Valamikor az atomkorszak hajnalán járunk Amerikában, a jó öreg 50-es években. Pomádés hajak, cápauszonyos autók, színes ruhák, andalító zenék. Egy hegyek közé rejtett kisvárosban járunk, Victory-ban, ahol minden tökéletes. A férjek csillogó kocsival egyszerre indulnak munkába, míg feleségeik otthon tevékenykedve várják haza álomférjüket. A kissé kommunisztikus közösség vezetője a karizmatikus Frank, aki megalkotta ezt a földi paradicsomot. A férfiak mind neki dolgoznak, valahol a pusztában, "bizonyos progresszív anyagok fejlesztését" végzik, amelyet sosem fejtenek ki bővebben élettársaiknak. Alice és Jack ideális páros, boldogan élik ezt a szirupos létet, miközben a rádióból propaganda folyik és a települést elhagyni tilos. De miért is tenné ezt bárki, amikor itt mindent megkap? Akad azonban problémás nő is, Margaret, aki egyszer járt a nem ajánlott zónában, azóta nincs rendben valami vele, azt állítja, hogy izolált világuk hazugság és átverés. Mindenki őrültnek nézi, úgy kell neki, minek ment tiltott helyre. Alice is sajnálkozik barátnőjén, mígnem egy napon ő is kitéved oda, majd otthon ébred, homályos emlékekkel valami másik világról. Aztán Margaret a szeme láttára lesz öngyilkos, de később azt állítja neki mindenki, hogy csak rosszul látta, baleset volt. Az idill tükre rejtett repedések mentén kezd meghasadni, a nő gyanakodni kezd, hogy a számukra kiutalt Shangri-La a csillogó felület alatt rothad, az életük túl szép, hogy igaz legyen.
Azt hiszem ennyi elég is a tartalomból, hiszen az egész történet pont a rejtélyre épül. Olyannyira, hogy a feszültséget kimondottan a titok miatt felfelé ívelő kíváncsiságunk csiholja és ahogyan lassan válaszokat kapunk, úgy lanyhul érdeklődésünk, veszíti el misztikus jellegét a film. Persze már az első pillanatoktól gyanús a gyakorlott nézőknek a túltolt ideologisztikus és eltúlzott amerikai-álom ábrázolás, az ambiciózus férjek, a tökéletes háziasszonyok, a felszínes társalgások, mert itt mindenki szép és kiváltságos. A szinte prospektusból kivágott kisváros zavarba ejtően gejl, ezáltal nyomasztó és könnyedén válik fenyegetővé benne egy szimpla egzisztenciális veszteség árnyéka is. A kíváncsiságunkra apelláló rejtély hatásosan kelt feszültséget és tartja fenn érdeklődésünket. A titkok nyitja viszont túl egyszerű, túl alul motivált az események nagyságához képest, inkább válik szatírává ettől az egész, mint komolyan vehetővé. A filmzene suttogásokból, énekhangokból, egyszerű hangszerek ismétlődő zörejeiből tevődik össze, míg az emelkedő suspense idején felerősödnek, fokozva az izgalmat. A lassan kibontakozó cselekmény léptei nyomán több mozi is felsejlik előttünk, a "Stepfordi feleségek", "Wayward Pines", "Truman Show"... Továbbá még egy igen meghatározó is, de annak említésével végképp lelőném a poént. Úgy érzem, néhány dolog csak azért került bele (amelyeket én kitüremkedésnek vélek a forgatókönyvön), hogy fokozzák a titokzatosságot, ám megtekintés után értelmetlen mozzanatokká válnak. A rendezés igen jó munka, szinte ízes-szagos, megfogható, ahogyan Florence Pugh is ügyesen maga viszi hátán a filmet. Efelől semmi panaszunk nem lehet, maga a sztori is elférne egy kellemesen borzongató "Meghökkentő mesék" epizódba - se több, se kevesebb. Hogy akkor miért lett nagy mozi, nagy költségvetéssel, drága színészekkel? Szovjetun... Akarom mondani, Hollywood ismét csillogó papírba csomagolja olykor nem is finoman hangolt üzeneteit - most éppen a feminizmusról. Már megint csak a fehér heteroszexuális férfi a gonosz, az alattomos, az elnyomó. Aki rabszolgasorban akarja tartani kibontakozni vágyó asszonyát, aki csak főzésre, takarításra és baszásra használja a fehérnépet. Az aktivizmusba belemerült filmgyár már fel sem tételezi, hogy vannak nők, akik szeretik a családjukat, akik nőiességük kibontakozását abban élik meg, hogy a hagyományos női szerepben élnek. Ha az üzenet nem jött át, tisztelt nézők, majd akkor nyomatékosítunk, így egyszerűen a képünkbe vágják szó szerint egy nő szájából, miszerint: "Ostoba férfiak. Most én jövök..." Már megint az az érzésem, hogy maga az alkotás csak a hordozó, ezért is halnak el mellékszálak, ezért is a logikátlanságok, a megmagyarázhatatlan buktatók, mert nem az volt a lényeg, hanem a mondanivaló. Ez keserű szájízt okoz, azonban vannak erényei is, ne adjuk fel az első tíz perc után, ahogyan én is majdnem megtettem, érdemes a megtekintésre, igaz nem túl feszes, de kellemesen leköti az embert. Egyszeri nézésre tökéletesen alkalmas.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése