Virginie egy farmot vezet, ahol hármasban élnek kisfiával Gaston-nal és kamasz lányával Laura-val. Férjét elveszítette és egy kicsit az eszét is, amikor úgy döntött, kecskék tenyésztése helyett inkább sáskákat szaporít, hogy a sok elmebeteget jóllakassa, akik szerint a bolygót a húsevés pusztítja ki, meg akik szerint jobb lenne, ha a fehér emberek nem szaporodnának. Vállalkozása azonban reménytelennek tűnik, miközben gyermekeit bolond anyjukkal csúfolják. Nem tud annyit tenyészteni a rusnya rovarokból, hogy meg tudjanak élni és az átvevők sem akarják pénzbe fojtani. Laura rosszul viseli a helyzetet, anyját hibáztatja az egzisztenciális válságért, amelybe hóbortja sodorta őket. Virginie is az összeomlás határán leledzik, amikor egy kis véletlen baleset folytán észre veszi, hogy a sáskák nem csak, hogy oda vannak a vérért, hanem őrülten szaporodni kezdenek és nagyobbra nőnek az életadó nedvtől. Újabb és újabb fóliasátrakat kezd állítani a gyarapodó rajnak.
Eleinte magát csapolgatja, hogy etesse az egyre agresszívabb tömeget, aztán literszámra rendeli a vért. Kis időre mintha helyreállna a helyzetük, de még több kell, hogy anyagilag is jól járjanak, ráadásul anyu megszállottja lett a pénzkeresés eme módjának és bizonyítási vágyának. Ennek természetesen csakis tragédia lehet a vége.
A film inkább dráma, amiben horror is előfordul, tulajdonképpen az utolsó negyedéig csak az érezhetően közeledő balvégzet szorítja össze gyomrunkat. Az anya szemmel láthatóan elvesző kontrollja magában hordozza a potenciális katasztrófát. Itt aztán nem láthatunk hollywoodi-módra városokra támadó gyilkos sáskarajt, könnyedség még nyomokban sem lelhető benne, a tragédia egy kis közösség kamara-drámája. Az események lassan guruló tekegolyóként egyenes pályán haladnak a katarzisig, egyre nyomasztóbb hangulatban. Mivel egy zárt körben játszódik, számíthatunk az erősebb és mélyebb karakterábrázolásra. A sötét hangulat átüt a napfényes pillanatokon is, a reményvesztettséget tökéletesen ültették bele minden pillanatba. A szereplőgárda jól teljesít, kiemelten az őrület határán billegő anya, de a gyermekeit játszó ifjak is dicséretesek. Sokkal több is lehetett volna, hiszen az ötlet meg volt benne, a lehetőség több áldozatra, vérre, gyilokra, ám az alkotók mást akartak, némi lelket is belevinni. Akár láthatjuk hasonlatként az emberi türelmetlenség és pénzhajszolás következtében elszabaduló szörnyűségként is...
Nem vagyok maradéktalanul elégedett, de semmiképpen nem bánom a 100 percet, amit rááldoztam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése