Ez a könyv volt az, amit úgy kellett olvasnom, hogy közben émelyegve undorodtam, gyűlöltem és mégis tovább lapoztam. Minden sora megrázott, összetört és arra késztetett, hogy szedjem össze szilánkokra robbant emberségemet, de egyelőre ez nem sikerült. Nem tudod letenni, de már olyan mélyre nyomták az ásót, hogy a felszín alá hatoljanak, ahonnan nincs visszaút és csak a szenny ömlik és napokig levegőért kapkod a lelked, hogy elfeledd a borzalmat. Régen kiadásra került a zseniális Jack Ketchum műve, de valahogy a sors csak most vetette elém. Nem éreztem úgy, hogy a film megtekintése után nekem feltétlenül szükséges lenne felülni a pokolba zötyögő vonatra. A vászonra készült alkotás is annyira megrázott, hogy lelkileg-nem-liliom kollégáim a végig nézés után percekig nem reagáltak semmire, néma csendben kapkodták a levegőt. És mennyivel intimebb a mocsokba könyékig nyúlni, a lélekgyilkos végzetet nem csak vizuálisan átszenvedni? A gondolatok, a közönytől az undorig...?
Gondolom korunk gyermekeinek ez nem nagy cucc. Van snuff videó, van tiktok, van minden, amit az ember sötétebb fele két pofára zabál. De szeretném azt hinni, nem csak az én lelkemet és szívemet karcolta fel ez a történet. Jack Ketchum egy zseni volt, Isten nyugosztalja. Semmi nem tudna a jóság felé húzni jobban, mint az ilyen regények, amelyek a lelkünk gyertyáit meggyújtva figyelmeztetnek: a gonosz, a pokol az bennünk van, körülöttünk lángol. Nincs természetfeletti borzalom, amely feloldást ad: az emberi psziché fekete mocsarába kell nyúlni, annak is a legszentebbnek tartott vályújába, a gyermekekébe, a kamaszok elméjébe. Semmi nem ad könnyebbséget: nem tudhatjuk, a mi ifjú lelkünk perverz forgása mit dobott volna ki eredményként...
Tegyük hozzá: megtörtént eset alapján készült. Ez a K.O.
Davy 12 éves kissrác, akinek a legjobb barátai a közvetlen szomszédságukban laknak, mind a hárman. A Chandler-familia felmutat mindenféle embertípust... Ruth, az anya, aki férj nélkül a környékbeli tizenévesek istennőjévé válik. Vagány, laza, az a fajta, aki sört és cigit dob a kölyköknek, aztán szégyentelenül beszél az összegyűlt tiniknek a szexualitásról is. Leszármazottjai az elvált és furán viselkedő anya miatt is különösek. Hozzájuk érkezik az apát-anyát vesztett páros, Meg és Susan, a gyámügytől, mert szüleik meghaltak egy autóbalesetben, akik Chandler-ék rokonai voltak... David nézi, ahogyan a családanya Ruth egyre erőszakosabban bánik a befogadott leányokkal. Részvéte azonban kimerül a gyermeki reakciókban eleinte. Ám a lányt egyre brutálisabb testi- és lelki megalázásokba kényszerítik, ami már áttöri az addig némileg szexuálisan felhorgadt fiatal fiú elméjét is.
Nem akarok erről többet írni és nem tudok. Iszonytató ez a tortúra normális lelkeknek. Ketchum igazi amerikai író, laza prózaisága mögött olyan félelmetes dolgok rejtőznek, amelyek bárkit elnyelhetnek. Nem ördögi megszállottság, nem kísértetek, hanem a legrosszabb dolog a világon: az emberi sötét gonoszság, amellyel csak akkor találkozunk, amikor áldozatokká válunk, vagy a híradókat nézzük unottan. Az 50-es évek nyamvadt kisvárosa burkában, az igazi amerikai álom, amely valójában csak a rohadt nagy naivitás, bármi megtörténhet. Elvis dalai mögött ott van a fortyogó és elnyomott emberek felforralt elméje, akiknek az élete vakvágányra futott és ott van a szülőkre utalt kölykök irányításra váró csordája, akik istenként tekintenek a felnőttekre. Ott van a magát felmenteni akaró szemtanú és ott van a bogarakat gyilkoló kis szadista gyerekek öröme. Nem tudsz mit kezdeni vele. Ketchum gyilkosan ír, beleráncigál az emberi gonoszság mocsarába, ahonnan nehéz kilábalni. Lefekvéskor is az eszemben van. Napok óta. A legrosszabb, hogy az író megnyitotta a kurva kaput a kétkedésnek, a fiúgyermekek lelkében, meddig mentünk volna el? Meddig bánthat egy ártatlan, de imádni való női testet az ember, míg kijózanodik? A gyerekek világa milyen és mennyire távolodik el a felnőttektől? Nem időtől és tértől függ. Embertől függ. Ez a legrosszabb, ezért remegett meg a kezem közben, ezért szorongtam, de olvastam megállíthatatlanul, mert át kellett esnem ezen. Olyan, mint egy foghúzás, csak nem könnyebbülsz meg ezt követően, hanem a genny ott marad és az agyadig hatol. Amikor egy kívülálló szemével látjuk a főszereplőt, kólát vedelve és játszadozva, miközben egy kislány meztelenül kikötözve lóg a plafonról. Ha van istentelen és az emberi jellem legmélyebb részeiről mesélő regény, az ez. Lehet olvasni több ezer oldalas szenvedéstörténeteket, Ketchum nyakon fog, mint egy kiskutyát és belenyomja az orrodat a szarba. Komoly ember leforrázva áll és mivel tudja, hogy a világ így működik, napokig nem leli a helyét. Ketchum felemeli a szenvedés alanyát, Meget, aztán sokkolóval támad ránk, bevisz a mélységekbe és csak egy könnyekkel lecsöpögtetett fotóvá fakul a lány, marad a hús, amivé alázták, a hús, amely már nem is ember, dehumanizálva lett, ez az emberi bábú, amivel bármit meg lehet tenni.
Az író már a "The Woman" című filmmel is lerombolta a bennünk felépített tökéletesnek hitt világot, harapófogóba fogott minket, lelki fájdalommal vezetett bennünket a pokolba. Ez a műve pedig iszonyat és lelket felörlő. Mindenkinek nem ajánlom és ajánlom egyszerre. A pokol parazsán jársz majd, de csak vékony talpú papucsban. Olvasd el és kerüld.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése