Felvetődik majd benned, amikor az oly' sok elpazarolt időre gondolsz, hogy ez alatt az 1 óra 44 perc alatt ezer sokkal szórakoztatóbb dolgot is tehettél volna, például érzéstelenítés nélkül harapófogóval kihúzni saját fogaidat, vagy a lábujjaidat kalapáccsal összezúzni... A 203-as szoba olyan hely, ahová jobb, kedves Néző, ha sosem lépsz be. Egy japán regény alapján adaptálták szerencsétlenségünkre és megfordul a fejemben, vajon az alapanyag volt ilyen szar, vagy csak az átültetés folyamán konvertálódott ürülékké...? Na, de ereszkedjünk bele...
Kim és Izzy a legjobb barátnők és közös lakást bérelnek egy épület 5. emeletén, amely igazi régimódi tapétával és bútorokkal várja őket, továbbá egy különös festett ablakkal... Az egész szinten csak ők laknak és különös főbérlőjük. Kim éppen belevág az újságíró-szakba, miközben Izzy színésznőnek készül és alkoholistának. Nemrég halt meg az anyja, amelyet követően öngyilkossági kísérleten is túl van. Kim szobájának falán egy lyuk van, amelyben egy nyakláncot találnak, Izzy viselni is kezdi. Egyre furcsább dolgok történnek, Izzy alvajárni kezd, barátnőjének pedig víziói támadnak. A depresszív lányra egyre rosszabb hatással van a hely, emiatt lakótársa frissen megismert barátjával nyomozásba kezd a bérlemény múltját illetően. Jó helyen kutatnak, mint kiderül, sötét titkokat rejt a 203-as szoba, már csak az a kérdés, sikerül-e elhárítani egy közeledő tragédiát...?
Már maga a történet is sematikus, de, mint a "The Cellar" esetében megállapítottam, lehet nagyszerű alkotást is ráépíteni a megszokott panelekre. Na itt ez nem sikerült. A kliséhalmazt megkoronázták valami elképesztően fárasztó és nyögvenyelős sztorival, antipatikus szereplőkkel és elviselhetetlen vontatottsággal. Mindehhez adódik a dramaturgia borzalma, a párbeszédek kimerítő locsogások, az állandó szenvelgés pedig elviselhetetlen. Mintha valami rosszul megírt dráma forgatókönyvébe belekeveredett volna egy gagyi horror néhány lapja (de tényleg csak néhány...) és gondolkodás nélkül leforgatták volna. Az élményt kiteljesíti a magyar szinkron, mert úgy tűnik, az utcáról rángattak be válogatás nélkül bárkit, hogy olvassák már be ezt a véghetetlenül unalmas kommunikációs csődöt. A történet összecsapott, egyszer csak belekerül valami kelta háborús istenség, de csak mellékszálként a két leányzó magánéleti nyomora mellé. Nem hiányozhat az LMBTQ propaganda sem, hiszen 2022-t írunk, mindenképpen be kellett egy ilyen teljesen felesleges és indokolatlan, történetben semmit nem számító érzékenyítő-leckét erőszakolni, de ugye a szovjet filmekből sem maradt ki soha a kommunizmus agitálása. Hová is lennénk továbbá a táncoló balerinás zenélő doboz nélkül, amely minden ócska kísértethistória kelléke, no meg a félhomályos szobában pislogó lámpák nélkül. Láthatjuk jól, minden olyan sablont felhasználtak, amitől egy horrorfilm jellegtelenné válik, sőt, kimondottan ellenszenvvel nézzük az ezerszer eljátszott bohóctrükköt, mert zavaróan hülyére akarnak venni ezzel bennünket. Néhány jumpscare azért belehullott a masszába, de tudjuk jól, ettől még valami nem lesz horror, továbbá a sötét alagsorban történő hosszas botorkálástól sem. Őszintén szólva néha belepörgettem, mert az elnyújtott kínlódás már agyzsibbasztóan hatott és éreztem, ha nem teszem meg, semmi nem ment meg attól, hogy öntudatlanságba hulljak. A két főszereplő leány pedig roppant idegesítő, úgy viselkednek, mint a 10 évesek, tetteik és gondolataik alapján is, karakterük pedig üres, mint a locsogásuk. Eredeti gondolatot nem tartalmaz, ahogyan félelem- és izgalomfaktort sem, ez egy folyamatos üresjárat.
Ez a film pontosan 1 óra 44-perccel hosszabb, mint kellene... Inkább nézd, ahogy szárad a fal, ha meg lyuk van rajta inkább legyen az Gloryhole...
Ui.: Ha a lakásban borzalmas szag szivárog a falból, miért nem lehet szólni Józsi bácsinak, a kőmívesnek, hogy basszon már oda egy féltéglát meg egy kis habarcsot abba a folytonossági hiányba...?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése