Na, ez film volt, pontosabban Film, nagybetűvel. Minimális, 70.000 dolláros költségvetésével jócskán rácáfolva arra, hogy csak sok pénzből lehet jó filmet csinálni. És sztárokkal. Bár a főszereplő Katie Parker később olyan filmekben is szerepelt, mint az Álom Doktor, vagy éppen ott van még Courtney Bell is, aki a Mielőtt felébredekben is látható, de itt még mind-mind alig ismert valaki. A felsorolt filmek pedig a rendező Mike Falanganhez is éppúgy köthetőek. De ez(ek) későbbi történet(ek). Az Alagút idején még mindannyian jócskán kezdők voltak, ám abból a zsebpénznyi összegből, ami erősen érződik a film kivitelezésén, a kevés helyszínen, a már-már tévéfilm minőségen olyat tettek le az asztalra, ami előtt igen sokan meghajolhatnának Hollywoodban.
Nehéz nem spoileresen írni a filmről, mert a története sem valami bonyolult, legalábbis az alapsztori, mert menet közben igencsak szövevényessé, misztikussá, rejtélyessé terebélyesedik. Olyannyira, hogy a vége sem ad választ mindenre, de ez elnézhető, mert jól áll neki, ha már úgyis erős a misztikus szál benne, ami nem is szál, sokkal inkább már drótkötél, aminél talán csak az emberi része a drámai vonulat vaskosabb.
A történet leírása helyett inkább csak szimplán ajánlom mindenkinek, aki vevő egy nem evilági, misztikus, sötét és nagyon nem vidám cselekménnyel dolgozó filmre, ami bár egyáltalán nem véres, nem a képi világgal sokkol és kelt félelmet, hanem a ki nem mondottal, a be nem mutatottal, a sejtetéssel. Azoknak, akik nem akadnak fenn a minimalista képminőségen, a kissé amatőr, de pont ezért félelmetesen hiteles szereplőkön. Türelem kell hozzá az elején, de bőven meghálálja, már amennyiben a hálát a félelemkeltésben és a kényelmetlen, feszült érzésekben mérik.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése