forgatókönyvírója pedig ezzel a műremekkel a maga részéről egy életre le is tudta az alkotás fárasztó foglalatosságát. A csúcson kell abbahagyni, gondolhatták. Mondjuk azt erősen kétlem, hogy a film hatalmas bevételéből tudtak két-három évtizedig elvonulni, még akkor sem, ha szinte biztos, hogy pozitív mérleggel zártak, mert a kiadási oldalon végül aligha szerepelhetett háromjegyű számnál több. Mindegy is, megérdemelték, hogy letegyék a kamerát, tollat, papírt és pihentessék a megterhelt szürkeállományukat, mert ők már letettek valamit az asztalra. Ha egy zsák fost is, de azt mindenképpen odavágták. Ami, mint jeleztem igenis szórakoztató, élvezhető és nagyon jó kikapcsolódás.

Akkor is, ha ezt az egészet történetestül, leforgatásostul egy középiskolás médiaszakkörös taknyosa is bármikor összerántaná egy délután alatt, úgy, hogy közben a második részét is elkészíti. De nem tette, és azóta se sokaknak sikerült ennyire lealjasulnia úgy, hogy az ne untassa a nézőt a halálba. Mert ehhez abban a szívmelengető, pc.-mentes aranykorszakban kellett élni, filmet készíteni, ami sajnos már soha a büdös életben nem jön vissza.

Kellemes időtöltés, hamisítatlan 80-as évek, kötelező darab.