Sam Was Here /Nemesis/ (2016)

 Christophe Deroo forgatókönyvíró/rendező 2016-os filmje teljes joggal nevezhető megosztó alkotásnak. Olyannyira, hogy azt is megértem, ha valakinek egyáltalán nem tetszik, sőt még megnézni sem kívánná, de azzal sem vitatkoznék, ha másvalaki meg kifejezetten kedvelné. Bevallom én valahol a kettő között vagyok, de inkább azok közé sorolnám magam, akiknek tetszett. Amit hibaként lehetne felróni a film esetében az a magyarázat nélküli befejezés, a rengeteg nyitva hagyott kérdés. Aki mindenáron úgy szeretne felállni egy film végén, hogy minden kérdésre választ kapott, a filmnek, amit nézett volt eleje, közepe és vége, ami a történet szálait szépen elvarrja, azoknak a Sam was here jogosan lesz csalódás. Még akkor is, ha a film hangulata, atmoszférája bőven kárpótolja ezért a rengeteg megválaszolatlanságért. 

Mindenesetre amit látunk, és amit még talán érteni is vélünk az  teljesen rendben van. Leginkább korai Stephen King novellák, de talán még inkább Veres Attila modern kori világunkba ültetett weird történetei jutottak az eszembe miközben ezt a komor, reménytelen hangulatú filmet néztem. 

Főhősünk, Sam egy negyvenes éveinek végén járó házaló ügynök, akit talán büntetésből, de jutalmul biztosan nem, valahová a kaliforniai sivatag kellős közepére küld a főnöke, hogy az ott lakóknak eladjon valamit. Hogy mit az nem derül ki, Samnek ugyanis lehetősége sincsen senkit semmire rábeszélnie, mivel a kietlen pusztaságban mérföldenként jó ha egy-egy lakókocsi-házat talál, az is mind üres. Mintha az egész átkozott sivatagban lakó valamennyi ember egyszerre szívódott volna fel. Az autók a lakókocsik előtt, a kávék még gőzölögnek az asztalokon, de embernek nyoma sincsen. Mintha valami kiszippantotta volna a világból az embert, de minden mást meghagyott volna. Egyetlen emberi hang, ami Samhez szól az egy betelefonálós műsor műsorvezetője és annak hallgatói, amit az autórádiójában hallgat, és ami mindenütt szól bármerre is menjen, bárhová is térjen be. Üres, elhagyatott benzinkúton, útszéli motelszobában, mindenütt. Mintha szándékosan bekapcsolva hagyták volna, és mintha a műsor is szándékosan neki készülne, neki szólna. Folyton, minden betelefonáló valami sorozatgyilkosról beszél, aki megölt egy kislányt, akinek a nyomában vannak, és amint elkapják keresztüllövik, mint egy kutyát. Ha mindez nem lenne elég nyugtalanító Sam számára, a személyhívójára is fenyegető üzeneteket kap. "Rohadt perverz" és hasonló kedvességeket. Majd ugyan ezt a szöveget valaki az autója ablakára írja valami lemoshatatlan festékkel, amíg az üres motelban alszik. Mindeközben Sam kétségbeesett sodródását a történések közepette biztonsági kamerák, monitorok képernyőjén is szemlélhetjük, azt az érzést keltve bennünk, hogy az elnéptelenedett semmi közepén mégis valaki, vagy valami figyeli a szerencsétlen ügynököt, aki nem szeretne mást csak hazaérni Los Angelesbe és felköszönteni a kislányát a születésnapján. De a telefonok az út szélén, a benzinkutakon, a motelszobákban vagy nem működnek, vagy mindig foglaltat jeleznek, így még hazaszólnia sem sikerül. Sam teljesen magára maradt ebben az őrületben. Ha nagy ritkán  találkozik is élő emberrel, az se szól hozzá, csak keresztüllövi a vállát, vagy vasrudakkal agyba-főbe veri kérdezés nélkül a "rohadék, perverz szemétládát". Samnek gőze sincsen mi folyik körülötte, miért tűnt el hirtelen valamennyi ember, aki meg mégsem az miért akarja megölni?

A kérdésre a film sem ad kielégítő választ, Sammel együtt mi sem tudjuk meg mégis mi a francért akarják szerencsétlen ügynököt a sivatag közepén meglincselni, hogy hová tűnt gyakorlatilag minden létforma hirtelenjében. Halvány és sejtelmes válaszokat azért kapunk, de bizonyosságot nem. Előnye, hogy így teljesen együtt tudunk érezni a főszereplővel, mivel sem ő, sem mi nem tudjuk miért történik mindez, mi változott meg a világban, milyen ördögi erők dolgoznak Sam körül. Valakit ez a megválaszolatlanság egy film estében idegesít és a világból kikerget, legtöbbször engem is, de egy ilyen weird-hangulatú/jellegű filmnél nekem tetszett.