Damian Mc Carthy író/rendező első nagyjátékfilmje, véleményem szerint, erősen meg fogja osztani azokat, akik (remélhetőleg ezen ajánlót követően) a megtekintése mellett döntenek, ugyanis legalább annyi érv szól amellett, hogy minden lassúsága, kuszasága, ki nem bontott háttértörténete, a szereplők motivációinak és magának a a történetnek az egyértelművé nem tétele mellett is egy nagyon jó filmmel van dolgunk, mint amellett, hogy a Caveat egy feleslegesen elnyújtott, a rendező ötlettelenségét művészieskedéssel palástolni próbáló katyvasz. Talán mindkét megállapítás túlzás, és egyik sem állná meg a helyét igazán, de az biztos, hogy legalább annyi elégedett, mint amennyi elégedetlen ember lesz azok között, akik veszik maguknak a fáradságot (ami az első fél órát tekintve akár tényleges fáradságot is jelenthet) és türelmesen végig nézik az alig másfél órás játékidőt. Ami közel sem számít soknak, de a Caveat esetében bizony annak tűnhet. A mai, sodró lendületű, minden percre újabb és újabb történéssel, ijesztgetéssel előrukkoló, a néző idegeit és koncentrációját a végletekig igénybe vevő filmekhez szokott filmfogyasztónak mindenképpen. Nem tagadom, hogy a film elején, a Hammer Stúdió gótikus horrorjait megidéző sztoritól és atmoszférától eksztatikus állapotba került nézői lelkem az első fél óra után erősen elgondolkodott azon, hogy a kétségtelenül hátborzongató helyszín és hangulat, a történet alatt mindvégig ott hömpölygő, dark-ambientre hajazó fájdalmasan szép zenei kíséret ellenére érdemes-e az időmből további tíz perceket adnom arra, hogy Damian Mc Carthy alkotásával megbarátkozzam. Az elgondolás, hogy az információkat lassan csöpögtetik, a megfejtést a lehető legtovább titokban hagyják, nélkülöznek mindenféle hatásvadász, bazári ijesztgetést és a percenkénti sokkolás helyett a lehető legtovább feszítik a néző idegszálait nem rossz és nem is újkeletű, de van ebben még mit tanulnia az elsőfilmes rendezőnek. A hangulatteremtés kifogástalan, a zeneszerzői és operatőri munka is rendben volt véleményem szerint és azzal a kritikával sem értek egyet, hogy a szereplők jellemrajza, motivációinak megírása elnagyolt lett volna. Hogy nem lehetett azonosulni a főszereplő, a Jonathan French által alakított, Isaac karakterével. Annak ellenére sem tartom igaznak, hogy valóban nem sok minden derül ki Isaac cselekedeteinek mozgatórugóról. Számomra mégis valamiért a legelső perctől kezdve hiteles, érthető, átélhető minden, amit tesz és mindvégig képes voltam együtt érezni vele és drukkolni neki, hogy életben maradjon a film végére. Még akkor is, ha a kezdeti makulátlannak tűnő jellemére valami titokzatos, ki nem mondott, de azért sejtetett, sötét múlt vetült. Barátja, a Ben Caplan által alakított Moe Barrett iránt pedig a film kezdetétől fogva erős ellenszenvvel viseltettem, holott az ő karakterének háttértörténete még annyira sem volt megírva, mint Isaacé. De kinek lenne szimpatikus egy olyan figura, aki egy súlyos balesetből éppen csak felépülő, amnéziával küzdő, majdhogynem magáról sem tudó barátját csak azért keresi fel, hogy a mentális problémákkal megvert unokahúgára, aki a világtól elzártan, egy sziget egyetlen épületében, egy erősen elhanyagolt, kísérteties kúriában él, öt napig vigyázzon. Olga (Leila Skyes) valaha együtt élt a szigeten a szüleivel, Barret testvérével és annak feleségével, amíg az apja főbe nem lőtte magát a kúria pincéjében az anyja pedig nyomtalanul el nem tűnt. Azóta eltelt nyolc év és Olga, a szorongásaitól és félelmeitől megvert lány nem képes elszakadni az egykori szülői háztól. Bármilyen szörnyűségek is történtek ott, rendszeresen átevez a szigetre és a lassan elrothadó házban tölti napjait. Barrett pedig érthető okokból irtózik a gondolattól, hogy abban a házban, ahol a testvére átlőtte a fejét, időzzön egy zavarodott, gyámságra szoruló lánnyal, akkor is, ha az történetesen az unokahúga. Logikus, de mégis ellenszenves tőle, hogy ezt a kényelmetlen és hálátlan feladatot másra hárítja át. Az, hogy ezt egy olyan barátjától kéri, aki még nem épült fel egy súlyos balesetből, aki még szintén kezelésekre szorulna, Olgához hasonlóan, az egyenesen aljas húzás. Isaac nem is szívesen mond igent Barrett kérésére, de egyrészt képtelen a logikus gondolkodásra, másrészt mindössze öt napról van szó, amit igen bőkezűen honorálna egykori barátja.
Az igazi nehézségek természetesen csak azután következnek, hogy Isaac, elsősorban a pénz miatt, rábólint Barrett ajánlatára és beül a csónakba, amivel áteveznek a szigetre Olgához. A lényegi dolgok már csak ott derülnek ki. Hogy Olga nem engedi, hogy bárki is a közelében legyen, hogy dühkitörései vannak, hogy a sziget teljesen lakatlan, hogy Isaacnek egy rögzített láncon végződő hámot kell viselnie amíg ott van, hogy véletlenül se tudjon Olga közelébe menni. Az egész feladat kezd szürreálissá és nyomasztóvá válni Isaac számára. Barrett pedig beül a csónakba és magára hagyja barátját, kettesben a zavarodott lánnyal egy meglehetősen nyomasztó hangulatot árasztó, romos házban.
A hangsúly ezt követően sem a történéseken, sokkal inkább a sejtetésen van. Hogy valami (vagy inkább semmi) nem igaz abból, amit Barrett elmondott, hogy Isaacnek nem azért kell ott lennie elsősorban, mert a barátja nem kíván a mentálisan labilis unokahúgára felügyelni. Hogy Iscaac nagyon is nyomós okból került oda, hogy Olga és ő nem ismeretlenek egymás számára. De többet nem szeretnék elmondani a történetből, egyrészt, mert nem biztos, hogy az én teóriám a helytálló, másrészt azért, mert mindenkinek megadnám a megfejtés lehetőségét. Legalábbis azoknak, akik ezt a rendkívül lassan építkező, iszonyúan nyomasztó hangulatú, inkább lélektani horrornak címkézendő filmet meg kívánják nézni. Gyanítom, nem ők lesznek többségben, de azt hiszem, ők nyernek vele inkább és nem azok, akik váll rándítva más film után néznek, vagy féltávnál kikapcsolják. Nehéz dió a Caveat, sok elsőfilmes hibával, talán nem eléggé jól kidolgozott forgatókönyvvel, de egy kellemes színfolt a sok tucatfilm között.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése