Renfield (2023)

  Őszintén szólva nem vagyok oda a horror vígjátékokért. Nagyon ritkán sikerednek élvezhetőre, mert piszok nehéz a horror és a humor között egyensúlyozni, úgy, hogy ne menjenek egymás rovására. Túl vagyok már jó pár ilyen hervatag, mosolyt fakasztani képtelen alkotáson. No és Nicolas Cage sem a szívem csücske, szegény fickó csak elvétve szerepel számomra értékelhető filmben, volt régebben egy fogadalmam, hogy nem nézek vele semmit (miután végig szenvedtem a "Next – A holnap a múlté" című okádékot...), de ezt egy párszor megszegtem azóta. Valahogy mégis, a "Renfield" trailere megragadott, talán mert esett benne néhány poén és véres akció, amely engedékennyé tett és kíváncsian elmentem moziba. ( OFF: Hozzáteszem, hogy azt sem szeretem, ha valami hülye família ül a moziban a közelemben, anyu, apu, tinédzser gyerekek, mert az ilyen bugrisok úgy képzelik, hogy ez egy nagyszerű közös ebéd, ahová mindenki röfögve ropogtathat, csámcsoghat és zöröghet a nachos plasztik tálkájával, versenyben a szívószál szörcsögtetésével, miközben üvöltve röhöghetnek teli pofával a legszarabb poénokon. És ha apu akkora tufa, hogy még egy popcorn vígjátékot sem ért, akkor majd elmagyarázzák a kölkök neki hangosan, mi a stájsz, miközben anyu háborogva felhördül minden durvább káromkodáson és akción. ON.)

 Renfield már több, mint 100 éve Drakula szolgája, famulusa. Az eredeti történetből jól ismert szerepe itt annyiban alakul át, hogy a bogarak fogyasztása emberfeletti erővel ajándékozza meg. De mit sem ér ez, amikor már piszkosul unja az egészet, a vámpír elnyomását, az áldozatok házhozszállítását. Lelkileg elnyomottként napjainkban gyűlésekre jár, ahol terápiás foglalkozásokon a toxikus kapcsolatokban elnyomottak mondhatják el bánatukat. Pislákoló lelkiismeretét követve az ottani áldozatok elnyomóit szállítja Drakulának, ám az elégedetlen, mert az ártatlan vér az, ami regenerálja és élteti igazán. Renfield belekeveredik egy maffialeszámolásba, amelyet túlélve találkozik Rebeccával, a megszállott rendőrnővel, aki a város főgengszterein akar mániákusan bosszút állni, apja meggyilkolása miatt. Megmenti a nő életét, ezáltal ő is célponttá válik, ennek folyományaként a sötétség hercege megunja önállósodási törekvéseit és saját kis sereget szervez kettejük levadászására, no meg a világuralomra való készülődésére...

 Igazán szórakoztató film kerekedett ebből, méghozzá pörgős és alig megpihenő. A humora kellemes, megmosolyogtató, semmi extra, de mégis élvezhetőbb, mint az abszurddal próbálkozó horror vígjátékok, ahol mondjuk vontatottan a vámpírok hétköznapjain kellene derülnünk. Itt ugyanis szinte marveles hangulattal van megspékelve, amely nem egy standup comedy, de vannak mulatságos részei. Mindemellett a sok akció, verekedés és gyilkolászás indokolttá teszi a 18 pluszos korhatár-besorolást. (Ennek fényében nem értem, hogy az Evil Dead Rise miért is nem kerülhet mozikba itthon...)  A vérmennyiség rengeteg, miközben a harcjelenetek a John Wick-féle ultraagresszív ázsiai stílust tükrözik,  villámgyors és kidolgozott ritmusban. Dörögnek a fegyverek, törnek a csontok és olyan ötletekkel színezik, mint a kitépett kezekkel lelándzsázott ellenfelek. A korhatárhoz hozzájárulhat a film nyelvezete is, amely valóban erősen trágár, tehát az átlag hétköznapi szóhasználatommal szembesülhettem benne. A vágások gyorsan, videoklip szerűen viszik fel az adrenalint. Szóval ez a része nagyon is rendben van. Ahogyan Nicolas Cage is végre nagyszerűen alakít, hibátlanul hozza az egoista, ámde kicsinyes ősöreg vámpírt. 

 Sajnos a történet bugyutasága is marveles olykor, néha csípte a szemem egy-egy esemény és igyekeztem kioltani tiltakozó elmém lámpásait, a "kussolj már el, ez egy popcorn mozi" elmormolásával. Amikor ez sikerült, ellazulva dőltem hátra, egyrészt, mivel pár sorral lejjebb költöztem a debil családtól, másrészt mert örömmel merültem bele ebbe a jól sikerült műfaj-kavalkádba.

 Persze van, ami (vagy aki) szemet szúr, ezt is meg kell említeni. A hősnőt alakító "Awkwafina" elnevezésű hölgy minden megjelenése irritáló volt. Bazári viselkedése rossz szájízt okozott, leginkább egy idegbeteg hörcsög képét nyújtotta. Emlékeim szerint a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája filmben is ugyanilyen karaktert hozott, amely véleményem szerint nem éppen a sokoldalú színész ismérve. A főhőssel való kialakuló vonzalma karakteridegen mindkettőjüktől, egyáltalán nem illettek össze. De félre ezzel, mert mint említém, ezen szórakoznunk kell és el kell ismernem, ez a 93 perc jóleső kikapcsolódást nyújtott, érdemes megnézni - ha lehet moziban...