Könyv: Leigh Clark: Húsevő

  Aki jár bolhapiacra, az ismeri azt az érzést, amikor megremeg a kéz és a pulzus felgyorsul a birtoklási vágytól, mert olyan dolog bukkan fel előtted potom pénzért, aminek létezéséről eddig nem tudtál, de innentől kezdve az minden vágyad... Nos, ez az érzés, ez az ösztön verte félre a harangot két fülem között, amikor a "regikonyvek.hu" oldalon a thriller szekciót nézegetve, horror után szimatolva ráleltem erre a könyvre. Nem hiszed el, de mindössze 400 forint volt. (Most is kapható egy példánya...) Persze a postaköltség miatt tovább kotorásztam, hogy valóban megérje megrendelnem egy ilyen olcsó kötetet az 1500-as szállításért, de ezt a fogást nehéz lett volna felülmúlni. Itt mondok köszönetet egyes 90-es évekbeli kis kiadók bátorságáért, amiért megpróbálkoztak a lehetetlennel és bátran nem csak biztosra mentek, hanem merítettek teljesen ismeretlen alkotók műveiből is. Manapság nagyrészt a piac kimerül az híres nagy nevekben, akiknek műveit garantáltan el lehet adni, anyagi kockázat nélkül. A Kinizsi Kiadó gondolt egyet 1998-ban és lefordították ezt a vérbeli horror-ponyvát, amely után mind a tíz ujjam megnyaltam. Leigh Clark-nak ezenkívül még négy regényéről tudok, szerencsére mind a négy a mi kedvenc műfajunkat erősíti - sajnos ezek Magyarországon elérhetetlenek, hacsak nem nyerek a lottón és alapítok egy könyvkiadót. 

 Nézzük a történetet, egyenesen idemásolom a fülszöveget:

 "Egy mindentől elzárt antarktiszi kutatóállomáson a természettudósok egy kis csoportja olyan felfedezést tett, ami csak egyszer fordulhat elő egy ember életében. Hosszú idő óta először kerül szemtől szembe az ember a történelem előtti időszak abszolút uralkodójával – a fenséges Tyrannosaurus rexszel. A természettudományos felfedezéstől elvakult tudósok csak a szenzációra, a világhírre gondoltak, hogy mekkora értékkel járulnak hozzá a modern tudományokhoz. Hamarosan ráébredtek a megváltoztathatatlan tényre: amikor az állat életre kelt, azonnal élelemre volt szüksége. Ő pedig más volt mint sok kihalt társa, hiszen ez egy … Húsevő."

 A sztori persze nem csak ennyi, ez jelentősen le van egyszerűsítve, hiszen hőseinknek nem csak a ragadozóval kell megküzdeniük, hanem az emberi gonoszsággal is. A regény a Jurassic Park után íródott, de azzal ellentétben ez egy vérbeli horror, ahol nem tömik a fejünket mindenféle érdektelen adattal, egyszerűen csak szórakoztatni akar bennünket az író. Úgy érzem, talán a "Carnosaurus" erősebb inspirációja volt a könyvnek. A Déli-sarki bázis, mint helyszín, tökéletes, amely a sivár jég és az állandó viharok birodalmában szinte teljesen izolálva van a külvilágtól és aki komolyabb felszerelés nélkül elhagyja, annak hamarosan fagyhalál a jussa. Itt kel ki a tojásból a szörnyű teremtmény, amelynek növekedése szinte napok alatt megtörténik a sugárzó anyagoknak kitéve. A hatalmas felfedezésnek örvendező csapat azonban nem számol a történelem előtti ismeretlen lény intelligenciájával, hatalmas erejével és vérszomjával. Az elszabadult állat ostrom alá veszi az állomást és elképesztő tempóval falja fel, tépi szét az embereket. Mindeközben a fogyatkozó csapat két táborra szakad, hiszen embernek ember is a farkasa, nem csak a tirannoszaurusz. A gyorsan beinduló, minden unalmas mellékszálat nélkülöző, kimondottan a cselekményre fókuszáló sztori magával ragadó tempóval sodorja az olvasót és egyszerűségében sem bugyuta. Persze, mint írtam, ez egy ponyvaregény, nem egy disszertáció, netán metafizikai elmélkedés - szóval érdekes, izgalmas és olykor fordulatos is. Kalandregényes, tartalmaz egy önfeláldozó hőst és persze egy eleinte kissé idegesítő, később azonban szimpatikussá váló hősnőt. Néha ugyan belebotlunk olyan ismétlődésbe, miszerint a szörnynek mindig húscafatok vannak a fogai között és forró, döghússzagú a lehelete... De ki nézi ezt, amikor számolatlanul mészárolja az embereket, nem csoda, hogy fogpiszkáló híján efféle szájhigiéniás problémái vannak. Jól megírt és olvasmányos könyv, ha lett volna időm rá, egy nap alatt kiolvasom azt a 384 oldalt. A vége felé pedig már hajnalok hajnalán felkeltem, hogy visszakerüljek az Antarktiszon leselkedő veszélyek világába. Csakis ajánlani tudom, örömmel tölt el, hogy egy újabb kis könyvunikumra leltem - ráadásul olcsó is. Csapj le rá.

A 203-as szoba - Room 203 (2022)

 

Ez a film az, amire a halálos ágyadon is emlékezni fogsz!

Felvetődik majd benned, amikor az oly' sok elpazarolt időre gondolsz, hogy ez alatt az 1 óra 44 perc alatt ezer sokkal szórakoztatóbb dolgot is tehettél volna, például érzéstelenítés nélkül harapófogóval kihúzni saját fogaidat, vagy a lábujjaidat kalapáccsal összezúzni... A 203-as szoba olyan hely, ahová jobb, kedves Néző, ha sosem lépsz be. Egy japán regény alapján adaptálták szerencsétlenségünkre és megfordul a fejemben, vajon az alapanyag volt ilyen szar, vagy csak az átültetés folyamán konvertálódott ürülékké...? Na, de ereszkedjünk bele...

 Kim és Izzy a legjobb barátnők és közös lakást bérelnek egy épület 5. emeletén, amely igazi régimódi tapétával és bútorokkal várja őket, továbbá egy különös festett ablakkal... Az egész szinten csak ők laknak és különös főbérlőjük. Kim éppen belevág az újságíró-szakba, miközben Izzy színésznőnek készül és alkoholistának. Nemrég halt meg az anyja, amelyet követően öngyilkossági kísérleten is túl van. Kim szobájának falán egy lyuk van, amelyben egy nyakláncot találnak, Izzy viselni is kezdi. Egyre furcsább dolgok történnek, Izzy alvajárni kezd, barátnőjének pedig víziói támadnak. A depresszív lányra egyre rosszabb hatással van a hely, emiatt lakótársa frissen megismert barátjával nyomozásba kezd a bérlemény múltját illetően. Jó helyen kutatnak, mint kiderül, sötét titkokat rejt a 203-as szoba, már csak az a kérdés, sikerül-e elhárítani egy közeledő tragédiát...? 

 Már maga a történet is sematikus, de, mint a "The Cellar" esetében megállapítottam, lehet nagyszerű alkotást is ráépíteni a megszokott panelekre. Na itt ez nem sikerült. A kliséhalmazt megkoronázták valami elképesztően fárasztó és nyögvenyelős sztorival, antipatikus szereplőkkel és elviselhetetlen vontatottsággal. Mindehhez adódik a dramaturgia borzalma, a párbeszédek kimerítő locsogások, az állandó szenvelgés pedig elviselhetetlen. Mintha valami rosszul megírt dráma forgatókönyvébe belekeveredett volna egy gagyi horror néhány lapja (de tényleg csak néhány...) és gondolkodás nélkül leforgatták volna. Az élményt kiteljesíti a magyar szinkron, mert úgy tűnik, az utcáról rángattak be válogatás nélkül bárkit, hogy olvassák már be ezt a véghetetlenül unalmas kommunikációs csődöt. A történet összecsapott, egyszer csak belekerül valami kelta háborús istenség, de csak mellékszálként a két leányzó magánéleti nyomora mellé. Nem hiányozhat az LMBTQ propaganda sem, hiszen 2022-t írunk, mindenképpen be kellett egy ilyen teljesen felesleges és indokolatlan, történetben semmit nem számító érzékenyítő-leckét erőszakolni, de ugye a szovjet filmekből sem maradt ki soha a kommunizmus agitálása. Hová is lennénk továbbá a táncoló balerinás zenélő doboz nélkül, amely minden ócska kísértethistória kelléke, no meg a félhomályos szobában pislogó lámpák nélkül. Láthatjuk jól, minden olyan sablont felhasználtak, amitől egy horrorfilm jellegtelenné válik, sőt, kimondottan ellenszenvvel nézzük az ezerszer eljátszott bohóctrükköt, mert zavaróan hülyére akarnak venni ezzel bennünket. Néhány jumpscare azért belehullott a masszába, de tudjuk jól, ettől még valami nem lesz horror, továbbá a sötét alagsorban történő hosszas botorkálástól sem. Őszintén szólva néha belepörgettem, mert az elnyújtott kínlódás már agyzsibbasztóan hatott és éreztem, ha nem teszem meg, semmi nem ment meg attól, hogy öntudatlanságba hulljak. A két főszereplő leány pedig roppant idegesítő, úgy viselkednek, mint a 10 évesek, tetteik és gondolataik alapján is, karakterük pedig üres, mint a locsogásuk. Eredeti gondolatot nem tartalmaz, ahogyan félelem- és izgalomfaktort sem, ez egy folyamatos üresjárat. 

Ez a film pontosan 1 óra 44-perccel hosszabb, mint kellene... Inkább nézd, ahogy szárad a fal, ha meg lyuk van rajta inkább legyen az Gloryhole...

Ui.: Ha a lakásban borzalmas szag szivárog a falból, miért nem lehet szólni Józsi bácsinak, a kőmívesnek, hogy basszon már oda egy féltéglát meg egy kis habarcsot abba a folytonossági hiányba...?

Könyv: Stephen King: Később

 

Tartalom, bemásolva, csak, hogy haladjunk:

"Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával."

 Gyanítom, senkinek sem kell bemutatni a Mestert, aki akarva-akaratlanul bevitte a horror műfaját a házakba, lakásokba, hétköznapokba. A nagyszerű tollforgató, aki képes "konyhanyelven" írni borzalmakról, lebilincselő stílusa gyermekektől felnőttekig, háziasszonyoktól segédmunkásokig hatásos. Hány, de hány ismerősöm van, aki nem hajlandó olvasni, de King valamelyik regényén átrágta már magát. A mesemondása közvetlen, az élet dolgait bölcsességekkel kezeli, ő az igazi nagy amerikai író. Köztudatba hozta a horrort, sikk lett olvasni őt, megunhatatlan remekműveket alkotott, jómagam  néhány kötetét is többször újraolvastam. Hazánk ínséges könyvkiadásában a rettegni vágyók szinte csak az ő írásain keresztül kaptak infúziót a félelemből. És abból, amihez legjobban ért: a varázslatból, amely nem ereszt, amelyet úgy fogalmaz meg, hogy csak a fejünket csóválva csodálkozunk, ezt így is meg lehet írni? Modern mérföldkő a horror történetében, mint Stoker és Shelley, mint Poe és Lovecraft. Persze nem hasonlíthatjuk össze őket, hiszen mint írtam: korunk prófétája. Annyi bizonyos, hatására a hetvenes évek végétől nemzedékek fordultak a rémtörténetek felé és neki sikerült áttuszkolni a kritikusok fanyalgó sznobizmusának tengerén is a horrort, hogy ímmel-ámmal elismerjék rétegműfajból a fénybe való előlépését. Ez itt nem egy óda akar lenni, csak tisztázni szeretném: megilleti a hódolat, annak ellenére, hogy sokak szerint manapság a teljesítménye fluktuál és  mintha gyengébben muzsikálna. Valóban több felejthető regénye született az utóbbi években és persze megszállott liberalizmusának állandó erőltetése keserű szájízt hagy azoknál, akik csak szimpla könyvet akarnak olvasni, nem feminista-LMBTQ-BLM pamfleteket és Trump ellenes kirohanásokat. 

 Stephen King azonban elismerésre méltón szívesen dob az asztalra még mindig szórakoztató remekeket és egyvalami fix: írni zseniálisan ír. Ha száz oldalon keresztül nem történik semmi (mint az előfordult a 11/22/63-ban), még azt is élvezettel ropogtatjuk gondolatisága és stílusa miatt, érdekeltté tesz bennünket, mert karakterei szinte lélegeznek és velük létezünk, ahogy belépünk világába.  Nemrég olvastam Stephen Chbosky "Képzelt barát" című horrorját és annak ellenére, hogy kellemes volt, néha már maga az események felpörgése közben is legszívesebben továbblapoztam volna. 

 Eme kisregénye - csalásnak tekintem a nagy betűkkel és fejezetenkénti új lappal való manipulálást, csak, hogy kijöjjön az a 306 oldal, mintha regény lenne - egy kiváló ujjgyakorlat, amely megmutatja, abban a tarsolyban még mindig rejlik bőven tehetség. Mindent láttunk már, a kisfiút, aki látja a halottakat, kísérteteket, coming-of-age motívumokat, de mégis működik, képes megfűszerezni és úgy összerakni a sztorit, hogy nem bírtam letenni, miután belelendültem. Barátságosan és fesztelenül avat be minket egyes szám első személyben egy kölyök szemével látott világba - ami még szellemek nélkül is furcsa egy felnőttnek. Néhány motiváció kissé erőltetettnek tűnik, ha mélyebben belegondolunk, de pont ez King trükkje: nem teszünk ilyet, mert ügyesen be tudja csomagolni a a kukacos almát a szépségesek közé, mint egy jó zöldséges. Nem csodálkoznék, ha hamarosan legyártaná valamelyik streaming szolgáltató, mert filmszerű és gördülékeny, mint egy forgatókönyv. Végre a zsáner rajongói is kapnak egy pár finom falatot, túlvilági sötétséggel és gonosszal nézhetünk szembe. Borzongatóan baljós és izgalmas, ráadásul nem sok szellős részt kapunk, egyszerű, de okoz meglepetéseket is. Érdemes elolvasni, a szokásos kellemes íz, mint a megszokott étteremben a hagyományos kedvencünket elfogyasztani.