Szerencsére az előzetes volt olyan meggyőző, mint a mellékelt fülszöveg, szóval megkapta a pozitív jelzést és felnyitottam a sorompót előtte. Még túl kellett esnem ama akadályon is, hogy 2 óra 7 perces idejével nem volt mindegy, mikor kezdem el nézni, este nyolc után már esélytelen egy hétköznap a végignézése - és én valamiért egy félbeszakított filmet már másnap sem szívesen folytatok. Kidob a ritmusból, megtörik a dinamika, mint egy meccsen, ahol a gyenge ellenfél állandóan eldobja magát. Miután elsoroltam itt a saját érzéseimet, következzék a sztori:
Párhuzamosan készül két magasan képzett ügynök-mesterlövész egy titkos feladatra - a világ két végéből, nyugatról és keletről. Levi, a rémálmoktól űzött magányos amerikai férfi és Drasa a litván nő, aki haldokló apját hagyja el az egy évig tartó küldetésért. Meglepő helyre kerül a két idegen: egy hatalmas és titokzatos szurdok két egymástól távoli lőtornyában kell teljesen egyedül őrizmi a helyet, hogy a több védelmi vonalon túl semmi ne jusson fel a külvilágba odalentről. A titokzatos megbízatás egyik előfeltétele: nem szabad kommunikálniuk egymással. Az idő lassan telik társtalanul, mígnem egy este mégiscsak felveszik a kapcsolatot, táblákon üzenve. Majd belekóstolnak a rejtélybe is: szörnyű emberszerű teremtmények kapaszkodnak fel a szakadékból, amelyektől vállvetve védik meg magukat és egymást. A két magányos lélek egyre inkább vonzalmat és vágyódást érez a másik iránt, mígnem a kibontakozó románc megfejeléseként Levi átruccan kötélpályán a hasadék felett, hogy vonzalmukat megkoronázzák. Az együtt töltött kellemes idő azonban tragikus véget ér: Levi elindul vissza őrhelyére... De lezuhan a hasadékba. Kedvese, Drasa nem rest ejtőernyővel éppen megtalált párja után ugrani az ismeretlenbe... Maga a pokol várja odalent őket.
Nincs gáz: a bimbózó szerelem szárba szökkenése (beh szépen fejezem ki magam...), nemcsak szórakoztató és kedves jelenség, hanem teljesen átélhetőre is sikerült, jó érzékkel mutatták be a két figurát, akik nem csak a világtól elszakítva magányosak, hanem még mikor a világban éltek, akkor is azok voltak. Sorsszerű a "Similis simili Gaudet" mentén az egymásba bűvölődés. A rejtély pedig folyton piszkálja a nézőt, nem hagyja nyugton, nincs olyan lélekmelengető pillanat, amikor megfeledkeznénk róla, hogy itt valami sötét és baljós dolog vár mind a nézőkre, mind a boldogságba épphogy belekóstoló párosra. Aztán elszabadul a pokol, igazi rémálomba csöppenünk, már maga a szurdok is egy infernális hely, hát még odalent a folyamatos veszélyt hordozó lények. Mivel főhőseinket sikeresen festették fel nekünk, így valódi aggodalmat érez az ember a karakterek irányába, amelyet tetéz a különös és hátborzongató hangulatot hordozó világ, ami feltárul előttünk. De nincs megállás: folyamatos akciók emelik az izgalmakat, néha kimondottan megrázó szintre. A titok persze kissé elcsépelt, de oda se neki, olyan okosan készítették el a filmet, hogy nem sokat rágódunk ezen, hiszen lépten-nyomon az életveszélyben vergődő párért meredünk feszülten a képernyőre. Mint említettem, a szerethető szereplők magasabb tétre emelik az egészet, szimpátiánkkal az együttérzésünket is elnyerték, ezáltal kaput nyitva annak, hogy ne lélektelen figurák sorsát nézzük unottan. A rendezés és a kameramunka, az érzékletes hátterek is nagyon rendben vannak, a Norvégiában forgatott helyszín tökéletes. Bár néhány kérdés természetesen nyitva marad, ha kilépünk a hatása alól, nem áldoznám fel ezt az élményt azzal, hogy nekiálljak ezt a formás diót feltörni és farigcsálni. Ez így jó, ahogy van, engem teljesen megnyert, nevezzetek érzelgősnek, de élvezettel figyeltem minden pillanatát. Nem is vagyok igazi filmkritikus, (mondjuk ezt sosem állítottam magamról...)
Erről jut eszembe: Mi a közös a nőgyógyászban, és a filmkritikusban? A hibát keresik ott, ahol más az élvezetet.
Nézd meg ezt a filmet. Tényleg érdemes rá.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése