New York, 1999 trópusi hangulatú karácsonyára készülődik a nagyváros, közeledik 2000. Eme időszak különösen alkalmas volt arra, hogy egyesek a világvégét vizionálják, úgy látszik a kerek dátumok félelmetesek. Egy metró alatti barlangban hihetetlen régészeti leletre bukkannak. Az indián származású Karen Goodleaf archeológus meglepő következtetésre jut: a templomos lovagok már Amerika felfedezése előtt megjárták az Újvilágot. Éppen egy talizmánból bányász ki egy különös kulcsot, amikor rárohan egy őrjöngő és morgó férfi - ám váratlan megmentője érkezik, aki egy nagy szöges vaskesztyűvel megöli a támadót, majd se szó se beszéd le akar lépni a lelettel. A nő ezt nem hagyja, követi a nagydarab és szótlan figurát, követelve tőle a világhírt jelentő kincset. Mint kiderül, Lukas Sadorov az ősi templomos lovagrend mai napig létező szervezetének a tagja, majd a hitetlenkedő Karen azt is megtudja, hogy üldözőjük egy testből-testbe vándorló démon, aki a pokol kapujának a kulcsát akarja, mely most az ő kezükbe került. Megindul a menekülés, igyekeznek immáron közösen elpusztítani a relikviát, amely elhozza a világ végét. A démon követi őket és a kezébe kerül az ereklye... Minden áron meg kell állítani a hullaösvényt maga után hagyó gonoszt és csukva tartani az átjárót...
A film természetesen "direct-to-video" és televíziós nyersanyagnak készült. Mindig értetlenséggel fogadtam, amikor valamelyik stúdió összekotor egy halom pénzt forgatásra, díszletre, szereplőkre, drogra, bulikra és még jól is sikerülhetne minden, de az, ami semmibe sem kerül, maga a forgatókönyv, a legszarabb. Csak néhány ötlet, csak néhány frappánsabb társalgás, csak annyi, hogy egy szenzációs felfedezésen ne egy darab régész topogjon, hogy a gépfegyveres gyilkosra legalább egy ember próbáljon meg célozni a rendőrőrs 120 tagja közül, vagy, ha ez már nem megy, legalább ne fussanak a lövésekbe. Hogy Dolph Lundgren, a rendíthetetlen ólomkatona ne csak biblia-idézetekkel kommunikáljon talányosan és egy huszonéves prosti külsejű hölgyről ne kelljen elhinnünk, hogy világklasszis archeológus. Hogy a fél film megindul egy irányba, hogyan semmisítsék meg a kulcsot, majd a végén gyors lezárásként teljesen másfelé evez. Nem sorolom, mert ezek a kis vérpatakok mégsem véreztetik el az egészet. Mert ott van benne a varázs, amiért nem tudsz legyintve a stop gombra nyomni. Összességében mégis egy mozgalmas és szerethető iparosmunka ez. A zene, a képek, a szereplők, a hangulat mind a fényes '90-es éveket idézi, amikor pont az ilyen apróságokon nem akadtak fel. A történetbe belezsúfolva indián rezervátum, nukleáris szemét, Jeruzsálem, titkos rend, pokol és sok gyilkosság. Gyakran ugrott be Chuck Norris "Hellbound" című mozija, amelyben szintén ősi ereklyét kutató démon, régésznő és kemény fiú ugrik össze - majd lefutásként Jeruzsálemben érkezik a végjáték. Ahogyan a rendőrőrs lemészárlása a "Terminatort" idézi, de legyünk bőkezűek, tegyük bele a "Letaszítva" és az "Ítéletnap" című remekeket. Sok kis puzzle, amely azonban összefő szépen a kondérban és egy emészthető levest kapunk. Unatkozni lehetetlen rajta, bár izgalmakkal nem okoz diszritmiát, sok előrelátható eseménye a használt kliséknek köszönhető. Ha a való életben a párbeszédek így folynának, eret harapnék magamon. Talán feltűnő az ingázásom, vajon a sok negatívum mellett hogyan tudnám jóra kihozni a filmet... Na várj: ez egy olyan pizza, amit telepakoltak brokkolival. Ha éhes vagy még befalod azt is, mert a többi feltét jó. Szóval egy igazi B-film 3 millió dollárból egy ikonikus de kissé unott főszereplővel, sok akcióval, sok panellel... Legalább nem olyan szarkupac és idegesítő, mint néhány mozi manapság, hanem élvezhető.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése