Könyv: A. M. Shine: A figyelők

  Jó párszor találkoztam olyan emberrel, aki egy kicsit ferde szemmel néz, amikor kijelentem egy filmről, hogy láttam, de regényben is elolvastam. Aki ezt kihagyja, sok mindenből kimarad. Egy könyvben megértünk motivációkat, látjuk a gondolatokat, nem csak a külső mázt és a cselekedeteket szemléljük, hanem a mozgatórugókkal is szembesülünk. Bőségesebb és részletesebb eseményleírások, nem beszélve az olyanokról, amikor néha szinte csak a neveket és az alaptörténetet veszik át a készítők. Talán egyetlen adaptációt találtam jobbnak az eredetijénél: Stephen Kingtől az Ezüst pisztolygolyókat. Persze ez érthető, a naptár-formában közölt rövid kötet helyett egy személyesebb sztorit kapunk. De térjünk a lényegre.

 Nemrég néztem meg Ishana Shyamalan rendezésében (jó nagy a család, tegnap meg Saleka Night Shyamalannal láttam a Csapdát...) a Figyelőket. Rá pár napra pedig papíralapon is kézbe vettem - és a különbség itt is nagyon erősen érzékelhető volt. Tudjuk le a tartalmat, egyenesen a kötet hátlapjáról:

 "Ez az erdő egyetlenegy térképen sincs rajta. Határához érve minden autó lerobban, így Mináé is. A magára maradt lány betéved a sűrű rengetegbe, aztán meghallja, hogy egy nő azt kiáltozza neki, keressen menedéket a fák között lévő betonbunkerben. Miután bevágódik Mina mögött az épület ajtaja, odakintről sikításokat hall.

A lány három ismeretlen társaságában egy üvegfalú helyiségben találja magát, amelynek lámpája alkonyatkor lép működésbe. Ekkor jelennek meg az erdőben a figyelők, hogy a falon túlról tanulmányozzák emberi foglyaikat, és aki nem ér időben a bunkerbe, arra rettenetes sors vár.

Mina kilátástalannak érzi a helyzetét, és semmit sem ért abból, ami vele történik. Kik azok az idegenek az erdőben? Miért tartják fogva és megfigyelés alatt az embereket?"

 Amit mindenképpen meg kell említenem, az az írás és fordítás minősége: mintha egy szépirodalmi művet vettem volna kezembe. Szép allegóriák, míves mondatok, öröm volt olvasni. Persze itt az ember ne gondoljon a vontatott és unalmas belletrisztikus fennköltségre , a regény ugyanis a filmmel ellentétben pörgős. Nem a misztikussággal hálóz be, amely a Shyamalan családi védjegyként erre a mozira is rányomta bélyegét. Értem én, hogy a kóborlások a ködös és sötét erdőben adnak egy hangulatot a sztorinak, csak éppen én mélabús drámaiságot éreztem könnycseppként lefolyni a képernyőről. (Na, én is tudok ilyen szép metaforákat, na... 🙂 )

 A. M. Shine írása horror, nem szomorkás és lassan folydogáló kissé álmatag mese. Kár volt ezt a fátylat rádobni, elszürkíteni a könyv lapjain élénken menetelő eseményeket. A hangsúly is máshová van helyezve, itt a menekülés nem a csúcspont, mint a filmen, hanem középtájt csak egy lépcső a végkifejlet felé, amely komoly feszültséget is gerjeszt az olvasóban. Persze kapunk a karakterek mellé lélektani leírásokat, sokszor egészen mélyeket, de ennyi kell, hogy ne csak kétdimenziósak legyenek a figurák. Folk horror, de nem pókhálós-gótikus merengő hangulattal. Részemről eloszlatott pár olyan kérdést is, amely a mozin nekem logikailag érthetetlen volt. Nyomasztó, majd felpörgő - váltakozva teszi sebességbe Shine a regényét. A befejezésre sokan panaszkodnak, mert nem tudják, hogy Októberre érkezik a következő rész (amiről már én is tettem ki egy mementót itt...), a "Stay ​in the Light", amelyben Mina megpróbáltatásai folytatódnak. Nekem mindenesetre jöhet, ez a könyv jóval többet nyújt, mint a film. Vedd meg, olvasd el és... maradj a fényben!

 Ui: Valaki segíthetne nekem, hogy vajon hogyan és miért lett Ciara-ból, a porcelán-fehér bőrű, vörös hajú, zöld szemű ír leányból egy fekete nő a filmben? Jó, jó. Csak költői a kérdés, örüljek, hogy nem travi...