A fiatalember természetesen nem lett meggyőzve és határozottan ragaszkodik terveihez, még a szabódó és valóban kissé betegnek tűnő Madeline-t is meggyőzi, milyen szép jövő vár rájuk... Ám a lány egy, a bátyjával folytatott heves vita után állítólag szívgyengeségben elhalálozik. Roderick késlekedés nélkül a családi kriptába zárja a holttestet, majd felszólítja a gyászoló vőlegényt, hagyja el a házat. Philip azonban megtudja az inastól: szerelme hajlamos a katalepsziára, amely miatt a megtévesztésig a halálhoz hasonló tüneteket produkálhat. Koporsóját üresen találja, ezért őrjöngve keresi kedvesét, ám az egyre zaklatottabbnak és őrültebbnek tűnő Roderick nem hajlandó elárulni, hol a lány. Csak annyi szakad ki belőle, hogy az élve eltemetés Madeline-t megőrjítette... Aki aztán végzetet hoz az elátkozott Usher-házra és lakóira...
Válaszként a televízió elterjedésére, megszületett a futószalagos olcsó mozifilmek gyártása, amelyek nem a megszokott témákat boncolgatták, inkább erotikával, vérrel és egyéb prüdériát elvető témákkal csalogatták a filmszínházakba a nézőket. Erre a hullámra kapaszkodott fel az AIP (American International Pictures), hogy low budget alkotásaival minél nagyobb haszon fejében szinte hetek alatt leszállítsanak egy-egy "remekművet"... Naná, hogy a produceri és rendezői nyeregbe maga Roger Corman pattant, hogy a Hammer Studio sikeres gótikus horrorjainak a mintájára előrántsa Edgar Allan Poe remekeit és megfilmesítse azokat. Döntésének legnagyobb motivációját leginkább az adta, hogy Poe művei nem voltak jogdíjasak, így kézben voltak a jó sztorik, nem túl hosszú forgatási idővel máris hullott a Hammer-utánzatokból a pénzeső. Megszületett a Poe-ciklus, ami nyolc részből állt, és amely erős minőségi ugrás az addig sokad rangú szörnyfilmes gagyikban utazó AIP-nek. A lelkesedés olyan pozitívumokat hozott magával, hogy ezek már színesben készültek, továbbá sikerült a nagy nevű Vincent Price-ot is alkalmazniuk, amely tény szintén erősen emelte az alkotások fényét.
Ennek a ciklusnak az első része a "House of Usher", forgatókönyvét a neves sci-fi/horror író Richard Matheson vetette papírra, hogy aztán laza három hét alatt el is készítsék. A mindössze négy szereplővel rendelkező történet valóban erős gótikus légkörrel rendelkezik, el kell ismerni, ügyesen importálták az angol stúdió borzongató stílusjegyeit. A ködös és sivár mocsár, a baljós épület a homályban, a pókhálós kazamaták, csontvázak, koporsók, kripta, furcsa szereplők és beteges festmények együttesen felelősek a nyomasztó atmoszféra megteremtéséért. Poe eredetijéhez képest csupán a viszonyok változtak, hiszen az elbeszélésben a vendég maga Roderick régi barátjaként jön a kúriába, Lady Madeleine-t nem is ismeri meg igazán, míg itt kimondottan hozzá érkezik a jegyeseként. Ezáltal belefűztek egy romantikus szálat, amely a prózai művet elevenebbé, közelebbivé hozta a nézők számára. A hátborzongató rejtély felkelti a kíváncsiságot, bár egy bizonyos ponton túl már kimondottan idegesítővé válnak a semmitmondó válaszok, amelyet mi nézők az ifjú Philippel együtt kapunk, "Úgysem értené", "Jobban tenné, ha távozna"... Mindvégig bizonytalanságban hagynak bennünket, vajon valós-e az elátkozott család mendemondája, vagy csak bebeszélik maguknak fatalista módon az ott élők eme determinált végzetet. Price brilliroz Roderick szerepében, a túlfinomodott család hiperérzékeny tagjaként olyan, mint egy meleg kutyapedikűrös, szigorú báty - mégis gyenge ember, mintha némi vérfertőző féltékenység is lángolna benne húga irányába. Poe zaklatott és lidércnyomásos írásmódja átüt a filmkockákon, az operatőr munkájától a díszletekig mindenütt, Corman pedig ragyogóan rendez. Nem sokkolni kívánnak, hanem megmeríteni bennünket a melankolikusan sötét hangulatban, a reményveszettségben, amely őrületben csúcsosodik ki. A befejezés után pedig el lehet gondolkodni azon, vajon egy önbeteljesítő jóslat, vagy egy valódi átok okozta-e a szörnyű véget...
Az ügyesen összerakott és hangulatos film tartalmaz bizonyos túlzásokat, mint például a hosszas kutatás a lány után, amely bolyongás nyilván az épület borzadályos labirintusát akarja bemutatni, de egy percnél tovább tartóan már kínosan feszengünk, vagy Philip technicolor színekben tündöklő álma, amely szintén a kelleténél jóval tovább tart. Mindezek persze apróságok ahhoz képest, hogy egy feltűnően jó Poe-adaptációt láthatunk, nagyon hatásosan bemutatva, kiemelkedő színészi munkával és rémálom-szerű környezetben.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése