Ördöngösök - Les diaboliques (1955)

 

Néha nem árt olyan filmeket is bemutatni, amelyek megalapozták a horror/thriller műfaját, ezért úgy gondolom rendre elő fog kerülni egy-egy ilyen alkotás, hiszen ezek nélkül a mostanság készült filmek sem léteznének. A Henri-Georges Clouzot által rendezett Ördöngösökre ez hatványozottan igaz, hiszen a Pierre Boileau – Thomas Narcejac írópáros azonos című regényén alapuló filmet a kilencvenes években is feldolgozták, a feldolgozás címét nem árulnám el, mert azzal gyakorlatilag elspoilerezném az egészet, márpedig Clouzot filmjének végén külön kérték, hogy a néző "ne legyen ördöngös és ne árulja el a végét annak, amit látott azoknak, akik még nem látták". Mivel magam nem kívánok sem ördöngös, sem poéngyilkos lenni, azon túl, hogy készült belőle remake, nem is írnék többet. Lényeg, hogy Clouzot 1955-ös alkotása alapmű, és ezt nem azért állítom, mert feldolgozták, hanem azért, mert mestermunka.

A film egy bentlakásos iskolában játszódik, aminek igazgatója, Michel Delassalle (Paul Meurisse) egy ritka unszimpatikus figura, és akkor még finoman fogalmaztam az úriemberrel kapcsolatosan. Az egy dolog, hogy az iskola tanáraival, diákjaival úgy bánik, mint egy utolsó darab szarral, ami felháborítóbb, hogy a feleségével szemben is végtelenül lekezelő, lenéző, holott Christina (Véra Clouzot) nélkül ő egy közönséges faragatlan, simlis tróger lenne. Christina vagyona, az általa alapított iskola az, ami őt valakivé tette. És amit Michael maximálisan ki is használ. Hatalmaskodik mindenki felett, és megaláz bárkit, akihez éppen nincsen kedve kedveskedni. Vallásos, törékeny, szívbeteg, naiv és behódoló tanárnő-felesége meg tűr csendben. Tűri azt, hogy férje naponta megalázza a diákok és kollégái előtt azzal, hogy nylítan vállaja azt, hogy kolléganőjével (Simone Signoret szerepében Nicole Horner) szeretői viszonyt folytat és neki ehhez asszisztálnia kell. Elválni bűn, Christina hite szerint, hát marad az, hogy tűr és szenved attól, hogy férje a szeme láttára csalja meg minden nap a csinos kolléganőjével. Ha szólni mer eljár Michael keze, és jobb belátásra bírja szegény Christinát. Talán némi igazságszolgáltatást érez a sorstól, amikor egyik reggel Simone összeverve érkezik meg az iskolakezdésre, amit persze azzal magyaráz, hogy elesett otthon. A megcsalt feleség nem hisz neki, és Michael kegyetlensége végül összekovácsolja a két rivális nőt. Társ a bajban. Olyannyira társak lesznek a szerelmi háromszög női tagjai, hogy Simone rá is beszélni Christinát arra, hogy csalják el Simone vidéki lakására Michaelt és öljék meg a mindkettejüket meglázó férfit. Természetesen Christina legbelül, minden gyűlölete ellenére sem képes ilyesmire, de Simone erős egyénisége megtöri a határozatlan és instabil személyiségű feleséget ezért, ha félve is, de rááll a gyilkosságra. Mindvégig őrlődve és kétségek között hánykolódva, hogy mi vár rá ezért majd a túlvilágon. De Simone akarata bedarálja a törékeny lelkű nőt, és megölik Michaelt. 

A film valódi mélysége csak ezután kezdődik, amiről nem kívánnék írni, de annyit elárulok, hogy a gyilkossággal még közel sincsen vége a történetnek. Fordulatok egész sora következik, aminek középpontjában a bűntudatának súlya alatt lassan darabokra törő Christina áll, aki úgy tűnik magára marad félelmeivel. Amíg Simone higgadtan és ridegen igyekszik minden gyanú felett állni az iskolaigazgató eltűnésében, nem mintha nagyon keresné bárki is, Christina lassan beleőrül abba amit tettek, és szinte kívánja a feloldozással járó lebukást. Ez érthetően konfliktust szül a lebukni legkevésbé sem akaró Simone és a lelkiismeretes Christina között. Simone magára is hagyja a bűnében égő és vezekelni kívánó feleséget, holott ő volt a gyilkosság kitervelője. A történet még rengeteg fordulatot rejt,  de ennél többet hiba lenne leírni.

Az Ördöngösök mesteri film, patikamérlegen kiszámolt és adagolt feszültséggel, amely torokszorítóvá csúcsosodik a végén, bár igen lassan építkezik a maga két órájában. Egyetlen hibája talán a lezárásnál néhány kicsit logikátlan mozzanat, de azt hiszem sok filmkészítő örülne, ha csak ennyi hibát vétett volna filmjeiben. A szereplők zseniálisak, az operatőri munka meg tökéletesen szolgálja ki a történetet, megteremtve a lehető legnyomasztóbb atmoszférát. Azt kell mondani, hogy hiába 65 éves idén a film, az Ördöngösök egy hibátlan pszichotriller.