"Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával."
Gyanítom, senkinek sem kell bemutatni a Mestert, aki akarva-akaratlanul bevitte a horror műfaját a házakba, lakásokba, hétköznapokba. A nagyszerű tollforgató, aki képes "konyhanyelven" írni borzalmakról, lebilincselő stílusa gyermekektől felnőttekig, háziasszonyoktól segédmunkásokig hatásos. Hány, de hány ismerősöm van, aki nem hajlandó olvasni, de King valamelyik regényén átrágta már magát. A mesemondása közvetlen, az élet dolgait bölcsességekkel kezeli, ő az igazi nagy amerikai író. Köztudatba hozta a horrort, sikk lett olvasni őt, megunhatatlan remekműveket alkotott, jómagam néhány kötetét is többször újraolvastam. Hazánk ínséges könyvkiadásában a rettegni vágyók szinte csak az ő írásain keresztül kaptak infúziót a félelemből. És abból, amihez legjobban ért: a varázslatból, amely nem ereszt, amelyet úgy fogalmaz meg, hogy csak a fejünket csóválva csodálkozunk, ezt így is meg lehet írni? Modern mérföldkő a horror történetében, mint Stoker és Shelley, mint Poe és Lovecraft. Persze nem hasonlíthatjuk össze őket, hiszen mint írtam: korunk prófétája. Annyi bizonyos, hatására a hetvenes évek végétől nemzedékek fordultak a rémtörténetek felé és neki sikerült áttuszkolni a kritikusok fanyalgó sznobizmusának tengerén is a horrort, hogy ímmel-ámmal elismerjék rétegműfajból a fénybe való előlépését. Ez itt nem egy óda akar lenni, csak tisztázni szeretném: megilleti a hódolat, annak ellenére, hogy sokak szerint manapság a teljesítménye fluktuál és mintha gyengébben muzsikálna. Valóban több felejthető regénye született az utóbbi években és persze megszállott liberalizmusának állandó erőltetése keserű szájízt hagy azoknál, akik csak szimpla könyvet akarnak olvasni, nem feminista-LMBTQ-BLM pamfleteket és Trump ellenes kirohanásokat.
Stephen King azonban elismerésre méltón szívesen dob az asztalra még mindig szórakoztató remekeket és egyvalami fix: írni zseniálisan ír. Ha száz oldalon keresztül nem történik semmi (mint az előfordult a 11/22/63-ban), még azt is élvezettel ropogtatjuk gondolatisága és stílusa miatt, érdekeltté tesz bennünket, mert karakterei szinte lélegeznek és velük létezünk, ahogy belépünk világába. Nemrég olvastam Stephen Chbosky "Képzelt barát" című horrorját és annak ellenére, hogy kellemes volt, néha már maga az események felpörgése közben is legszívesebben továbblapoztam volna.
Eme kisregénye - csalásnak tekintem a nagy betűkkel és fejezetenkénti új lappal való manipulálást, csak, hogy kijöjjön az a 306 oldal, mintha regény lenne - egy kiváló ujjgyakorlat, amely megmutatja, abban a tarsolyban még mindig rejlik bőven tehetség. Mindent láttunk már, a kisfiút, aki látja a halottakat, kísérteteket, coming-of-age motívumokat, de mégis működik, képes megfűszerezni és úgy összerakni a sztorit, hogy nem bírtam letenni, miután belelendültem. Barátságosan és fesztelenül avat be minket egyes szám első személyben egy kölyök szemével látott világba - ami még szellemek nélkül is furcsa egy felnőttnek. Néhány motiváció kissé erőltetettnek tűnik, ha mélyebben belegondolunk, de pont ez King trükkje: nem teszünk ilyet, mert ügyesen be tudja csomagolni a a kukacos almát a szépségesek közé, mint egy jó zöldséges. Nem csodálkoznék, ha hamarosan legyártaná valamelyik streaming szolgáltató, mert filmszerű és gördülékeny, mint egy forgatókönyv. Végre a zsáner rajongói is kapnak egy pár finom falatot, túlvilági sötétséggel és gonosszal nézhetünk szembe. Borzongatóan baljós és izgalmas, ráadásul nem sok szellős részt kapunk, egyszerű, de okoz meglepetéseket is. Érdemes elolvasni, a szokásos kellemes íz, mint a megszokott étteremben a hagyományos kedvencünket elfogyasztani.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése