Schlitter: Gonosz az erdőben - Schlitter (2024)

  A francia horrorfilmek a maguk naturalisztikusságával, a kendőzetlen erőszakosságával, a brutális ábrázolásmódjával még úgy is meghódítják a szívemet, hogy általában igen földhözragadt témájuk van - realizmusuk okán kevéssé merülnek meg a természetfeletti tárgykörében. Egyedinek mondható a filmvilágban ez a látásmód, a ragacsos hollywoodi prüdériát, álszemérmet félrerúgva beleverik a néző orrát az életszagú szennybe, a kegyetlenségbe, néha az elviselhetetlenség határait súroló iszonyatba - pont azért mert az emberi kíméletlenségről regélnek. Ennek örömére vetettem bele magam kora reggel ebbe a filmbe, reménykedve a fentebb felsorolt pozitívumokban.

 Lucas hosszú idő után tér vissza a Vogézekbe, ahol a hegyek közötti kis tanyáról megkapja a hírt: szülei bennégtek a házukban. Magában sötét titkot őriz: 8 éves korában végignézte, ahogyan kegyetlen apja véletlenül elgázolta Mathiast, a barátját és holttestét balesetként feltüntetve szakadékba dobta. Barátnőjével, Julie-val és barátjával Arnaud-dal a temetés után találkoznak Mathias megözvegyült kerekesszékes apjával, aki meginvitálja őket egy kávéra. Amikor végeznek, kiderül: az autójuk lerobbant, maradniuk kell egy éjszakára. Nem is sejtik, hogy kelletlen maradásuk során nem az öreggel való kínos társalgások lesz a legpokolibb, amit át kell élniük...

 Az érzékenyebb emberek már attól kényelmetlenül érezhetik magukat, ahogyan a szinte idegen vénemberrel kell egy légtérben lenni, főként Lukasnak, akiben mély bűntudat bujkál barátjának haláláról való hallgatása miatt. Hamarosan eme lelkiismeret furdalás megoldódik, hiszen az öreg bőségesen tesz arról, hogy alaposan meggyűlölje. A mindeddig rövidfilmekben utazó író-rendező, Pierre Mouchet nem vall kudarcot a drámai pillanatokkal, ahogyan a feszültségtől- vagy éppen a vértől csöpögő jelenetekkel sem. A telezsúfolt ház klausztrofóbiájától az erdő ridegségéig, az öregember nyomasztó kisugárzásától az összeeszkábált halálos csapda iszonyatáig szinte ki sem tudunk lábalni a filmből, olyan erővel ránt bennünket alkotása mélységébe. A forgatókönyv feszes, itt minden egymásra építkezik, nincs nagyon kilógó szál, viszont izgalom annál több, amely könnyedén a hatása alá hajtja a nézőt. 

 Sajnos azonban akadnak olyan motívumok, amelyek viszont megakasztanak bennünket és kilöknek a cselekményből, az a tipikus hiba, amely itt hatványozottan fordul elő az átlaghorrorokhoz képest: ha a főgonoszt leütötted (többször is), akkor verd pépesre a kis fejét és aztán ráérsz ölelkezni, menekülni, vagy akár pacalt főzni is a konyhájában. Természetesen ettől még a film ízes, hangulatos és mindössze 70 perces játékideje miatt elég lényegre törő tud lenni. Van ennek ugyan hátulütője is, hiszen amikor befejeződött, olyan érzésem volt, mintha csak egy fél filmet láttam volna, amolyan gyorskatarzist nyújtott, mintha egy alapos szeretkezés helyett csak sietve a kocsi hátsó ülésén dugna az ember. Ettől függetlenül erősen ajánlott a megtekintése.