Michael Myers tehát kiszabadul újra és folytatja a szíve szerint neki tetsző foglalatosságot és az előző rész végén felcsillan a remény (már annak, aki nem tudta, hogy folytatódik), hogy sikerült rárobbantani Laurie házát.
Hát nem, piszkosul nem jött össze, ennek örömére hősünk kikecmereg a tűzből és rögvest neki áll redukálni a tűzoltók számát. Ezzel párhuzamosan előkerülnek a réges-régi ismerősök a legelső részből, a túlélő gyermekek, akik felnőttként még mindig nem heverték ki ifjonti traumájukat. Múltidéző jelenetek következnek, aztán a szikár jelen: Laurie kórházba kerül mert fáj a hasa, ami nem is indokolatlan, hiszen konyhakéssel lett beledöfve, nekünk még pár évvel ezelőtt. A város apraja-nagyja feldühödve, élükön a múlt túlélőivel, embervadászatra indulnak, megelégelve Haddonfield turisztikai tönkretételét, amelyet a kisvárosi gyilkos hírneve okozott. Ja, meg biztos rohadtul unalmas lehet, hogy majdnem minden kurva Halloween-t rettegésben kell tölteniük már évek óta, mert az elmegyógyintézetek sosem tudják rendesen bezárni Mikey-t. A csőcselék amolyan Black Lives Matter-hévvel kezd őrjöngeni és a rendfenntartókat félresöpörni. Pisztoly, baseball ütő, shotgun, talán még tortakenő kés is a kezekbe kerül, remek alkalmat adva a kavarodásban annak, hogy tömeggyilkosunk kiélhesse magát. Míg a csürhe egy másik szökött elmebeteget üldöz és kerget a halálba, ő sem rest, melózik rendesen azon, hogy holnap több kenyér jusson a boltokban a város lakóinak. Nagy nehezen kimatekozzák, hová is húz a szíve Myers-nek és igyekeznek ott lecsapni rá. Hogy ez mennyire sikerül? Talán elég annyit mondani: a következő rész innen folytatódik...
Szomorúvá tesz a tudat, hogy az alkotók igyekeztek többé tenni egy jó slashert annál, ami: vérben tocsogó, bodycount-ban szárnyaló horrornál. A tétet megemelték, és belefűztek olyan történetszálakat, drámákat, néha csavarokat, amelyek megfekszik a gyomrunkat. Értem én, hogy ez most mozira készül, igyekezzünk megfűszerezni, felglancolni minden olyan manapság elvárt cuccal, ami majd magasabb polcra helyezi önmagánál a sztorit. Értem, hogy a mai generációnak nem elég az öldöklés, ezért szirupos visszaemlékezések és a káosz közepén nosztalgikus egymásra találások kellettek, csakhogy ezek folyamatosan megtörik az események dinamikáját. A gyakran visszaváltott sebesség döcögőssé tette számomra a filmet, nyugodtan ki lehetett volna vagdosni azt a 20 percet, amivel több a kelleténél. Ennél már csak a balfasz-faktor idegesítőbb, hogy egyszeriben minden hülye cowboy lesz és lőnek bele a vakvilágba, az egész város amolyan fáklyás-kaszás frankenstein-es üldözésbe kezd. Logikus lépés gyilkosunktól, hogy az idiótákat lekaszabolja - magunk sem tennénk másként. A túlzásba hajszolt irracionális reakciók és filmízű viselkedés a hitelesség kárára megy, gyakorta kibillentik a nézőt, aki a lelke mélyén érzi, hogy perpillanat a készítők hülyére veszik őt és csak alibiznek, hogy a középső résznek legyen valami története. És ha már itt tartunk, az izgalomszintet rendesen lecsavarja, hogy jól tudjuk, folytatás is van, nem sok zsetont hagytak ezáltal az asztalon - mert lássuk be: Laurie lánya és unokája nem tétek, senkit sem érdekel a sorsuk, csak az, hogy milyen míves halálesettel gazdagítják a széria kincsestárát. Értem én, hogy szervesen kapcsolódik a két részhez, amolyan összekötő kapocs, de valójában mindenki Laurie és a gonosz összecsapását várja igazán, ám csalódást okoz, olyan, mintha a "Bolygó neve: Halálban" Ripley csak a gyengélkedőben heverészne végig. De lépjünk át a pozitív tartományba is. A gyilkosságok ötletesek, véresek, brutálisak, az imádott zenével együtt pedig libabőrt okoznak. A képiség, a hangulat, a beállítások nagyszerűen hozzák az elvárt horrorfilmes borzongást számunkra, abban nincs is hiba, nem okoz csalódást. Sajnos nehéz legyűrni az a mellékízt a szánkban, hogy ez a rész felesleges volt, csak a két tortakrém közötti száraz tésztalap. Ennek örömére várom a "Halloween Ends"-et és a végső összecsapást.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése