Könyv: Philip Fracassi: Fiúk a völgyből


  Nem egyszerű feladat a Balaton partján, a csicsergő strandon egy 1905 viharos telén játszódó borzalmakkal teli könyv világába mélyedni, de hála az író, Philip Fracassi feszes lírájának és a történet kemény tempójának, könnyedén magával ragadott a regény. Most is, mint ilyenkor szoktam, köszönetet mondok az Agave kiadónak, hogy útjára bocsájtották ezt a határozottan rétegművet és egymás után kapjuk a külföldön sikeres horrorokat.

 A mindentől távol eső Szent Vince Fiúárvaházban járunk Pennsylvania állam mélyén. Az árvák és utcakölykök kicsiny társadalmát néhány pap igazgatja, olykor igen kemény kézzel, a nagyon szigorú Poole atya vezetésével. A legidősebb fiú, a 16 éves Peter afféle természetesen kialakult vezetője a srácoknak, lelkiismeretes és szelíd figura, aki papnak készül. 

 Egy éjszakán különös vendégek érkeznek, a seriff és társai, sebesültet hoznak. A meglőtt férfit egy sátáni szertartás közepette kapták rajta és megszállottan viselkedik. Poole atya ördögűzést végezne rajta, de az őrjöngő férfi elszabadul, így végezni kell vele.

 Eme éjszaka után a gyermekek egy része különösen kezd el viselkedni, mintha elszabadult volna valami gonosz és kezdené uralma alá venni az árvaházat. A társaság két csapatra szakad, a jó és a gonosz összecsapása készülődik, amely telve van iszonyattal és vérrel - a sátán tervei szerint...

 A sztori egy része Peter szempontjából mutatja meg az eseményeket, míg a másik fele a történetmesélő szinte érzelemmenetes leírásait nyújtja a borzalmaknak. Mert abban nincs hiány. Fracassi intelligens módon, ámde rideg kegyetlenséggel árasztja szereplőire az iszonyatot. Persze nem merül ki ebben az eszköztára: a minitársadalom és a felnőtté válás koktéljában afféle démoni Legyek uraként is szolgál, amely azonban nem szégyelli a kíméletlen brutalitást is bemutatni. Ahogyan olvasod, ráébredsz, hogy a klasszikus horrorfilmek tökéletes papíralapú manifesztációját tartod a kezedben. Ilyesmi lenne az Evil Dead regényformában... Tiszta és egyenes eseménysor, amely feltartóztathatatlanul és egyre gyorsulva rohan a katasztrofális végpont felé, olykor őszintén szólva kissé túl egyszerűnek is tűnt, de talán ez nem a kötet hibája, hanem én láttam-olvastam már túl sok horrort. Szeretem, hogy kerülőutak nélkül, vegytisztán kapjuk a démonos zsánert, nem egy gyilkos autó, vagy egyetlen megszállt, ám ágyhoz kötött (szó szerint) gyermek közvetíti a gonoszt, hanem az elszabadult démoni fertőzés - amely természetesen még kegyetlenebb azáltal, hogy kiskorúak között arat. Akik nem átallanak húsklopfolóval, ceruzákkal, rozsdás szögekkel, netán vonalzókkal is a halálig harcolni. Persze nem csupán a vérben tapicskolás az egyetlen érv mellette, ugyanis Fracassi szépen alapozza meg a gyanakvás rideg atmoszféráját, amelyből a kissé naiv Peter saját fejezetei zökkentenek ki, ahogyan tisztán mutatják, hogy mi a valóság, hogyan is reagál hitetlenkedéssel az ember bármilyen természetfeletti eseményre, hogy igenis, ez a reális reakció: a tamáskodás. A hétköznapokban nem szállnak meg a démonok kölyköket és előbb hinnénk el bárkiről, hogy szimplán csak ellenségessé vált, mint az ilyen magyarázatot. Ez egy külön jó pont még az írónak.

 Természetesen tartalmaz felemelő pillanatokat is, nehéz nem meghatódva olvasni néhány eseményt, megtérést és hősies villanásokat. Mindenképpen csakis ajánlani tudom, hazánkban még nem nagyon jelent meg a horror eme alzsánerében regény. Sötét, offenzív, hátborzongató és felemelő.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © Villámkritikák Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur