Siccîn (2014)

  A címe az arab Sijjin (سِجِّين) szóból származik, amely vagy egy könyvet jelent, amely felsorolja az elkárhozottak nevét, vagy egy börtönt, amely a pokol fenekén található. A török Alper Mestçi, a Musallat-filmek rendezője bemutat egy egészen másfajta ördögűzős történetet, amely eltér a steril és civilizált amerikai alkotásoktól, beépítve az alapokba a keleti vérmérsékletet és sötét idegen praktikákat. A számunkra újszerű koncepció vonzóvá és valóban hatásossá teszi a művét. A kezdeti bizalmatlanságom pillanatok alatt feloldódott a nyugtalanító és baljós légkörben, a talaj kiszaladt a lábam alól és olyan egzotikus világba kerültem, ahol bármi megtörténhet, ráadásul valódinak is látszik. Jöjjön a tartalom:

 A szép Öznur már lánykora óta veszettül szerelmes Kudretbe, de van egy kis szépséghiba: a férfi az unokatestvére. Egy fekete mágiát űző hodzsát, mestert is meglátogat, vajon a jövőben övé lesz-e valaha, ám a válasz kegyetlen és óva inti őt eme kapcsolattól, mert nagyon rossz véget érhet. Évekkel később megláthatjuk, fütyült a figyelmeztetésre az elepedő nő és elcsábította a boldog családi életet élő rokonát. Terhességének hírére Kudret erőszakosan reagál, Öznur elvetél, innentől kezdve elsöprő érzései összekavarodnak, vágya mellé gyűlölet és bosszúvágy is keveredik az érzéketlen férfi iránt, aki megfenyegeti, hagyja békén őt és famíliáját. Visszatér a hodzsához, akitől iszonyatos dolgot kér, ám nincs felkészülve arra, hogy a démoni varázslat elszabadul... 

 Nyersessége és sokkoló befejezése, a nyomasztó atmoszférával megspékelve, számomra igazán élvezetessé tette a filmet, segített könnyedén átlépnem az alacsony költségvetésen és a színészek enyhén amatőr játékán. A sötét mágia kivitelezése is rémisztő, ettől valahogy hitelesnek, szentségtelennek tűnik, éppen ezért olyan hátborzongató. A muszlim vallás erősen dominál a filmben, ennek keretében végképp blaszfémikus és érezhetően durva, amit Öznur tesz. Ugyanakkor az eltaszított nő heves érzései, a büszkeség, az imádat és a gyűlölet elegye olyan átélhető fundamentumot készít tettei magyarázatára, amely helyeselhetővé nem, de realisztikussá és indokolttá teszi a néző számára a cselekményt. Az alkotók szándéka kiviláglik, rámutat arra, hogy a napjainkba emelt spiritualizmus, a divatos ezoterika valójában bűnös és sötét dolog, amely játszadozásoknak szörnyű következményei lehetnek. 

 A rendező sikeresen teremt hátborzongató légkört, olykor erős jumpscare-rel csap arcon bennünket, mellé pedig a hang-effektek adnak plusz feszültséget, vagy ijesztgetnek túltolt hangerővel. Nem nagyon sétálunk a főszál mellé, egyértelműen csakis az elmesélendő esetre koncentrál, ahogyan szeretem, nincs locsogás, mellékszálak, minden mozzanat a cselekményt szolgálja. A befejezés fordulattal is szolgál, de a végkimenetel (mivel állítólag megtörtént eseményre támaszkodik a film) kicsit lehangoló, persze valójában ezzel teszik hihetőbbé. Szereplőink játéka eltúlzottnak hathat, ez azonban cseppet sem szegte kedvem, mert mindenért kárpótol a hangulat, amelyet megteremtettek. Van még további 5 része - meglátjuk, kitart-e a lendület. Egy átlagostól eltérő, hatásos és élvezetes csemege... Mint a törökméz...