Teljesen véletlenül bukkantam rá erre a könyvre a könyvtárban. Annyit azonnal elárulhatok: meg is fogom vásárolni hamarosan, mert ott kell lennie a polcomon. Max Brooks neve nem ismeretlen a horror-rajongók előtt. No nem azért, mert az ismert Mel Brooks (filmrendező, forgatókönyvíró, zeneszerző, zeneszövegíró, komikus, színész és producer) fia, hanem mert ő írta a világhírre szert tett "World War Z"-t, amely zombi-filmként világsztárokat vonultat fel, szóval általa átlépte az ingerküszöböt a műfaj. Lássuk a medvét (vagy esetünkben a nagylábot...):
Greenloop egy elzárt kis közösség, amely a Mount Rainier lábánál fekszik. A mindössze hat okosotthonból és egy közösségi házból álló mini-település lakói vissza akarnak illeszkedni a természetbe, ezért zárkóztak el a társadalomtól. Minden környezetbarát, napelemes, lakásaikat iPhone-ról irányítják, bevásárolni drónokat küldenek. A zöld utópiába azonban hiba csúszik: kitör a vulkán, amely pillanatok alatt elvágja a külvilágtól a felső osztálybeli kommunát. A hírek alapján lassan tudatosul bennük, hogy a felmentő seregre még jó ideig várhatnak, hiszen azoknak bőven akad dolguk a környékben elszabadult lázongásokkal és mentőakciókkal. A szétzilálódó kis csapat egy része felismeri, túlélésük záloga a közelgő télre való felkészülés. Ám nem csak az állatok menekülnek a hegység dús és sötét erdeiből... Az eddig legendának tartott lények is megérkeznek. Éhesen. És nem érik be csupán a komposztáló maradékaival. Emberhúst akarnak...
A regény zseniális és letehetetlen. Ahogyan a "World War Z", úgy ez is dokumentarista horror, a főhősnő Kate Holland, akinek a pszichoterapeutája tanácsára vezetett naplóját olvashatjuk, megtűzdelve interjúkkal és valós beszámolókkal a jetikről. Mindemellett nagyszerű kórképe a manapság divatossá lett zöld és ökocentrista hullámnak, azoknak a félnótásoknak, akik leállítanák az atomenergiát, aztán a sötétben ülve siratnák az internetet a Starbucks romjain. Azoknak, akik szerint az emberiség felesleges ezen a szent bolygón és az anyatermészetet nem szabad megbolygatni - mindemellett természetesen legyen wi-fi és foggal-körömmel kapaszkodnak ebbe a konformista hippi-elmebajba. Ahogyan az író megfogalmazza Greenloop ars poeticáját: "az emberek csak a bajnak vannak. A természet a barátunk."
Mindez persze addig kényelmes és fenntartható, míg a valóság arcon nem csap: az emberiségnek folyamatosan küzdenie kell évezredek óta a megmaradásáért és a természet nem a haverunk. Ezzel kell tehát szembesülnie az elkényelmesedett csoportnak, akik Rousseau-ban és Marx-ban, jógában és feminizmusban rendkívül kiműveltek, hódolnak a természetnek, de semmit sem tudnak róla, még annyit sem, hogyan kell babot csíráztatni. Szép karakterfejlődés, ahogyan végre talpra állnak a szereplők, ki így-ki úgy és valódi emberré válnak a valósággal megütközve, felébrednek alapvető ösztöneik az életben maradás kihívásaira. Hiszen napjaink világfelforgató idiotizmusai is pillanatok alatt eltűnnének, ha veszély fenyegetné az emberiséget. A küzdelem a túlélésért visszaadja az emberi méltóságot és életösztönt: védeni a társainkat, önfeláldozást, harciasságot, férfiasságot, nőiességet, bátorságot, mindazt, ami kiemeli az állatok közül az emberi lényt. Ennek jelképe Mostar, az európai nő, aki a délszláv háború túlélője és ezáltal jobban átlátja a helyzetet, vezéregyéniséggé válik. Brooks prózája kiválóan alkalmas mindennek közvetítésére, a "devolúcióra" (a könyv eredeti címe ez...). Persze nem prédikálni akar, megmarad a horror mezsgyéjén is, egyensúlyban tartja mondanivalóját az izgalmakkal és a feszültséggel. Alaposan utánajárt a bigfoot-jelenségnek, kaphatunk idézeteket alapművekből eme témáról, ahogyan teóriát is a misztikus lények létezéséről, persze nem szájbarágósan, hanem találgatásként, amelyek a kötet keretein belül elfogadható zsinórmértéknek tűnnek. Itt nem csak ezeknek a szörnyetegeknek az ösztönlétéről van szó: sokkal érdekesebb szempont az ember visszafejlődése az alapokra, a harciasságra, a vadász és gyilkos indíttatásra, gyűlöletre, amely csúcsragadozóvá emelt bennünket és amelyet manapság színes leplekbe burkolva próbálnak kiölni belőlünk. Az elfojtott vérszomj kiszabadulása felszabadító, az események borzalmasak, de megmutatják, miért ülünk a táplálékpiramis tetején. A közösség bemutatása kissé döcögős az elején, bár tanulságos, majd a klasszikus horror-séma következik, ahogyan lassan bevezetődünk a szörnyűségekbe, mígnem elszabadul a pokol, ahol már nincs kecmec, vagy ők, vagy mi. Hajnalig olvastam, csak hogy a végére érjek, nem tudtam volna aludni a befejezésig. Hogy azoknak is kedvezzek, akik a horror kevéssé intellektuális részéért rajonganak, (bár azok idáig úgysem jutottak el az olvasásban...); van benne bél, vér, halál, szörnyek, mészárlás és beszarsz rajta. Mindenképpen olvasd el..
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése