Pedig minden olyan remekül kezdődik. Egyszerűen imádni való, egy földi paradicsom, ahová a Cappa család megérkezik. Apa, anya, kisfiú és nővére. Velkám drink a szállodában, első osztályú kiszolgálás és kényeztetés. Persze nem minden ilyen csodás: anya beteg és elhagyni tervezi a családot. Próbáljuk azért kiélvezni ezt a részletnyi mennyországot, van egy fantasztikusan szép partrész, indul is egy kisbusz, hogy a vendégeket eljuttassa oda. A sofőr irányt mutat nekik, majd el is pályázik, miközben nagy reményekkel vágnak át a szűk kis szoroson egy végeláthatatlannak tűnő sziklarengetegben a gyönyörű partra. Már van is ott egy nyaraló, egy híres rapsztár, bár eléggé magába roskadva ücsörög. Majd barátnéja holttestét a partra sodorja a víz. Ez még nem a borzalom, de máris pánikhelyzet alakul ki a kis csapatban. Térerő nincs, ezért valaki elindul segítségért - mindössze pár méternyire jut a visszaúton a járatban, majd eszméletét veszti. Hihetetlen, de igaz: egyszerűen nincs kiút. És még hihetetlenebb, de igaz: a gyerekek pár óra alatt elkezdenek kamaszodni. Anya tumorja gyorsan megnövekszik és a sebek azonnal begyógyulnak. Tudatosul: az idő ezen a helyen felgyorsul, mindannyian sebesen öregedni kezdenek. Az egérfogó rájuk zárult, az óceán felé nincs menekvés, a járat eszméletlenül dob vissza - egyik kedves útitársuk pedig gyilkolásra hajlamos skizofrén. Valami célzatosság lehet abban, hogy pont őket szállították erre a helyre? Túl lehet élni egy ilyen gyilkos tempójú vénülést...?
Nyugtalanító utazásra visz bennünket a történet. Egy reális rémálom, amelyre az ember gyűlöl gondolni, a szomorú és visszafordíthatatlan elfáradás, amelynek végállomása menthetetlenül a pusztulás. Minden instabil, folyamatosan újabb kérdések és felfedezések tartják ébren az érdeklődést. Rájátszanak erre a kamera beállításai, a bizonytalanságot sugalló határozatlansága, a jól érzékeltetett érzelmekre reagáló reakciói. A néző elmerengene a melankolikus mondanivalón, de mindig történik valami, olykor szomorú, olykor izgalmas máskor pedig megrázó dolog, amely nem hagyja nyugodni az embert. Alaphangon nyomasztó minden, zene szinte nincs is, csikorgások, dübörgések dolgoznak együtt a pillanatnyi mondanivalóval. Az idő pedig telik, mintha egy lassan zuhanó repülőn ülnének a szereplők, amelynek ablakában már megjelenik a katasztrófa közeledő helyszíne. Az elkerülhetetlen halál metaforája time-lapse stílusban, persze rejtéllyel és izgalmakkal feldúsítva. Végignézhetjük a létünket gyorsan pörgetve, némi figyelmeztetéssel, jobb, ha nem úgy gondolkodunk, mintha örökké élnénk. Persze prédikálásról szó sincs, csak gondolatébresztésről, hiszen mégiscsak egy misztikus-thrillerről beszélünk. El lehet merülni benne, elvárásokat félredobva... Ha egy szóval kellene jellemeznem az egészet: furcsa. Nem hétköznapi ebben semmi, a megvalósítástól a forgatókönyvön keresztül a láttatott látvánnyal együtt.
De egy levesben nem csak finom hús van, akadnak negatívumok is, az öregedés néha logikátlanul érkezik, kinek jobban, kinek kevésbé. Kétségekkel eltelve nézem, hogy a 6 éves kisfiú hogyan gondolkodhat felnőttként, hiszen pár óra alatt tapasztalatok híján az elméje nem nagyon változhat - az életét mondhatni az óceánparton élte le. Túl könnyű húzás az is, hogy a kis srác mindenkit kikérdez a szakmájáról és nevéről - csak, hogy ezzel majd később ne kelljen szarakodni. A befejezés pedig elveszi a misztikumot és sután egy kutyaközönséges hollywoodi végjátékot kapunk - nem illik bele az egészbe.
Zavarba ejtő alkotás, érdemes megnézni, mert semmi megszokott nincs benne, emellett feszültséggel teli, hangulatos - olykor gondolatébresztő és érdekes.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése