Egy igazi kis remekmű a Navarra-trilógia. Először könyvben került kezembe, majd felfedeztem, hogy szerencsére nem voltak tétlenek spanyolhonban, és filmre vitték ezt a csodaszép történetet. És milyen ügyesen. Most jutottam a harmadik rész végére, de sorrendben a kötelező folyam: A láthatatlan őrző, A csontok öröksége, Áldozat a viharnak. Dolores Redondo belevarázsol regényébe, együtt lélegzünk hőseinkkel, látjuk és érezzük a baszk világot átszövő mítoszt. Annak a furcsa kis népnek, amelynek jelenléte Európában szinte megmagyarázhatatlan, ahogyan a miénk is. A sűrű és sötét hangulat, a plasztikusan festett kis világ, a hagyományok és a múlt titkai megrendítőek. Persze ez senkit ne tántorítson el tőle, magam sem vagyok vevő az ilyenekre, de itt ügyesen, és tempósan visznek bele a játékba. Kezdve ott, ahogyan egy kis misztikummal megfűszerezett thriller a harmadik részre már egészen fenyegető természetfeletti szállá merevedik, gyermekgyilkosságokon át már sötét és ősi boszorkánypraktikákká alakul át a krimi hangulat. Amaia, a nyomozónő családilag is közelről érintett a borzalmakban. Az írónő szépen fonta össze a szálakat, és mindhárom rész végére tartogat meglepetéseket. Rituálisnak tűnő gyilkosságok, elrabolt gyermekek, kirabolt kripták, őrültek, kultisták, a gonosz kiszolgálói. Nem nagyon akarok többet írni a tartalomról. Nagyszerűen kimunkált műremek ez. A film pedig hála Istennek nem akar túllépni a könyvön, nem akar elszakadni attól, sőt, kitűnően alátámassza a kissé rideg atmoszférájával. Sötét, esős, szinte reménytelen, szép színekkel, amely annyira jellemző a spanyol filmekre. Rejtélyek, titkok állandó lendülete röpít tovább, borzalmak és szomorú pillanatok helyeznek bele bennünket a sztoriba, amelyet nagy szomorúsággal hagyunk magára a végén... Mert még többet szeretnénk. A regényt, csakúgy, mint a filmeket feltétlenül ajánlom!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése